Szavanna macska

szavanna macska, savannah macska

A szavanna macska (vagy savannah macska) relatív fiatal macskafajta, amely szőrzetének feltűnő(en szép) színe miatt időközben divatmacskává és nem ritkán presztízs-tárggyá is vált. Elnevezését a szerválok élettere – az afrikai savannah macska – nyomán kapta.

A szavanna macska története

A szavanna macska a házimacska és a szervál, a közepes nagyságú afrikai vadmacska keresztezéséből jött létre, és a ragadozók rendjébe tartozik. Az első savannah macska egy szervál és egy sziámi macska keresztezéséből született, ami Amerikában történt 1986-ban – mégpedig véletlenül: Jude Frank egy szervál kandúrt „kért kölcsön“, s annak egy szervál nőstény fedezése lett volna a feladata. Azonban a szervál hímet egy sziámi nősténnyel együtt helyezték el, amiből aztán párzás lett.

A szervál kandúr gazdája, Suzi Mutascio, megkapta az ennek eredményeként született egyetlen kiscicát. Ez a hölgy kezdte el először célzottan tenyészteni az „F2 savannah“ macskát. Az első fajtaszabványt a Patrick Kelley és Joyce Sroufe nevű tenyésztők hozták létre 1996-ban. A TICA (The International Cat Association) 2001-ben ismerte el ezt a macskafajtát, s 2012-ben champinship-státuszt kapott. Az F1-F4 szavanna-generációkban magas részarányban van jelen a vadvér, s így azok a hibrid fajták közé tartoznak.

Az F-generációk

Az F-generáció jelzőszáma adja meg, hogy egy szavannának milyen vonatkozású ősei vannak. Az F1 állatok például egy szervállal való közvetlen pároztatásából születnek, az F2-nél a szervál az állat nagyapja, és így tovább. A rokonság még precízebb meghatározására betűk használatosak:

  • A = egyik szülőállat szavanna macska
  • B = mindkét szülőállat szavanna macska
  • C = az állat mindkét szülője és nagyszülei is szavannák
  • SBT = az utóbbi három generáció szavannákból áll

A szavanna macska kinézete

A savannah macskafajta úgy néz ki, mint egy kisebb szervál-imitáció. A macskafajta különlegessége pettyezettsége. Színezete általában: arany vagy bézs alapszín világos alsó résszel. Ez a bekeresztezett fajta függvénye. Manapság már a szavanna-szavanna a standard.

A szavanna macska nagy és karcsú – hosszú, izmos lábakkal. A hátsó lábak normál esetben valamivel hosszabbak, mint a mellsők. Mancsai oválisak, és közepesen nagyok. Emellett farka relatív széles és közepes hosszúságú. Nyaka testének megfelelően hosszú és keskeny. Feje háromszög formájú, s testéhez viszonyítva inkább kicsi. Fülei magasan ülnek a fején, s a fajta tipikus jegyeként nagyon nagyok, felfelé állóak, szélesek, hegyük lekerekített. Közepesen nagy szemei mélyen helyezkednek el fején. Valamennyi szemszín megengedett, s hogy milyen, nem függ a szőrzet színétől. Emellett tipikus a szavannára a könny-minta, ami egy gepárdra emlékeztet, s így egzotikus kinézetet kölcsönöz a macskának. A szavanna macska karcsú testformájának köszönhetően nagyon kecsesnek és finomnak hat.

A következő színek megengedettek:

  • Black
  • Brown spotted tabby
  • Black silver spotted tabby
  • Black smoke

Az első és második generációs szavanna macskák a nagyobbak. Az állatok súlya 4,5 és 11 kg között mozog, s mint ahogyan a méret is, a generáció függvénye. Ennek oka, hogy az első generációk állatainál az afrikai vadmacska genetikai befolyása még nagyon nagy. A méret és a súly a 4. generációtól áll be közepes értékre.

savannah kitten auf tisch

A szavanna macska karaktere

A szavannák nagyon barátságosak, játékosak és társaságkedvelők. Hatalmas mozgásigénnyel bírnak, s nagyon aktívak, sok elfoglaltságot igényelnek. Ezt megteremthetjük macskajáték vagy egy második macska segítségével. A szavannát élénk fajtájából adódóan alapvetően nem kellene egyedül tartani. Atlétikus testfelépítésüknek hála, akár két méter magasra is felugorhatnak, szeretnek mászni, így azután a lakásban is feltétlenül szükség van magas helyekre.

Elengedhetetlen egy stabil, többszintes kaparófa. A különféle kaparóbútorok kiválóan szolgálják a karomápolást. A szavannákat gyakran „macskatestbe bújtatott kutyáknak“ titulálják, mivel velük lehet apportírozni, s megtanulják a pórázon való futást is. Érdemes már kölyökkorában hozzászoktatni a pórázhoz, s néhányszor a lakásban gyakorolni, mielőtt a szabadba merészkednének. A macskafajta további sajátossága, hogy szereti a vizet, s szívesen fürdőzik, ha vízzel telt kád formájában felkínáljuk számára ezt a lehetőséget. A szavannák általában jól kijönnek más háziállatokkal, így a kutyákkal is, a gyerekekkel is türelmesen viselkednek.

A szavanna cicák kíváncsiak, s folyamatosan keresik a kalandokat, ezért jó megoldás egy, a cicák számára biztonságossá tett kert vagy egy macskahálóval ellátott erkély. Mindenesetre a szavanna macskák meglehetősen önfejűek, s igyekeznek keresztülvinni a saját akaratukat. Mégis nagyon szeretetre méltóak, s szoros kötődést alakítanak ki gazdájukkal. A savannah macska temperamentuma alapján nem kezdő macskatartóknak való, már tapasztalattal bíró gazdiknak ideális.

A szavanna macska fajának megfelelő tartás mellett 12-15 évig élhet.

A szavanna macska tartása és ápolása

A szavanna macska magasabb generációs egyedeinek tartására különleges feltételek vonatkoznak. Az F1-F4 szavannák hibrid fajtáknak számítanak, s a fajvédelmi törvény hatálya alá tartoznak. Pl. Németország néhány tartományában hatósági bejelentési kötelezettség vonatkozik ezekre a macskákra. Bajorországban pl. az F1-F4 generációs macskák engedély-kötelesek, mivel veszélyes állat kategóriába soroltak. Emellett az egész Németországra előírás, hogy az F1-F4 generációs szavannáknak legalább 50 m² alapterületű és min. 2,5 m magas kifutót kell biztosítani. A macskára vonatkozó korlátozások és tilalmak tartományonként változnak.

A F5 ill. alacsonyabb kategóriás szavannák minden különösebb gond nélkül tarthatók lakásban. Tartásukhoz javasolt egy, a macska számára biztonságossá tett erkély vagy kert, mivel ezeknek az állatoknak kifejezetten nagy a mozgásigényük. Feltétlenül biztosítani kell számukra különféle elrejtőzési lehetőségeket is, így pl. macskaalagutat vagy játékházikót. Az intelligenciajátékok is jó lehetőséget kínálnak az okos macskák foglalkoztatására. Ha nincs elegendő elfoglaltsága, a savannah macskafajta bizony talál magának – mondjuk a lakberendezéshez nyúlva. Ezt elkerülheti, ha kellő mennyiségű elfoglaltságot és szabadban tartózkodási lehetőséget biztosít kedvencének. Ahogyan azt már említettük, a szavannát nem igazán javasolt egyedül tartani. Egy macska-társ nagyon is megfelel neki – játékra és összebújásra, megszeretgetésre egyaránt.

A savannah macska szőrét olykor át kell dolgozni egy kefével vagy fésűvel. Ezenkívül az állatot rendszeresen meg kell mutatni állatorvosnak, hogy az elvégezze a szükséges vizsgálatokat az egészség megőrzése érdekében , valamint beadja a védőoltásokat, és elvégezze a féregtelenítést – mindezt annak érdekében, hogy kiscicája egészséges maradjon.

A szavanna macska etetése

Táplálásukat illetően az F1-F4 generációs szavannák relatív igénytelenek. Legjobb számukra a nyerstáplálás. Erről tenyésztője szívesen ad Önnek felvilágosítást.
Az F5 generációtól viszont táplálását illetően különleges igényeket támaszt a szavanna cica. A macskák természetüknél fogva húsevők, magas húsrészarányú táplálékra utaltak. Ön választhat a száraz- és nedveseledelek között. Mindkettőnek ugyanúgy vannak előnyei és hátrányai is. Míg a száraztáp ugyan kompakt, és egyszerűbben tárolható, tovább eltartható, azonban nedvességtartalma csekélyebb, mint a nedveseledelnek. Ami viszont rendkívül fontos, az a minőség.

A macskatápokon található cimkén az alkotóelemek az eledelben lévő mennyiség szerint szortírozottak. Így a legnagyobb mennyiségben jelen lévő összetevő áll legelöl. Mindig ügyeljen arra, hogy a kiválasztott eledel magas húsrészarányú legyen, vagyis a hús az összetevőlista élén szerepeljen! Az ún. állati melléktermékekkel legyünk csak elővigyázatosak. Ugyan a cicáknak belsőségekre is szükségük van – s ezek úgyszintén állati melléktermékek -, azonban az állati melléktermék fogalom mögött olykor olyan hulladék-termékek is rejtőznek, mint a szarv, szaru, szőr, vagy olyan rosszul emészthető szervek, mint a pacal vagy a tüdő.

A jobbik esetben ezek a melléktermékek részletesen deklaráltak, vagyis pontosan fellistázott, hogy konkrétan milyen melléktermékek szerepelnek az eledelben. Emellett gabonaféléknek csak kisebb mennyiségben szabad jelen lenniük a cicaeledelben, s így lehetőleg az összetevőlista vége felé kell lenniük. További lehetőség szavanna macskája táplálására a saját készítésű eledel és a BARF-olás (BARF = biológiailag fajnak megfelelő nyers táplálás). Ugyan ezek a módszerek időigényesek, mégis rendkívül megfelelnek a faj szükségleteinek – persze feltételezve, hogy megfelelő szaktudással megalapozva alkalmazzák.

Rendkívül fontos, hogy aki ezt a metódust választja, egész pontosan ismerje a fajta igényeit, hogy ne alakuljanak ki hiányjelenségek. Így előzetesen javasolt a szakirodalom tanulmányozása ill. állatorvossal való konzultáció.

concept for life - a macskák igényeire szabva

Hol lehet szavanna macskát vásárolni?

Ami egy szavanna macska árát illeti, az alacsonyabb generációk esetében legalább 1.000 euróval kell számolni. Ez az eladási ár azonban – az alomban lévő cicák száma és a generáció függvényében – akár 10.000 eurós tartományba is eshet.

A megfelelő tenyésztő kiválasztása során néhány szempontot figyelembe kell vennie. Először is nagyon fontos, hogy komoly tenyésztőről legyen szó, aki kellő szaktudással rendelkezik a faját és a macska-genetikát illetően, hiszen a felelősségteljes tenyészetekben mindent megtesznek az örökletes betegségek és a beltenyészet elkerülésére. Így a tenyésztő feltétlenül legyen tagja valamely macskatenyésztő egyesületnek. Az állatokkal való bánásmód is nagy jelentőségű: egy professzionális tenyésztő rendszeresen gondoskodik az egészségmegőrzés érdekében végzendő vizsgálatokról, valamint a fajnak megfelelő táplálási- és tartási feltételekről. A kiscicáknak legalább 12 hetes korukig anyjuk mellett kell maradniuk, mert ebben az időszakban a cicamamától tanulhatnak meg minden életfontosságú dolgot.

Mindenképp megéri egy állatotthonban tett látogatás is. A menhelyeken sok macska – s köztük olykor fajtatiszta is – vár új otthonra. Elképzelhető, hogy éppen egy állatotthonban találja meg álmai macskáját.

A leghasznosabb cikkeink
8 min

Maine Coon

Manapság már a Maine Coon macska számít a világ egyik legkedveltebb macskafajtájának és egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is.
9 min

Brit rövidszőrű

Olyan macskát keres, amely nyugodt és kiegyensúlyozott természetével tökéletesen kiegészíti az Ön családját, s adott esetben csak házban való tartásra alkalmas?
2 min

Sziámi macska

A sziámi a perzsamacska mellett az egyik legrégebbi és legismertebb macskafajta. A fajta eredete egy széles körben elterjedt mutációra vezethető vissza, ami több, mint 500 éve jelentkezett és Ázsiából