Parson Russell Terrier

Parson Jack Russell Terrier

A parson russell terrier túlnyomórészt fehér színű és méretéhez képest hosszú lábú kutya Nagy-Britanniából. 1999-ig a rövid lábú terrierekkel együtt ezt a típust is a jack russel terrierekhez sorolták. Sokoldalúan alkalmazható és egyben kitűnő vadászkutya, aki barátságos lényének köszönhetően jól érzi magát sportos, aktív családban is.

A Parson Russell Terrier jelleme

Nem csoda, hogy ez a kis, fehér szőrű brit eb rövid szőrével olyan népszerűnek számít vadászkutyaként. A dolgos parson russel terrier ott segít a vadásznak, ahol csak tud. Kikergeti a rókákat és borzokat odújukból, megbízhatóan felkutatja a vaddisznókat és szarvasokat, könnyen megtalálja a sebesült vagy halott állatokat. Nem utolsósorban pedig kacsavadászatkor az apportírozásban is jeleskedik. Ennek a fajtakutyának egyszerűen semmi sem túl sok. Egyik rókalyuk sem túl szűk számára, egyik vadat sem találja túl nagynak, és egyik tótól sem riad vissza.

Lelkes és értelmes állati társ

A temperamentumos és szorgos „munkakutya” hálás a „vezetője” által adott minden feladatért és megbízhatóan, illetve gyorsan teljesíti azokat. Habár már-már fertőző lelkesedése alapján nem arra következtetnénk, mégis mindig lelkiismeretesen jár el, és közben soha nem mutatkozik sem agresszívnek, sem pedig félénknek. Ezért csak nagyon ritkán sebzi meg vaddisznó vagy róka. Ezzel egyidejűleg a parson russell terrier nagyon önálló, viszont soha nem veszti el a kapcsolatot vezetőjével. Még nagyobb hajtóvadászatkor is újra és újra megerősítést kér a vadásztól arra vonatkozóan, hogy a falkavezér kérésének megfelelően hajtja-e végre feladatát.

Vadászkutya családi ebként?

Emberközpontúsága és barátságos-gyengéd lénye képessé teszi a terriert arra, hogy családi- vagy kísérőkutyaként is helytálljon. Különösen jól megérti magát a kisgyerekekkel, hiszen közös szenvedélyük a tombolás és a játék. Lelkesedéssel vesznek részt a kerti labdajátékban vagy fogócskában. Ennek során a higgadt kutya soha nem viselkedik méltatlanul.
Tehát kiterjedt vadászszenvedélye és rettenthetetlensége ellenére is egy szeretetteljes és barátságos családi kutyáról van szó – ennek előfeltétele azonban, hogy sportos, aktív családba kerüljön, ahol futás iránti szeretetét és dominanciára való hajlamát megértéssel kezelik.

Alkalmas kezdő kutyatartók számára?

A parson russell terriert nem ajánljuk kezdő kutyatartók számára. Habár az emberhez való kötődése és barátságos természete miatt megfelelő mértékű alárendeltségi készséggel rendelkezik, azonban ezzel egyidejűleg nagyfokú akarat és makacsság jellemzi. Így ennek a magabiztos energiabombának feltétlenül olyan gazdira van szüksége, aki megfelelő következetességgel és nagyfokú türelemmel reagál ennek a négylábúnak a furcsaságaira. Ezenkívül a harmonikus együttéléshez elengedhetetlen, hogy a kutya sokat mozogjon és sok elfoglaltságban legyen része. Minél több időt kap arra, hogy futkározhasson és játsszon, annál ritkábban támadnak „buta gondolatai”.

Kinézete

Az, hogy milyen fürge és ügyes a parson russell terrier, már első pillantásra látszik a testfelépítésén. Az inkább négyzet alakúnak mondható teste nagyon izmos és harmonikus arányokkal rendelkezik. Minden ismert standardban a legfontosabb kritérium a mellkas kerületére vonatkozik, ami miatt figyelni kell arra, hogy a terrier anatómiája hasonlítson a rókáéra. A túl széles mellkas akadályozná abban, hogy bejusson a róka odújába. Az FCI-standard ezt írja ezzel kapcsolatban: „Különösen fontos ügyelni arra, hogy ezt a terriert a rókaodúban való munkára tenyésztették ki, és hogy két átlagosan nagy kézzel a válla mögött közvetlenül átfogható legyen.” Habár a szabványban nincsenek pontos méretek megadva a mellkas kerületére vonatkozóan, mégis a kanoknál ideális 36 cm-es, illetve a szukáknál a 33 cm-es marmagasság alapján 35-40 cm között célszerű lennie.

A hosszú lábú parson russell terrier

A külsőre vonatkozó feltételek körül azért is van némi zűrzavar, mivel különféle fajtamegnevezésekkel illetik ezt az ebet, úgy mint parson russell terrier, parson jack russell terrier és jack russell terrier, mert ezeket a különféle tenyésztői klubok részben nagyon különbözően értelmeznek. Ennek a cikknek a megírása során az FCI által kiadott standardot vettük figyelembe, ami alapján 2001 óta parson russell terriernek nevezik az összes hosszú lábú, ilyen típusú terriert.

Az FCI a rövid lábú munkaterriert jack russell terrier néven ismerte el. Ezzel szemben az eredeti angol standard, ami a fajta hazájában alapított munkaterrier klub, a „Jack Russell Terrier Club of Great Britain“ (JRTCGB), valamint a „Jack Russell Terrier Club of America“ (JRTCA) alapjául szolgál, nem tesz különbséget rövid- és hosszúlábú terrierek között, és minden típust „jack russell terriernek” hív. Annak érdekében, hogy ne tévesszék össze a két típust, és hogy hangsúlyozzák, a hosszú lábú változatról van szó, sok tenyésztő, aki az angol eredeti standard alapján dolgozik, a fajtamegnevezés elé teszi a „parson” szót, tehát parson jack russell terrierként jelölik ezeket az egyedeket, ami megegyezik az FCI által parson russell terrierként hívott fajtával.

Szőrszín és -típus

Akármelyik név vagy standard mellett dönti, azt érdemes tudnia, hogy legalább a szőrszínt és -típust illetően egyetértés uralkodik. Tehát ezeknek a kutyáknak vagy teljesen fehér, vagy túlnyomórészt fehér színű a bundájuk. Az utóbbiaknál cserszínű, sárga vagy fekete, valamint ezen színek kombinációjából álló jegyek megengedettek. Ami a szőrtípust illeti, léteznek sima, szálkás és drótszőrű parson russell terrierek. Mind a három típus sűrű aljszőrzettel rendelkezik, ami megbízhatóan védi őket az időjárás viszontagságaitól.

Mindig a munkaképesség állt előtérben

Russel „Trump” nevű szuka kutyájával kezdte a terriertenyésztést, aminek mindig az volt a célja, hogy megfelelő munkabírású vadászkutyát hozzon létre. Kevésbé ügyelt az egységes fajtaképre, inkább elsősorban a kutyák strapabíró képességét tartotta szem előtt a tenyésztés során. Ezért a legkülönfélébb keresztezéseket hajtotta végre különféle színű, Devonból, New Forestból vagy még távolabbi vidékről származó munkaterrierekkel. Mindenekelőtt a fox terriert alkalmazta, aki tökéletes választásnak bizonyult a lovas rókavadászatokhoz. A sok keresztezésnek köszönhetően Russell „munkaterrierjei” először csak keverékek voltak, viszont nem ritkán túlszárnyalták a fajtatiszta terriereket.

Közkedvelt vadászok és lovasok körében

Később, Russell halála után tettek kísérletet arra, hogy más fajtákkal keresztezzék, mint például a corgikkal, a beagle-kkel vagy a bullterrierekkel, azonban ezek a próbálkozások nem hoztak túl jó eredményt. Ezért újból a Russell által kifejlesztett típusra helyezték a hangsúlyt, melyeknek a lábhosszuktól függően végül „jack russell terrier” és „parson (jack) russell terrier” nevet adtak. Habár vannak olyan kinológusok, akik John Russell hatását a fajta mai képére kevésbé látják hangsúlyosnak. Az viszont tény, hogy a Russell által előnyben részesített munkaterrier kiváló hírnévre tett szert a vadászok és a lovasok körében. A második világháború vége óta a parson jack russell terrierek egyre nagyobb közkedveltségnek örvendenek mind vadászkutyaként, mint családi- és kísérőkutyaként.

Parson russell terrier tenyésztése és vásárlása

Aki manapság a parson russell terrier tartása iránt érdeklődik, annak először érdemes feltennie magának a kérdést, hogy melyik típust részesíti előnyben, és milyen „célt” hivatott a kutya betölteni. Aki hosszú lábú és jó munkabíró képességű vadászkutyát szeretne, annak más tenyésztőt ajánlott felkeresnie, mint annak, aki élénk családi kutyát keres. Mielőtt egy bizonyos tenyésztő vagy kölyök mellett döntene, tanácsos gondosan tájékozódni a szakember tenyésztési céljairól. Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen standard alapján vezeti tenyészetét. Az FCI-standardja szerint dolgozik vagy az eredeti angol standard előírásaira támaszkodik?

Hogy találok megfelelő tenyésztőt?

Az, hogy a tenyésztő mennyire lelkiismeretes vagy mennyire „fajtatiszták” a kutyái, ennél a fajtánál nemcsak a standard előírásainak betartása, illetve az egyesületi tagság által mérhető. Ezért annál fontosabb, hogy körültekintően járjon el a szakember kiválasztása során. Ha lehetséges, találkozzon több tenyésztővel is, és ismerje meg pontosan tenyésztési céljaikat, valamint szerezzen pontosabb képet kutyáiról és tenyészetéről, mielőtt vásárlásra adná a fejét. A jó tenyésztő ismérve, hogy nyitott és őszinte, szívesen beszélget tenyésztése és a fajtáról alkotott elképzeléseinek részeleteiről. A jó tenyésztő kérdez az Ön kívánságai, illetve elvárásai felől is. Ha azok nem egyeztethetők össze a fajtával, akkor adott esetben lebeszéli a vásárlásról. Gondoljon arra, hogy a tenyésztő számára, aki elsősorban a fajta iránti szeretete miatt köteleződött el hivatása iránt, „tanítványai” jóléte a legfontosabb. Nem fogja akármilyen áron odaadni, ha úgy érzi, hogy a potenciális vásárló nem alkalmas gazdinak ennek a szeretetteljes, de igényes fajtának.

Egészsége és fajtaspecifikus betegségek

A kutyatípusra, a tenyésztői célokra és a gazdinak való alkalmasságra vonatkozó kérdések mellett természetesen az állatok egészsége is mérvadó a tenyésztő kiválasztásakor. Az egészséges kölyök legfontosabb előfeltétele először is az egészséges szülők. Tájékozódjon arról, hogy elvégezték-e az előírt egészségügyi teszteket tenyészállatokon, és hogy ezen kívül egyéb önkéntes vizsgálatoknak is alávetették-e őket. A törzskönyvön kívül a teszteredményekről is kérjen másolatot. Annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék a fajta egészségét, alapvetően minden állatot, akinek génhibája van vagy már valamilyen örökletes betegségben szenved, következetesen ki kell zárni a tenyésztésből.

Örökletes szemproblémák vad tenyészetekben

A szigorú tenyésztési előírásoknak köszönhetően a parson russell terrier a mai napig nagyon robusztus és vitális munkakutya, akinél viszonylag kevés fajtaspecifikus betegség fordul elő, és átlagos várható élettartama 12-14 év körül alakul. Szemproblémák okozhatnak gondot, de nem feltétlenül kell ezzel számolni. Általában olyan vad tenyészetekben fordul elő, ahol az állatokat nem vetik alá a megfelelő vizsgálatoknak a tenyésztés megkezdése előtt. Ezért fontos, hogy a neves tenyésztőktől vásárolt kutyákat az alábbi szembetegségekre mindenképpen teszteljék:

  • Szürkehályog (cataracta): ez az örökletes betegség szemlencse bizonyos fokú elszürkülését jelenti, ami műtéti úton eltávolítható, ha időben felismerik.
  • Lencseektópia: a szemlencse örökletes elmozdulása. Ha nem végeznek műtétet az állaton, akkor glaukóma (zöldhályog) lép fel, ami a kutya megvakulásához vezet.
  • Progresszív retina atrófia (PRA): a szem ideghártyájának öröklődő, lassú fokozatos (tehát progresszív) elhalása, ami szinte minden esetben mindkét szem megvakulását okozza.

A megnevezett szembetegségek mellett szórványosan előfordulhat térdkalácsficam, (örökletes) ataxia (a csontvelőben lévő fehér anyag leépülése, ami masszív és gyógyíthatatlan testi korlátokhoz vezet). Olyan esetek is ismeretesek, hogy a kutya egy vagy mindkét fülére süket. Ezt a fehér színű kutyáknál előforduló piebald gén okoz. Ilyen esetek kifejezetten ritkák szerencsére a neves tenyésztőknél.

A Parson Russell Terrier táplálása

Milyen eledelre van szüksége a parson russell terriernek?

Az, hogy milyen nagy hatással van táplálkozásunk az egészségre, manapság már köztudott. Így nem csoda, hogy sok kutyagazdi felteszi magának a kérdést, hogy a nagy termékkínálatból melyik eledelt vagy etetési módszert válassza. Ugyanúgy, mint nálunk, embereknél, ez a kérdés nem válaszolható meg egyöntetűen minden kutyafajtára és -típusra vonatkozóan. Az, hogy mi a jó négylábú barátunknak, függ attól, hogy milyen idős, hogyan él, mennyire aktív, van-e valamilyen allergiája, beteg vagy egészséges, sovány vagy kövér. Annak érdekében, hogy fényt derítsen arra, milyen szükségletei vannak kedvencének, célszerű pontos elemzést készíttetni az állatorvossal a fent említett kritériumok figyelembevételével.

Sok hús, kevés zöldség és még kevesebb gabona

Mielőtt még jobban elbizonytalanodna, érdemes tudnia, hogy a parson russell terrier táplálása alapvetően nem bonyolultabb vagy időigényesebb feladat, mint más fajtáknál. Ugyanúgy, mint minden kutya, ezek az ebek is elsősorban húsevő állatok. A farkas leszármazottjaként állkapcsuk és emésztésük arra rendezkedett be a legjobban, hogy szervezetük feldolgozza a húsdarabokat, sőt még a csontokat is. Annak érdekében, hogy terrierje megkapjon minden nélkülözhetetlen tápanyagot, a hús mellett azonban zöldségre, gyümölcsre és vízre is szüksége van. Ezzel szemben a gabona olyannyira kevéssé hiányzik az étrendjükből, mint a farkasoknak. Az, hogy ezeket az összetevőket milyen formában kapja meg négylábúja, tehát saját maga főzi neki, nyersen eteti, azaz barfozik vagy nedves-, illetve száraztápot vásárol neki, csak másodlagos. Érdemes utána járni, hogy melyik Önnek a legideálisabb, hiszen mindegyik táplálkozási módszernek vannak előnyei és hátrányai.

Szőrápolás

A parson russell terrier egyik szőrtípusa sem igényel túlzott szőrápolást. Sima szőrű egyedeknél elegendő a rendszeres kefélés hetente kb. egyszer vagy kétszer. Szálkás- vagy drótszőrű képviselők esetében, akiknek könnyebben beletapad a bundájába a szennyeződés, tanácsos valamivel gyakrabban fésűhöz vagy keféhez nyúlni. Ezenkívül a szőrváltás időszakában mindkét utóbbi típusnál célszerű drótkefével kikefélni az aljszőrzetet és eltávolítani az elhalt fedőszőrt.

Tartása

Ennek a kutyának a vérében van a vadászat és a kalandozás. Kompakt mérete ellenére nagyon sok helyre van szüksége – főként kint a természetben. Lelkesedéssel kíséri el gazdáját kerékpártúrára vagy kocogni, továbbá szívesen fedezi fel szabadon a környezetét. Mint, ahogy már ősei is, a fajtalapító John Russell kutyái, szereti a lovakat. Ezért ennek a kutyának igazi paradicsom, ha egy lovardában élhet, ahol kénye-kedve szerint követheti vágyait, és hosszú lovaglások során kísérheti a kétlábúkat.

Kutyasportok a családi kutya számára

Aki ezt az élénk és kitartó négylábút választja családi kutyaként, annak érdemes tisztában lenni azzal, hogy a parson russell terriernek nagyon sok mozgásra és elfoglaltságra van szüksége. Éppen ezért aki nem tud számára egy egész lovardát biztosítani, annak érdemes megfelelő alternatívákat kínálnia számára. Erre alkalmasak például a kutyasportokazért, hogy fizikailag és szellemileg megfelelően leterhelje kutyusát. Legyen szó akár agilityről, obedience-ról, fly-ballról vagy valamilyen kutyáknak szóló versenysportról: ügyes motorikus készségeinek, rendkívüli futó és ugrási képességének, kitartóságának, gyorsaságának, valamint intelligenciájának köszönhetően majdnem mindenféle sportot lelkesedéssel és sikeresen űz.

A Parson Russell Terrier nevelés a kezdetektől

Amíg a parson russell terrier sokat mozog és számos elfoglaltságban vehet részt, valamint gazdája szükséges figyelmet szentel számára, nincs vele probléma. Ebben az esetben sokkal inkább nagyon szeretetteljes és gyengéd házikutyának mutatkozik, aki készségesen szolgálja falkavezérét. Ennek a már említett megfelelő kiterhelés mellett a következetes nevelés az előfeltétele. Terrierként szüksége van a szilárd helyre a hierarchiai rangsorban (ő legyen mindig mindenkinek alárendelve) és szigorú szabályokra. Azok a gazdik, akik elhanyagolják falkavezéri szerepüket és saját magukkal egyenrangú félnek tekintik kedvencüket, azoknak lehetséges, hogy kellemetlen meglepetésben lesz részük. Mivel egy parson russell terrier logikája szerint csak egy „főnök” lehet. Ha gazdája nem tölti be ezt a szerepet, akkor a magabiztos és domináns eb átveszi az irányítást. Ezért a legjobb, ha már kölyökkorban megmutatja kutyájának, hogy ki az úr a házban. Tanúsítson nyugalmat és türelmet irányában annak érdekében, hogy hagyatkozni merjen az Ön kompetenciájára és elismerje szuverenitását.

A leghasznosabb cikkeink
8 min

Golden Retriever

A középméretű Golden Retriever (ejtsd: golden retriver) nagyon gyerekbarát és ezáltal ideális családi kutya: Emberközpontú és engedelmes, nagy a mozgásigénye, de bundája kevés ápolást kíván meg.
8 min

Labrador Retriever

Engedelmes, emberbarát és teherbíró. A középméretű labrador retriever kutya elsősorban házi kedvenc, de ez az eredetileg munkakutyaként tartott fajta nagyon igényli mind a testi, mind a szellemi fejlesztést. Ha labrador kölyök kutya örökbefogadásán gondolkozik, mindenképpen olvassa el cikkünket. Szó lesz az alábbiakról: labrador rossz tulajdonságai, labrador vérmérséklet, labrador betegségek, labrador nevelése, labrador tartása stb.
9 min

Tacskó

A tacskó ellenállhatatlan nézése már megolvasztotta jó pár állatbarát szívét. Tudjon meg cikkünkből mindent a kompakt személyiségű tacskóról, amely fajtát „dakszli” vagy „borzeb” névvel is illetnek.