Brit hosszúszőrű

brit hosszúszőrű

Egy alkalmazkodó, lakásban tartható macskafajtát keres, ami lehetőleg hosszúszőrű? A brit hosszúszőrű, vagy másnéven highlander a brit rövidszőrű fajta hosszúszőrű verziója. Természete hasonlóan barátságos és kiegyensúlyozott, mozgásigénye pedig csekély. E két fajta története szintén szorosan kapcsolódik egymáshoz. Végtére is mindketten ugyanazoknak a fajtasztenderdeknek felelnek meg, s csak szőrük hosszában térnek el, mivel a hosszúszőrű változat a rövidszőrű és a perzsa macskák keresztezésével jött létre.

Történet

A brit hosszúszőrű fajta a brit rövidszőrű és a perzsa macska keresztezésével jött létre. Eredetileg azért kezdték el keresztezni a két macskafajtát, hogy a brit rövidszőrű világháborúk utáni csökkenő génállományát növeljék. A hosszú szőrért felelős gén recesszív módon öröklődik, tehát a fajta rejtve hordozza a génállományában. Néha csak több generáció után születnek először hosszúszőrű példányok, s ez így van a brit hosszúszőrűnél is. A brit rövidszőrű fajtasztenderdjei azonban rövid szőrt írtak elő, így a hosszúszőrű macskákat eleinte kizárták a tenyésztésből, kasztrálták őket és házikedvencnek adták őket. Sok rövidszőrű példány hordozza a hosszú szőrért felelős recesszív gént, így még ma is előfordulhat, hogy a brit rövidszőrű tenyészetben hosszúszőrű kiscicák bukkannak fel, annak ellenére, hogy mindkét szülőjük rövidszőrű.

Időközben a brit hosszúszőrűt néhány tenyésztőegyesület önálló fajtaként ismerte el, tenyésztési sztenderdjei pedig megegyeznek a brit rövidszőrűével, csak a szőrhossza eltérő. Termetük valamivel eltérhet tenyészetenként, illetve a szőr tényleges hossza is változó. Néhány tenyésztő a nagyobb példányokat kedveli, míg mások a kompaktabb termetűeket.

Jellem

A brit hosszúszőrű fajta a brit rövidszőrű és a perzsa macska tulajdonságait ötvözi. Nyugodt, kiegyensúlyozott állatok, melyek általában kiválóan alkalmasak lakásban tartásra. Mint a többi macska, ők is igénylik a figyelmet – fontos számukra a gazdájukhoz fűződő kapcsolat, s szeretik a rendszeres simogatást és játékot.

A kiadós játék különösen fontos a lakásban tartott állatok számára – bár a közös játékot a gazdával természetesen a kijárós cicák is igénylik. A brit hosszúszőrű nagyon tanulékony fajtának számít, mely kedveli a szellemi elfoglaltságokat. Biztosítson hát neki különböző játékokat és kihívásokat, például klasszikus játékegeret, labdákat vagy intelligenciajátékokat – ezek ugyanis már nem csak a kutyák, hanem a macskák számára is rendelkezésre állnak. Macskája imádni fogja, ha le kell vadásznia a finom falatokat!

Kinézet

Rövidszőrű rokonához hasonlóan a highlander felépítése is zömök, de ideális esetben inkább izmos, mint kövér. Lábai inkább rövidek, mellkasa széles és robosztus. Orra rövid, feje kerek, de utóbbi sok hosszúszőrű fajtával ellentétben rövid, széles és befelé enyhén öblös. Rövidszőrű társához hasonlóan fülei kicsik és lekerekített formájúak, nagy golyószemeivel és plüssszerű bundájával együtt pedig egy Teddy mackó küllemét kölcsönzik neki. A nőstények súlya 4-6 kg, a kandúroké maximum 8 kg. Más, nagyobb termetű macskafajtákhoz képest a brit hosszúszőrű inkább kompakt felépítésű, bár sűrű bundája miatt gyakran nagyobbnak tűnik.

A brit hosszúszőrű legjellemzőbb tulajdonsága a félhosszú, sűrű bundája. Ezt perzsa őseitől örökölte, akiket a brit rövidszőrű fajtával kereszteztek. Hosszú bundája először csak véletlenül alakult ki, mely nem kívánatos ,,melléktermék” volt. Az ilyen példányokat kizárták a tenyésztésből, majd házikedvencnek adták őket. Szinte az összes ernyőszervezet még ma is visszautasítja a brit hosszúszőrűt önálló fajtaként való elismerését. Sok rövidszőrű példány hordozza a hosszú szőrért felelős recesszív gént, így előfordulhat, hogy a brit rövidszőrű tenyészetben hosszúszőrű kiscicák bukkannak fel, annak ellenére, hogy mindkét szülőjük rövidszőrű.

A brit hosszúszőrű bundája nem olyan hosszú, mint a perzsamacskáé, ezért ,,félhosszú” szőrűként szokták jellemezni. Különösen sűrű aljszőrzete miatt a bundája enyhén eláll a testétől, így plüsshatást kelt. Mivel a brit hosszúszőrű és a brit rövidszőrű közeli rokonságban áll egymással, a színeik és a mintázataik is ugyanolyanok. Több mint 300 színvariáció létezik, így biztosan talál kedvére valót! Az ezüstszínű példányok különösen népszerűek.

brit hosszúszőrű kiscicák

A bunda színe

A brit rövidszőrűhez hasonlóan a highlander is létezik egy- valamint többszínű változatban is: klasszikus fekete, barna (csokoládé), fahéj, vörös, illetve az úgynevezett ,,hígult” változatok, például kék, lila, fawn vagy krémszínű. A fekete-fehér és háromszínű macskák gyakran hosszúszőrű házimacska hatását keltik. A ,,shaded” mintázatú példányok szőrének csak a vége színes, így bundájuk szép, árnyékolt hatást kelt.

Az alábbiak a legfontosabb színváltozatok az összesen 300-ból:

  • Colorpoint: Ennél a mintázatnál csak a pofa, a fülek, a lábak, a farok és a kandúrok genitális része hordozza az alapszínt.
  • Csincsilla: A csincsilla minta egy igazán érdekes színezet: a bunda egynyolcad része a fekete-széria valamelyikét mutatja, a maradék a tövétől ezüstfehér.
  • Tabby: a „tabby“ többet jelent a csíkosnál.A színezet megjelenésétől függően a brit rövidszőrű tabby lehet „makréla“, „classic“, „blotched“, „spotted“ vagy „ticked“
  • Tortie: háromszínű brit rövidszőrűt jelöl, „teknőcnek“ is nevezik. A brit rövidszőrű tortie cicák genetikai hátterük miatt mindig nőneműek
  • Torbie: a tortie és a tabby színkombinációja
  • Kétszínű: Bármilyen szín és a fehér kombinációja – a ,,harlekin” verzió bundájának 1/6 része színes, a ,,van” mintázat nagyrészt fehér, a ,,bicolor” pedig egyenlő arányban színes és fehér
concept for life - a macskák igényeire szabva

Ápolás

A hosszúszőrű macskák bundája több ápolás igényel, mint rövidszőrű társaiké. Ha a brit hosszúszőrű fajtáról van szó, akkor mindenekelőtt az összefilcesedést, valamint az aljszőrzet összecsomósodását kell megelőzni. Ehhez gyakran már heti egy alapos fésülés is elegendő – bár a szőrváltás időszakában és a hosszabb szőrű példányoknál ennél gyakoribb ápolás is szükséges lehet.

Azonban, hogy a szőrcsomók ki se alakuljanak, már kölyökkorban érdemes rászoktatni a cicákat a szőr fésülésére és kefélésére. A piacon mindenféle típusú macska fésűt és kefét talál, hogy Önnek és cicájának milyen fajtára van szüksége, csak az egyéni igényektől függ. Érdemes egy különösen puha macska kefével kezdeni, mely nem tépi a kiscicák finom szőrét, s nem sérti fel a bőrüket sem. Minden fésülködési rituálé után hasznos lehet adni egy jutalomfalatot is kedvencének. Ha a rendszeres szőrápolás már teljesen simán megy, felnőtt cicák esetében akár válthat egy hatékonyabb macska kefére vagy fésűre is.

Mivel a macskák nagyon tiszta állatok, saját maguk is figyelnek a higiéniájukra. Nyelvüket ún. keratintüskék borítják, melyek a leghatékonyabb ápolási eszköznek minősülnek! Ez azonban azt is jelenti, hogy bársonytalpú barátaink egyúttal tetemes mennyiségű szőrt is lenyelnek. S bár a hosszú- és rövidszőrű példányok általában nagyjából ugyanannyi szőrt nyelnek le, a hosszúszőrűek értelemszerűen hosszabb szőrszálakat. Hogy elősegítse ezeknek a szőrlabdáknak a természetes távozását, adhat cicájának rendszeresen macskafüvet, vagy speciális finomságokat. Ügyeljen azonban arra, hogy olyan jutalomfalatokat válasszon, melyek összetétele kiváló minőségű, ideális esetben pedig nem tartalmaznak cukrot és felesleges növényi mellékterméket!

4 hónapos brit hosszúszőrű kiscica

Egészség

Még ha a highlander általánosságban véve nem túl bonyolult fajta, a rövidszőrű társai tipikus betegségeire ő is hajlamos. Ilyen például a túlsúly, mely jellemzően a lakásban tartott cicákra jellemző. Erre a legjobb megoldás a rendszeres mozgás. Vesse be a macskapálcát, s adja át magát a közös játék örömének!

A brit hosszúszőrű ezenkívül fokozottan hajlamos a policisztás vesebetegségre. Ez az öröklött betegség gyakrabban előfordul a brit rövidszőrűnél és a perzsa macskánál, így tehát értelemszerűen a két fajta keresztezésénél is. Általában már kölyökkorban kialakulnak a vesében a ciszták, melyek ultrahang segítségével egyszerűen felismerhetőek.

Ezenkívül a szívizom megbetegedése, a hipertrófiás kardiomiopátia (HCM) is jellemző a fajtára. Rendszeres szívultrahanggal a legjobbak az esélyek, hogy időben felfedezzük, s az érintett cicákat érdemes kizárni a tenyésztésből. Ez a betegség ugyan nem gyógyítható, de ha időben diagnosztizálják vannak olyan kezelések, melyekkel a beteg cicák is hosszan élhetnek.

Táplálkozás

A brit hosszúszőrű nem igényel különleges táplálékot. Legjobb választás számára a kiváló minőségű száraz– és nedvestáp, melyet magas húsrészarány és proteintartalom jellemez. Ezenkívül álljon mindig friss víz is a cica rendelkezésére. Növényi anyagok és melléktermékek csak az eledel összetevőlistájának végén álljanak.

Hogy megkönnyítse a lenyelt szőrcsomók távozását, adhat brit hosszúszőrű kedvencének speciális eledelt is. Léteznek kifejezetten hosszúszőrű macskák számára készült száraztápok és jutalomfalatok, melyek elősegítik a szőrváltást, megkönnyítve a szőrlabdák természetes távozását. A macskafű szintén jó választás lehet, ha lakásban tartja kedvencét!

Ha állatorvosa a HCM vagy a veseciszták jeleit véli felfedezni, ezeknek megfelelő diétát is választhat cicája számára. Kérjen konkrét javaslatokat állatorvosától!

Tenyésztés

A brit hosszúszőrű egy viszonylag új fajta, így még nem minden tenyésztői egyesület ismeri el önálló fajtaként. Azok az egyesületek, melyek elismerik, megengedik a brit rövidszőrűvel történő pároztatást is. Sok rövidszőrű példány hordozza ugyanis a hosszú szőr génjét, mely időközben már egy génteszt segítségével ki is mutatható. Így ezeket a cicákat célzottan lehet aztán alkalmazni a tenyészetben.

Mivel nem olyan régóta létező fajta, termete, súlya és szőrhossza relatíve eltérő. Minden tenyésztőnek más-más prioritásai vannak, s más egyedeket alkalmaznak a tenyésztés során. Egy egységes fajtakép így gyakran csak több évnyi célzott tenyésztés után alakul ki.

brit hosszúszőrű kölyök

Így találja meg a megfelelő tenyésztőt

Mivel a brit hosszúszőrű hajlamos néhány öröklött betegségre, fontos, hogy csak megfelelő példányokat alkalmazzanak a tenyésztés során. A policisztás vesebetegség ugyanis dominánsan öröklődik. Ez azt jelenti, hogy egy beteg macska mindenképpen átadja az utódainak a betegséget. Egy komoly tenyésztő figyel a tenyészállatok és a kölykök egészségére, s rendszeresen viszi őket kontrollvizsgálatokra, melyek kiszűrik az öröklött betegségeket. Szükség esetén tehát az ilyen tenyésztő fel tudja mutatni a szülők ellenőrző vizsgálatainak dokumentumait.

Sose bízzon a nem professzionális tenyésztőkben, akik ,,papír nélküli fajtatiszta macskákat” kínálnak. Ha a tenyészeteket ugyanis nem ellenőrzik rendszeresen az egyesületek, az öröklött betegséggel rendelkező cicák születése gyakoribb. Az olcsó árakkal dolgozó tenyésztők sokszor nem csak az eledel minőségén és az oltásokon spórolnak, de gyakran elhanyagolják a szükséges orvosi vizsgálatokat is, és nem hagynak elegendő regenerálódási időt az anyaállatoknak két vemhesség között. A fajtatiszta állatok drágák – de megérik az árukat, ha nem csak szép, de jól szocializált és egészséges macskát szeretne.

Az állatvédő egyesületek és állatmenhelyek kiváló alternatívát nyújtanak. Rengeteg különböző korú rövid- és hosszúszőrű macska várja az ilyen helyeken, hogy újra otthonra találhasson!

Olvasson tovább, és tudjon meg mindent a Kölyökmacskák beszoktatásáról: kezdő felszerelés & tippek!

A leghasznosabb cikkeink
8 min

Maine Coon

Manapság már a Maine Coon macska számít a világ egyik legkedveltebb macskafajtájának és egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is.
9 min

Brit rövidszőrű

Olyan macskát keres, amely nyugodt és kiegyensúlyozott természetével tökéletesen kiegészíti az Ön családját, s adott esetben csak házban való tartásra alkalmas?
2 min

Sziámi macska

A sziámi a perzsamacska mellett az egyik legrégebbi és legismertebb macskafajta. A fajta eredete egy széles körben elterjedt mutációra vezethető vissza, ami több, mint 500 éve jelentkezett és Ázsiából