Amerikai rövidszőrű

amerikai rövidszőrű, amerikai rövidszőrű macska, american shorthair

Die unkomplizierte American Shorthair hat unter Katzenliebhabern viele Fans.

Amikor az első európai telepesek Amerikába utaztak, hajóik fedélzetén négylábú utasok is tartózkodtak. Akkoriban a macskákat elsősorban vadászképességeik miatt becsülték nagyra. Így a hosszú hajóutakon jó célt szolgáltak, mivel sakkban tartották a patkányokat és egereket. Szárazföldön is nagyon kedvelték őket, hiszen gondoskodtak arról, hogy a telepesek gabonatárolóitól távol maradjanak az élősködők. A mai ismereteink szerint az első észak-amerikai telepesek négylábú kedvencei számítanak a mai sokak által ismert és kedvelt fajta, az amerikai rövidszőrű macska (American Shorthair) ősének.

Ahogy az első Európából érkező amerikai gyarmatosítók, az amerikai rövidszőrű cica ősei is problémamentesek voltak. Noha manapság a fajta képviselői elsősorban családtagnak számítanak, mégis megmaradtak kitűnő vadászképességeik. Ennek ellenére ezek az aktív állatok jó természetűek. Úgy, mint európai és brit rövidszőrű társaik, kiegyensúlyozott vérmérsékletűek, ami kiváló háziállattá teszi őket gyerekes családok számára is. Habár ők nem akarnak annyi figyelmet kivívni maguknak, mint a keleti macskafajták, ők is élvezik a gazdájukkal együtt töltött időt – legyen szó macska horgászbottal, ill. egyéb eszközzel való játékról, vagy csak kellemes simogatásról a gazdi ölében.

Külső megjelenése

Az amerikai rövidszőrű macska egészséges, aktív és atléta alkatú cica. A közepes méretű macska erős és izmos, azonban mégis hajlékony testfelépítésű. Széles mellkasa közepesen hosszú lábakon áll, amelyek végén kerek mancsok találhatók. A közepesen hosszú faroknak széles farktöve van. Gyakran világító sárga, figyelmes és enyhén ferdén ülő szemeivel tűnik ki társai közül. Masszív és szögletes pofája tökéletesen illik homorú arcéléhez és az enyhe stophoz. Közepes méretű, egyenes fülei kis távolságra helyezkednek el egymástól.

Szőre rövid, hossza és szerkezete az európai rövidszőrűéhez hasonló. Az adott szervezettől függ, hogy milyen színek megengedettek tenyésztése során. A legtöbb tenyésztő egyesület minden színt elfogad. A „Cat Fanciers Association“ például a következő színváltozatokat engedélyezi:

Fehér: a fehér színű amerikai rövidszőrű cica kék vagy aranyszínű szemmel is rendelkezhetnek – a felemás szemek is megengedettek.

Fekete: A fekete szőrnek egyenletes színűnek kell lennie és nem tartalmazhat szürke foltokat. Szeme gyakran aranyszínű, orra és talppárnái pedig feketék.

Kék: A fekete szőr fakulása „kéknek“ tűnik. Gyakran az orr és a talppárnák is kékes árnyalatúak, a szemek pedig aranyszínűek.  

Vörös: A fehér foltok nélküli vörös egyedeket részesítik előnyben.

Krémszínű: A vörös szín fakulása a „krémszín“. A majdnem bézsszínű árnyalata fehér foltok nélkül ajánlott.

Kétszínű: Az amerikai rövidszőrű macska esetében a kétszínű egyedek tenyésztése is megengedett. Általában alapszínük fehér, amiben fekete, kék, vörös vagy bézs foltok lelhetők fel.

Csincsilla: Ha maga a szőr kétszínű, nagyrészt fehér, csak a vége fekete, akkor ezt a változatot „csincsilla“ színárnyalatnak nevezik. Van úgynevezett „vörös csincsilla“ is, amikor a feketét vörös váltja fel. Sokuk szemeik és orruk körül egyfajta maszkot viselnek. Gyakran feltűnően világító zöld szemeik vannak. Ennek a változatnak még lehetnek kék és krémszínű változatai.

Shaded: Mint ahogy a csincsilla változatnál, a „shaded“ típusnál is kétszínű, csíkos a szőr. Az egyes szőrszálakban nagyobb a fekete színarány, mint a csincsillánál. Ha a szőrszálak végei vörösek, akkor „red shaded“ színárnyalatról beszélhetünk.

Smoke: A „smoke“ színváltozat hasonló, mint a csincsilla és a shaded, tehát az egyes szőrszálak csíkos mintázatúak. Ennél a változatnál túlsúlyban van a fekete szín, csak a szőrszálak legalsó része fehér. Gyakran csak úgy látszódik a fehér, ha jól beletúrúnk a bundába. Előfordulhat az amerikai rövidszőrű cica „blue smoke“ vagy „red smoke“ változatban is, amikor a fekete színt kék vagy vörös váltja fel. Egyes cicáknál pedig a csíkozás fekete, vörös és kék színű egyben! Ezek az állatok háromszínűek, de ha jobban szemügyre veszik a bundát, alsószőrzetük fehér.

Tabby: A tigriscsíkos, cirmos egyedeket „tabbynek“ hívják. De nem minden „tabby“ „tabby“! A makréla „tabby“ egy meghatározott mintát mutat, gyakran hátukon, lábaikon és farkukon viselnek csíkot. A „ticket tabbyknél“ többnyire csak a fejen, nyakon, lábakon és a farkon található minta. „Patched tabbynek“ pedig a krémszínű vagy vörös foltos egyedeket nevezik.

Calico: Ki ne ismerné a háromszínű „szerencsemacskákat“? Nemcsak angolul, hanem az amerikai rövidszőrűeket tenyésztők köreiben is hivatalosan „caliconak“ hívják ezt a változatot. Az alapszínt a fehér adja, amelyen fekete, vörös, ezek fakult árnyalataiban pompázó foltok vannak vagy adott esetben akár cirmos minták is kiegészítik.

american shorthair mit grünen augen auf bett

Jelleme

Ahogy kinézetük, úgy jellemük is különösen egyszerű. Megmaradtak bennük elődeik tulajdonságai, akik együtt hódították meg kétlábú gazdáikkal az amerikai kontinenst. Kiváló egérvadászok, azonban nem túl agresszív, nyugodt és emberközpontú. Az american shorthair szívesen játszik gazdájukkal, de természetesen örömmel veszi a hosszas simogatás közepette eltöltött pihenést is. Egyszerű, kevésbé domináló jellemük kiváló családi macskává teszi őket. Toleráns lakótársként általában jól megértik egymást más állatokkal is. Az amerikai rövidszőrű macska felettébb alkalmazkodó, ezért ezek a cicák ugyanolyan jól tarthatók házban, mint a szabadban is.

Az amerikai rövidszőrű története

Még akkor is, ha az amerikai rövidszőrű macska „eredeti amerikai“ fajtának számít, az ilyen kistermetű macskák nem voltak fellelhetők a mai USA területén az első gyarmatosítók előtt. Az amerikai rövidszőrű ősei az első Amerikába áttelepülő európai telepesek kísérői voltak. A macskákat nagy tiszteletben tartották, keményen dolgozó állatokként tekintettek rájuk. Ugyanis nekik kellett sakkban tartaniuk az egereket és patkányokat a hajókon, majd a falvakban, illetve tanyákon! Így minden bizonnyal a Mayflower fedélzetén is lehettek macskák – a híres vitorláshajón, amellyel az úgynevezett „alapító atyák” 1620-ban Plymouthból Amerikába utaztak. Nem csoda tehát, hogy az american shorthair fajtája ilyen egyszerű és jól kezelhető. Szisztematikus tenyésztésük azonban csak a 20. század elején kezdődött.

A 19. század elején az american shorthair vérvonala extrém módon felhígult az Államokba importált macskafajták miatt.  Ezért 1906-ban tenyésztők egy csoportja belekezdett egy célzott tenyésztési programba. Az eredetileg „hazai rövidszőrűnek“ hívott fajtát átnevezték „amerikai rövidszőrűnek” azért, hogy hangsúlyozzák amerikai származásukat és megkülönböztessék más, részben semmilyen fajtához nem tartozó egyedektől. Ennek ellenére sok tenyésztő szerint az amerikai rövidszőrűvel még a 60-as években is mostohán bántak a tenyésztői kiállításokon – valószínűleg azért, mert annyira hasonlítottak a „normál“ házimacskához.

Mégis, mint ahogy más macskafajtáknál az amerikai rövidszőrű macska tenyésztésére is pontosan meghatározott standardok vonatkoznak, amelyek kiterjednek a testfelépítésre, a szőrhosszra, a színre és a jellemre is. Habár a tenyésztői egyesületek többnyire elismerik az összes színárnyalatot, a „silver tabby“ különösen kedvelt. Ezek az egyedek szinte teljesen ugyanúgy néznek ki, mint a Whiskas reklámokból ismert silver tabby cica.

american shorthair dreifarbig liegt

Tenyésztése

Manapság már nemcsak Észak-Amerikában találhatók tenyésztők, azonban a fajta európai kedvelőinek valószínűleg több ideig kell keresniük tenyésztőket.

Mint, ahogy más fajtákra is vonatkozik, csak a professzionális tenyészetek mondhatók jónak. Az a sok munka és szeretet, amelyet a tenyésztők adnak állataiknak, mérvadó a tenyésztés sikeressége és az állatok testi, illetve szellemi egészsége szempontjából. Egy felelősségteljes tenyésztő ügyel arra, hogy az anyaállatnak legyen elég ideje regenerálódni a szülés után. Ez csökkenti az évi almok számát és a profitot, viszont megéri, hiszen ennek cserébe egészséges és kiegyensúlyozott anyacicák élnek a tenyésztőnél.

A lehetséges örökölhető betegségek és a szülők kompatibilitása ismeretében történik pároztatás. A vemhesség alatt állatorvosi vizsgálatoknak veti alá a vemhes cicát. Születésük után a kiscicákat is megvizsgáltatja állatorvossal és amíg el nem kerülnek végleges otthonukba, megkapnak mindent, amire szüksége van egy fejlődő szervezetnek: megfelelő táp, oltások, féregtelenítés, szociális érintkezés a többi kölyökkel, idősebb macskákkal és az emberrel. A felelős tenyésztő nem választja el a kicsiket anyuktól a 12. hét előtt, mivel az első három hónap különösen fontos a kiegyensúlyozott és egészséges  lélek kialakulásához. Csak így lehet amerikai rövidszőrűje problémamentes cica!

Ajánlott, hogy a tenyésztő, akinek bizalmat szavaz, tagja legyen egy macskatenyésztő egyesületnek. Mivel csak ezek a szervezetek állíthatnak ki papírt arról, hogy Ön egy igazi amerikai rövidszőrűt vett-e magához. Ha csak macskakedvelőként szeretne otthonra egy cicát, akkor nem tűnhet fontosnak a papír. Azonban mégis jelentős szerepet játszanak ezek a szervezetek, mivel ellenőrzik a tenyésztési körülményeket, azt, hogy a szülők valóban a fajtához tartoznak-e és így biztosítják, hogy leendő kedvence is fajtatiszta legyen.

Mindez természetesen pénzbe kerül. Ezért általában a legtöbb tenyészet nem üzlet, hanem inkább egy drága hobbi. Ebből kifolyólag a tenyésztőktől származó macskák általában drágábbak, mint az ún. „szaporítóktól“ vásároltak, akik olcsóbban árulnak fajtatiszta cicákat. Azonban általában ez a „jó vásár“ sok problémát rejt magában: a beltenyésztés, a rövid nevelési idők és az egészségügyi ellátás hiánya ahhoz vezetnek, hogy cicája nem lesz egészséges és problémamentes, mint ahogy azt Ön szeretné. Ezért azt javasoljuk, hogy csak professzionális tenyésztőkben bízzon meg. Alternatív megoldásként azt ajánljuk, hogy keressen fel állatmenhelyet, mivel ott is találhat fajtatiszta cicákat, akik csak arra várnak, hogy új otthonra leljenek!

Az amerikai rövidszőrű egészsége és gondozása

Rövidszőrűként ez a macska nem igényel különösebb ápolást. A vedlési időszakban ajánlott hetente egyszer megkefélni a bundáját – egyébként megoldják maguknak a szőrápolást és csak nagyon ritkán van szükségük segítségre. A macskafű és malátapaszta megkönnyíthetik a szőrlabdák természetes kiválasztását.

Alapvetően az american shorthair különösen robusztus és egészséges fajta. Általában elegendő az éves kontrollvizsgálat az állatorvosnál annak érdekében, hogy biztosítsa, cicája egészséges és jókedvű maradjon.

Sok fajtakedvelő arról számol be, hogy ezek a cicák hajlamosak a HCM-re (=Hypertrophiás cardiomyopathia). Ez a betegség a szívizom megvastagodásához vezet. Állatorvosa a rutinvizsgálat során meghallgatja cicája szívét, ha szívzajokat hall, akkor általában echokardiogramot végez, hogy beigazolja gyanúját vagy eloszlassa azt. A HCM örökölhető, ezért nagyon fontos, hogy az ebben a betegségben szenvedő egyedeket eltávolítsák a tenyészetből. A HCM ugyanis nem gyógyítható, azonban orvosa tanácsai alapján a megfelelő étrendet betartva és a szükséges gyógyszereket adagolva cicája teljes életet élhet!

Az amerikai rövidszőrű etetése

Az american shorthair hajlamos a túlsúlyra nyugodtabb életstílus esetén vagy ivartalanítás után. Ennek a legjobb ellenszere az egészséges, fajtának megfelelő táplálás. Húsevőkként a macskáknak kiváló minőségű eledelre van szükségük, amely fehérjében gazdag és kevés szénhidrátot tartalmaz. Így megkapnak minden, az egészséges élethez fontos tápanyagot mindenféle melléktermék nélkül, amelyek ugyanis csak terhelik az emésztőszerveket és gyakran súlygyarapodáshoz vezetnek. A legtöbb kiváló minőségű macskaeledel pont ezt nyújtja kedvencének. Ügyeljen arra, hogy a kiválasztott táp sok húst tartalmazzon – ez könnyen felismerhető arról, ha az összetevők felsorolásánál az első helyen áll a hús. Növényi összetevőknek csak kis mennyiségben, cukornak pedig ideális esetben egyáltalán nem kellene előfordulnia  a macskák ételében.

Az is jó alternatíva lehet, ha a BARF-ot (nyers etetés) választja vagy ha saját maga készíti el az ételt, azonban sokkal munkaigényesebb is. Ekkor biztos lehet abban, hogy mi van az eledelben és mi nincs. Ha kicsit alaposabban beleássa magát a témába, akkor biztosra mehet, hogy cicája megkap mindent, amire szüksége van.

A túlsúly legjobb „orvossága“, ha a cica rendszeresen játszhat a gazdival. Szerezzen be kedvencének macska horgászbotot, labdákat és játékegereket és próbálja meg mozgásra ösztönözni. Ha van helye otthonában, akkor vegyen neki nagy kaparófát is, amelynek segítségével szintén testmozgást tud végezni. Az intelligenciajátékok is közkedveltek a kíváncsi négylábúak köreiben!

Ha beleszeretett a problémamentes amerikai rövidszőrűbe, akkor már csak egyet kell tennie: keressen fel egy tenyésztőt. Csodálatos együtt töltött időt kívánunk Önnek amerikai rövidszőrűjével!

A leghasznosabb cikkeink
8 min

Maine Coon

Manapság már a Maine Coon macska számít a világ egyik legkedveltebb macskafajtájának és egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is.
9 min

Brit rövidszőrű

Olyan macskát keres, amely nyugodt és kiegyensúlyozott természetével tökéletesen kiegészíti az Ön családját, s adott esetben csak házban való tartásra alkalmas?
2 min

Sziámi macska

A sziámi a perzsamacska mellett az egyik legrégebbi és legismertebb macskafajta. A fajta eredete egy széles körben elterjedt mutációra vezethető vissza, ami több, mint 500 éve jelentkezett és Ázsiából