A Kanári

kanári madár, kanári madár, kanári tartása, kanári betegségek

A helyes ápolás

A kanári madár könnyen tartható madárnak számít, hiszen gyakorlatilag ellátja, ápolja önmagát, ha az olyan szükséges kellékek biztosítottak számára, mint pl. a madárfürdő, fürdőtál, különböző vastagságú ülőrudak és egy szépiacsont. Olykor azonban tollas kis barátja mégis az Ön segítségére szorul.

Mit eszik egy kanári?

A kanári madár eledele különféle kanáriknak való magok keverékéből áll. Ezek képzik étkezésük alapját. Ez a keverék állhat például fűmagokból, lenmagból, saláta magvakból és négermagból. Az emésztés támogatására adhat neki madárgritet is. A változatos étrendhez hozzátartozik a zöld eledel is, de vigyázzon, egyes növények mérgezőek lehetnek madarának! Ugyanez vonatkozik a gyümölcsökre és zöldségekre is.

Meddig él egy kanári?

Amennyiben jól tartják, a várható élettartam 10 és 15 év között alakul.

A kanári madár költési időszaka

A költési időszak tavasszal kezdődik. A hím kezdi meg az udvarlást, ezzel ösztönzi a tojót a fészekrakásra. Általában a fészek elkészültét követő reggelen már ott is van az első tojás a fészekben. A kanárik 3-5 tojást raknak.

A kanári tartása

A kanárikat legalább párosával, de legideálisabb esetben csoportosan tartsa. Soha ne tartsunk csupán egy madarat. A csoportban egy hím és több tojó legyen, ez a legjobb felállás, kevés a probléma, ezért kezdőknek is ez ajánlott. Természetesen ehhez megfelelő méretű kalitkát kell beszerezni. Ez a csoport létszámától függ, de általánosságban elmondható, hogy akkorának kell lennie, hogy a madarak tudjanak benne repkedni. Ennek ellenére ajánlott naponta legalább egyszer a lakásban szabadon repkedni.

A kanári fürdetése

Ha netán olyan madarat fogott ki, amelyik magától nem tisztálkodik, akkor Önnek kell megfürdetnie, hogy a tollai tiszták maradjanak. Járjon túl az eszén egy virágpermetezővel, amibe langyos vizet önt. Ezzel addig permetezze az állatot, amíg az teljesen vizes nem lesz. Ekkor erősen meg fogja rázni magát és nekiveselkedik a tisztálkodásnak is. Ha tollas kis barátjának nem erőssége a testápolás, akkor Önnek kell arra is ügyelnie, hogy a kloáka ne ragadjon össze. Ezt egy langyos vizes szivacs használatával tudja megelőzni.

A kanári vedlés

Az éves vedlési időszak nyár közepén kezdődik és körülbelül 8 héten át tart és a madarak számára nagyon megterhelőnek bizonyul. Ekkor kevesebbet énekel és több pihenésre van szüksége. A fürdés ilyenkor különösen fontos, mert támogatja a tollcserét. Naponta kétszer öntsön friss, langyos vizet a fürdetőbe, hogy még vonzóbbá tegye a madarak számára. Vigyázzon arra, hogy ne érje huzat a madarakat, amikor csurom vizesen a rúdon csücsülnek, hiszen így könnyen megfázhatnak.

Ebben a nehéz időszakban különösen változatos étrendre van szüksége. A vedlést segítő táplálékkiegészítők megadják madarának a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. Ezen kívül adjon minden nap kanáriainak friss zöld növényeket. A pitypang ilyenkor különösen jó.
Emésztést segítő táplálékkiegészítőket megtalálhatja az online üzletünkben!

A lábak elszarusodott bőrének váltása

A kanári madár nem csupán tollait "cseréli le" évente, hanem a lábain lévő, pikkelyszerű, erősen elszarusodott bőrt is. Idősebb állatok vagy korlátozott fürdési lehetőség esetén előfordulhat, hogy több ilyen réteg is egymásra rakódik, a bőr megvastagodottnak és erősen pikkelyesnek tűnik. Egy meleg lábfürdő segíthet az elavult szarurészek leoldásában. Ha pedig különös gondoskodással szeretné kezelni madarát, lábait évente háromszor bekenheti zsíros krémmel, vagy speciális, kismadarak lábához kapható készítményt masszírozhat óvatosan a lábak bőrébe. Ha madara lábai még így is hamarosan újra kérgesnek tűnnének, elképzelhető, hogy kis tollas énekművészét atkák kínozzák. Ebben az esetben ajánlott állatorvoshoz fordulni.

Karomápolás

Ha kanári madara körmei túl nagyra nőnének, feltétlenül le kell vágnia azokat. Egyébként meg az is előfordulhat, hogy a madár járásképtelenné válik, mivel folyton megbotlik a saját lábaiban, lábujjai pedig elvetemednek. A madárka fennakadhat a kalitka rácsán, és meg is sérülhet. Karmai lerövidítéséhez vegye egyik kezébe a kanárit, mutató- és hüvelykujjával húzza ki egyik lábát, s tartsa a fény felé! Így jól fogja látni a karmok véredényekkel átszőtt részeit. Ezután csípje le a karmok tetejét - olyan módon, hogy feltétlenül maradjon rajtuk egy kevéske tisztán szarus rész, s igyekezzen megtartani a karmok természetes formáját! Ha véletlenül mégis előfordulna, hogy kicsit belevág az "elevenbe", sokat segíthet a gyógyszertárban vásárolható vérzéscsillapító vatta.

Csőrápolás

Néhány kanári esetében előfordulhat, hogy a csőr egyik fele vagy felső része túl hosszú. Ahhoz, hogy kis tollas barátja továbbra is élvezettel fogyaszthassa eleségét, le kell vágni a csőréből. Ez viszont nem is annyira egyszerű, mivel a szaru, amiből a csőr áll, meglehetősen kemény, s nagyon ügyelnie kell arra, hogy a művelet során meg ne sértse a madár nyelvét. Még ha elég bátorságot is érez, hogy egyedül megpróbálkozzon a procedúrával, előtte kérjen meg egy állatorvost, hogy mutassa meg Önnek a helyes módszert!.

Ha a kanári madár jól ápolt, minden bizonnyal olyan jól érzi magát a bőrében ill. tollában, hogy hosszú ideig megörvendezteti Önt élénk, kedves kis lényével és vidám énekével..

A kanári betegségek

  • A kanári himlő
    A kanári himlő nem más, mint egy halálos vírusos megbetegedés. Gyógyíthatatlan, de oltással megelőzhető. Ha egy madár megbetegszik, akkor a himlő először a lábakon, és a csőrön jelentkezik, végül fulladáshoz vezet.
  • Tojógörcs
    A tojóknál előfordulhat, hogy egy tojás megakad. Ilyenkor a madár hasa megduzzad, a tojó nyugtalan és gyenge. Mivel a tojógörcs hamar halálhoz vezethet, mielőbb fel kell keresni az állatorvost.
  • Atkafertőzés
    Az atkásodás nagyon gyakori a kanárik körében. Az atkák különböző területeken is jelentkezhetnek, például, ha a légzsák az érintett szerv, akkor az állat furcsa hangokat ad ki légzéskor. A tollazatban szemmel is észrevehető, ezért gondoskodjon arról, hogy a madara mindig tiszta legyen. Ez az élősködő legtöbbször a rossz tartási körülmények miatt képes elszaporodni.

 

Minden "madaras" terméket megtalál a Zooplus online üzletében!

A leghasznosabb cikkeink

Nimfapapagáj

Ha figyelembe vesszük a fajuknak megfelelő tartási alapelveket, egész biztosan sok örömöt találhatunk ezekben a "mini kakadukban".

Hullámos papagáj

A hullámos papagáj eredetileg Ausztráliából származik. Manapság ezek a beszédes, színes tollazatú és kampós csőrű madarak Európa legkedveltebb háziállatának számítanak.

A Kanári

Kanári tartása meglehetősen egyszerű feladat, mivel a madár gondoskodik magáról, amennyiben biztosítottak számára a szükséges feltételek.