Cornish Rex

cornish rex

A rövid- és hosszúszőrű macskafajták egyaránt közismertek, a göndör bundájú vagy kopasz fajtársaik azonban már kevésbé! Egy ilyen macskafajta a Cornish Rex is, mely igazán feltűnő szőrzettel büszkélkedhet.

A fajta története

A Cornish Rex talán egészen máshogy néz ki, mint a többi macskafajta, pedig igazán szerény körülmények közül származik: Cornwallban, egy kis farmon, az ötvenes évek elején született az első kis göndör szőrű példány. “Kallibunker” névre keresztelt, krémszínű hősünk azonban nem csak szőre miatt különbözött testvéreitől. Törékeny, kecses testfelépítésével, keskeny fejformájával, óriási füleivel és fekete farkával a pici kandúrmacska Anglia-szerte elbűvölte a tenyésztőket. Különleges tulajdonságai valószínűleg egy spontán mutációnak köszönhetően jöhettek létre.

Hogy ezeket a géneket megőrizzék és egy új macskafajt hozzanak létre, Kallibunkert később édesanyjával keresztezték. Az így született kismacskákat aztán burma macskákkal, sziámi macskákkal és brit rövidszőrűekkel keresztezték. A göndör szőrért felelős gén recesszíven öröklődik. Ez pontosabban azt jelenti, hogy rejtett módon öröklődik, vagyis a gén hordozóinak nem lesz feltétlenül a Cornish Rexre oly jellemző göndör bundája. Ettől függetlenül ők is továbbadhatják utódaiknak: amennyiben minkét szülő hordozza a gént, és a kismacskák mindkét szülőktől örökölik is azt, akkor megmutatkozik kinézetükben a mutáció, azaz látható lesz az úgynevezett fenotípusukon.

A Devon Rex macskafajta megjelenése hasonlít a Cornish Rexére. Utóbbival ellentétben azonban a Devon Rex göndör szőre egy másik génmutációra vezethető vissza. Szőruk aljszőrzetből és megrövidült fedőszőrből áll, mely összességében hullámos, puha szőrszerkezetet eredményez. Ezt a különleges tulajdonságot a „LPAR6” nevű gén mutációja okozza – ez ugyanis “megzavarja” a szőrzet proteinfelépítését, ami miatt megváltozik annak struktúrája.

Kinézete

A Cornish Rex szembetűnő jellegzetessége egyértelműen bundája, mely leginkább a vakondéra hasonlít. Ugyan egy spontán génmutációnak köszönhetően, egy cornwalli farmon, az ötvenes években jött létre ez a különleges szőrzet, azóta célzottan fejlesztik tovább. Ez a spontán génmutáció azonban különbözik attól, amely a Devon Rex hullámos szőrszerkezetét okozza. A “Rex” elnevezés pedig a szokatlan göndör-hullámos szőrszerkezetet jelöli, mely elsősorban a nyúltenyésztés kapcsán használatos.

A Cornish Rex göndör szőrszerkezetének oka, hogy csak aljszőrzetből ál. Ezáltal bundája különlegesen puha, akár egy nyúlé, vagy a selyem tapintása. Sőt, még a bajusza is göndör! Különösen finom bundája azonban érzékennyé teszi a Cornis Rexet az alacsonyabb hőmérséklettel szemben. Ezt a fajt csak korlátozottan lehet kint tartani, és természetesen ott is inkább a meleg búvóhelyeket kedveli legjobban.

A Cornish Rex esetében bármilyen színű szőrzet megengedett, mint például:

  • Egyszínű: A fajta előírásai szerint lehetnek egyszínűek, esetlegesen egy szín lehet a fehérrel kombinálva. Fekete, csokoládébarna, vörös, illetve a kék, lila és krémszín különböző árnyalatai is kedveltek.
  • Tabby: A Cornish Rex standardjainak megfelelően lehet tigriscsíkos, azaz “tabby”. Ennek különböző variációi a “klasszikus”, a tigriscsíkos, makréla (“mackerel”), pettyes (“spotted) és “ticked”. Utóbbi mintázatnál minden egyes szőrszál többszörösen göndörödik.
  • Kétszínű: Minden színvariáció kombinálható fehérrel is.
  • Háromszínű: A háromszínű példányok, másnéven a tekcnőctarkák, genetikai okokból mindig nőstények.

Termete közepes, alkata karcsú. A nőstény macskák súlya legfeljebb 4 kg, a kandúroké maximum 5 kg. Testfelépítésük izmos, mégis nyúlánk. Különösen feltűnőek vékony lábai, amik a hozzá közel álló keleti macskafajtákra emlékeztetnek. Farka vékony, feje nagyon keskeny, ellentétben füleivel. A Cornish Rex fülei ugyanis különösen nagyok, tövük pedig széles. Ovális, középnagy fülei kíváncsiságot sugároznak és elárulják, hogy a Cornish Rex plüsscica imázsa mögött egy temperamentumos és kíváncsi macska rejtőzik.

concept for life - a macskák igényeire szabva

Jelleme

A Cornish Rex megőrizte eredeti vidéki macska jellemét, temperamentumos és kifejezetten szeret mozogni. Néhány gazdi még azt is állítja, hogy idősebb korú cicája pont olyan élénk, mint fiatal korában. Ez a fajta szeret ugrálni, mászni, sőt, még apportírozni is! Egyes példányok még trükköket is be tudnak tanulni, nem véletlenül szokták rá a fajta rajongói azt mondani, olyan, mint egy “macskatestbe zárt kutya”. Mivel kiemelkedően intelligens, mindent különös kíváncsisággal fedez fel és kifejezetten szívesen játszik emberekkel. A Cornish Rex fajta nagyon is hízelgő, bújós, macska, aki kedveli az emberek közelségét és igazán kötődik családjához. Kedveli a társaságot, így nem szívesen van egyedül. Ha ezt a fajtát választja, érdemes tehát egy másik cicával együtt tartania.

Mindazonáltal egy Cornish Rex pontosan tudja, mit akar, és általában véghez is viszi azt – még akkor is, ha annak cicatársai és gazdái nem kifejezetten örülnek! Javasolt tehát egy alapos, mindenre kiterjedő nevelés, különben kedvence könnyen fejére nőhet. Szerencsére azonban a játék és a nevelés könnyen összekapcsolható. Hallott már például a klikkeres vagy a célzott tréningről? Az olyan intelligens állatok, mint a Cornish Rex, imádják az agytornát! Ez azért is különösen fontos, mivel vékony bundája miatt főleg lakáscicának alkalmas. Biztosítson neki bőséges elfoglaltságot, nehogy okos kis négylábúja unatkozzon, vagy esetleg kieszeljen valami turpisságot!

A Cornish Rex és az allergia

Az erről szóló gyakori városi legendák ellenére, attól még hogy a Cornish Rex bundája kifejezetten rövid és puha, még nem lesz hipoallergén, és nem lesz alkalmas macskaallergiások számára. Ez a betegség ugyanis egyáltalán nem a szőrzet mennyiségével áll összefüggésben, mely egy macskán megtalálható, vagy azzal, amit elhullajt, hanem az adott macska nyálának összetételétől függ. A Cornish Rex cicák ugyanúgy hullajtják szőrüket, mint a többi macskafajta, nyálukban pedig ugyanúgy megtalálható a Fel d 1 protein, mely kiváltja az allergiát. Pusztán tehát azért, mert nekik nincs koronaszőrük, a Cornish Rex még nem lesz alkalmasabb macskaallergiások számára, mint egyéb fajták.

Ápolása és tartása

Megfelelő ápolása és tartása szintén nem különbözik más macskafajtákétól. Puha szőrük nem igényel kifejezetten sok ápolást, azonban a huzatra és a hidegre érzékenyebbek miatta. Kijárós cicának éppen ezért a Cornish Rex korlátozottan alkalmas. Ezeket az intelligens, temperamentumos cicákat azonban le kell fárasztani, főleg, ha lakásban tartja őket. Ebben az esetben fontos, hogy biztosítson számukra rengeteg mászókát, búvóhelyet és különböző macskajátékokat, mint például játékházikót, vagy macskaalagutat. Okos cicái imádni fogják a kihívásokat! Legyen bőséges lehetőségük, hogy kitombolhassák magukat, nehogy kieszeljenek valami turpisságot! Kiváló megoldás lehet például egy többemeletes kaparófa, vagy más kaparóbútor.

A Cornish Rex étrendje

A Cornish Rex pontosan számára pontosan ugyanolyan fontos a fajtának megfelelő, teljes értékű étrend. Húsevőként szüksége van sok egészséges fehérjére, a szénhidrátot azonban korlátozottan tudja szervezete hasznosítani. Ideális eledele nagyjából egy egér összetételét tükrözi. Tudományos kutatások szerint a macska érzékeny ízlelőbimbói valóban az olyan eledeleket kedvelik a legjobban, melyekben 26 gr fehérje, 9 gr zsír és 8 gr szénhidrát van – ez pedig megfelel természetes tápláléka összetételének, pontosan egy egérnek. Ezek az arányok tökéletesen megfelelnek a fajtának megfelelő etetés elvárásainak, így a macskaeledeleknek a lehető legnagyobb hústartalommal kellene rendelkezniük. Sivatagi állatként ritkán isznak vizes tálkájukból, megfelelő folyadékbevitelüket táplálékuk biztosítja. Így tehát ideális esetben a macskaeledel a lehető legtöbb folyadékot tartalmazza – természetes étrendjének megfelelően tehát részesítse Ön is előnyben a nedves tápot a száraz eledellel szemben, mikor cicájának eledelt választ.

A legjobbat keresi Cornish Rex fajtájú macskája számára? Fedezze fel száraz és nedves macskatápjainkat, mint például gabonamentes, Barf vagy bio választékunkat, illetve diétás kínálatunkat.

Fajtájának megfelelő étrendjén kívül a Cornish Rex számára szintén fontos az évi egy állatorvosi látogatás. Az esetleges oltásokon kívül érdemes alaposan megvizsgáltatnia cicáját, hogy az orvos meghallgathassa szívét és tüdejét, valamint bármilyen szóba jövő kérdést tisztázhassanak.

Tenyésztés

A Cornish Rex a kevésbé ismert macskafajták közé tartozik. Ennek többek között az az oka, hogy karakteres bundája recesszíven, tehát rejtett módon öröklődik. Ettől függetlenül Németországban és Europában máshol is találunk olyan tenyésztőket, akik gyönyörű, kiegyensúlyozott, göndör bundájú Cornish Rex cicákkal foglalkoznak.

A tenyésztés kemény munka: a professzionális tenyésztők tagjai a számos tenyésztőegyesület egyikének. Állataik így rendelkeznek hivatalos papírokkal, bár nem ez az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti őket az úgynevezett “szaporítóktól”, akik újságok apróhirdetéseiben kínálnak eladásra “fajtatiszta cicákat papírok nélkül”. Egy felelősségteljes tenyésztő garantálja, hogy a nála található állatok megfelelnek a fajta előírásainak, legfontosabb pedig számára az állatok jólléte. Ennek érdekében a fajtának megfelelően eteti őket, rendszeresen viszi őket állatorvoshoz és szakértően pároztatja tenyészállatait, valamint tisztában van az esetleges genetikai sajátosságokkal és kockázatokkal. Egy felelősségteljes tenyésztő továbbá átgondoltan pároztatja állatait.

Ezenkívül természetesen rendszeresen féregteleníti, olttatja állatait, rendszeres állatorvosi kontrollok mellett. Figyelemmel kíséri anyacicáját a terhesség teljes hossza és a szülés alatt is. Kölyökmacskáit folyamatos ellenőrzés alatt tartja, magas minőségű tápot és kiváló egészségügyi ellátást biztosítva számukra. Ebbe gyakran beletartozik a gyakori fertőző betegségek elleni alapvető immunizálás, és amennyiben szükséges, a féregtelenítés is. Mivel tudja, hogy a kiscicák életük első három hónapjában rengeteg “macskalétükhöz elengedhetetlen” dolgot tanulnak szüleiktől és testvéreiktől, legkorábban 12 hetes korukban választja el őket. Csak azok a kiscicák lesznek később megfelelően szocializáltak, szellemileg és testileg egyaránt fejlettek, akik családi kötelékben töltik ezt a meghatározó időszakot.

A nem professzionális tenyésztőknél, akik alacsony áron kínálják kiscicáikat, mindez a gondoskodás hiányzik. Az alacsony árért cserébe így az állatok egészsége forog kockán, tehát ha Cornish Rex macskát szeretne vásárolni, forduljon professzionális, felelősségteljes tenyésztőhöz!

A Cornish Rex ára

Ha fajtatiszta macskát szeretne, bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia: egy Cornish Rex gyakran több mint 700 euróba kerül. Amennyiben ezt nem tudja megengedni magának, nézzen körül a közeli állatmenhelyen. A hivatalos papírok ugyanis sajnos nem védenek meg az élet minden bújától-bajától, így sok fajtatiszta macska is állatmentőknél köt végül ki. Lehet, hogy végül egy menhelyen találja majd meg álmai cicáját?

Csodást ismerkedést kívánunk Önnek és Cornish Rex cicájának!

A leghasznosabb cikkeink
8 min

Maine Coon

Manapság már a Maine Coon macska számít a világ egyik legkedveltebb macskafajtájának és egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is.
9 min

Brit rövidszőrű

Olyan macskát keres, amely nyugodt és kiegyensúlyozott természetével tökéletesen kiegészíti az Ön családját, s adott esetben csak házban való tartásra alkalmas?
2 min

Sziámi macska

A sziámi a perzsamacska mellett az egyik legrégebbi és legismertebb macskafajta. A fajta eredete egy széles körben elterjedt mutációra vezethető vissza, ami több, mint 500 éve jelentkezett és Ázsiából