Pórázon vezetés tanítása felnőtt kutyáknak

pórázon vezetés tanítása felnőtt kutyáknak

A hőn szeretett négylábúval megtett sétának alapvetően csodálatosan nyugatónak kellene lennie, mégis sok kutyagazdi másképpen látja ezt, mivel felnőtt kedvencük rettenetesen húzza a pórázt. Szerencsére a pórázon vezetés tanítása felnőtt kutyáknak is lehetséges, cikkünkből megtudhajta hogyan.

Legyen szó akár kútról, fáról vagy egy fajtársról, négylábúja oda akar majd menni hozzá, méghozzá azonnal! Így a séta gyorsan vesszőfutássá válhat. Érthető módon a nagyobb súlyú kutyákat alig lehet megtartani, ha húzzák a pórázt, azonban egy 10 kg-os kutya miatt is eleshet gazdija a csúszós őszi úton.

Négylábú társa nyaki gerince számára szintén stresszhatást jelent a húzás. Tehát sok oka vannak, hogy miért fontos megtanítani a felnőtt kutyát is a pórázon vezetésre. Ehhez motivációra, türelemre és mindenekelőtt egy jó tervre van szüksége.

Magabiztos vezetés szórakozással egybekötve

Hogyan szoktathatja felnőtt kutyáját a laza pórázon történő sétáláshoz? Ha valaki megkérdez több kutyatrénert, különböző válaszokat kap. Egykori kóbor kutyákat először mindenképpen meg kell ismertetni a nyakörvvel és pórázzal. Ilyen esetben az a legjobb, ha hivatásos kutyatréner segítségével történik.

A következőkben elsősorban olyan felnőtt ebekre koncentrálunk, akik kölyökként nem tanulták meg, hogyan kell megfelelően sétálni laza pórázon. Azoknak a kedvenceknek, akiknek nem megy a nyugodt séta pórázon, gyakran más nehézségeik is vannak, például a behívással vagy durváskodnak fajtársaikkal. Általában az, hogy melyik tréning illik a négylábúhoz, az adott típustól is függ.

A felnőtt kutyák pórázon vezetésének tanítása elsősorban arról szól, hogy a gazdi azt közvetítse kedvence számára, magabiztosan vezeti őt, miközben a szórakozás sem elhanyagolható. A tréning során a legfontosabb szabály, hogy soha ne engedjen a póráz húzásának! Mivel a póráz húzása egyfajta önjutalmazás, ha az állat eléri célját. Ez a jutalom szintén csak erősíti a nem kívánt magatartást.

Miért ne válasszon flexi pórázt?

A tréning során a pórázon engedni tabunak számít, ami kiüti a flexi pórázokat a ringből. Ha felnőtt kutyájának problémája akad a pórázon vezetéssel, nem tanácsos flexi pórázt használni, mivel az enged, amit jelen esetben meg szeretnénk akadályozni.

Csak olyan tapasztalt négylábúak számára ajánlott egy automata póráz, mint például a flexi pórázok, akik jól vezethetők pórázon. A legjobb, ha 2 méter hosszú, állítható pórázt alkalmaz ilyen célra.

Hogyan tudja megtanítani kedvencének a pórázon vezetést?

A pórázon való vezetés megtanításához képzelje el, hogy a kutya egy Ön által meghatározott területen halad az egyik lábánál. Ebben a képzelt dobozban jutalmat kap a négylábú, ha a póráz laza marad. Ha elhagyja ezt a területet, tehát feszül a póráz, negatív élményben van része: nem mehet tovább.

A pozitív magatartás megerősítése

Jutalmazza meg kedvencét, ha a dobozban halad és közben a póráz is laza. A tréning elején rövid időközönként adjon jutalmat. Ehhez használhatja akár a nap, mint nap adott száraz tápot is, csak ne felejtse el levonni a napi adagból. Ügyeljen a megfelelő időzítésre: csak laza póráz esetén jutalmazzon.

Először olyan helyeken gyakoroljanak, ahol kevés figyelemelterelő tényező van. Ha már jól itt megy, akkor emelheti a nehézségi fokot és meghosszabbíthatja a jutalmazások közötti időtartamot. A minél több figyelemelterelés minél több finomságot igényel. Amint a póráz megfeszül, álljon meg vagy tegyen pár lépést hátra.

Fontos: ha a kutya megáll vagy visszafelé sétál, nem kap jutalmat. Fokozatosan növelje a kihívást addig, amíg közösen sikerül uralni a más ebekkel való találkozást.

pórázon vezetés szabályai © Karoline Thalhofer / stock.adobe.com

A „tréning mód” bevezetése

Ha négylábúja ahhoz szokott hozzá, hogy húzza a pórázt, akkor ezt nem fogja egyik napról a másikra abbahagyni. Ezért a tréning idejét csak pár percre korlátozza alkalmanként, mivel ellenkező esetben túlterheli kedvencét – és feltehetően saját magát is.

Mivel a pórázon vezetés tanítása sok koncentrációt igényel mind a gazdi, mind a kutyus részéről, ezért érdemes bevezetni az ún. tréning módot. Így hűséges négylábúja számára világossá teszi, mikor kell szigorúan tartania magát a pórázon vezetés szabályaihoz, és mikor lehet kicsit lazábban sétálni.

A gyakorlatban ezt jelezheti úgy az állat számára, hogy a tréning során nyakörvet használ, a laza sétakor pedig hámot. Mindkettőt felszerelheti az ebre és a séta során rövid tréningszakaszokat vezethet be, ilyenkor mindig cserélgetve, melyik felszerelést használja. Legyen következetes: a szigorú tréning során soha ne érjen el sikert a kutya húzással!

Ha valaki nem szeretne egyszerre nyakörvet és hámot is használni, akkor olyan hámot is kereshet, melyen elöl a mellkasnál is rögzíthető a póráz.

Másik magazincikkünkből megtudhatja, hogy kutyusa számára a nyakörv vagy a hám a megfelelőbb.

Változatok

Nem minden négylábú számára alkalmas a fent részletezett módszer. Egyes kutyák azonnal elvesztik érdeklődésüket a laza pórázon, ha nincs a gazdinál jutalomfalat kéznél. Mások egyáltalán nem motiválhatók snackkel.

Ezeknek az ebeknek hasznos lehet a „kutya hátra“ módszer. Agresszív vagy nagyon félénk kedvenceknél csak kutyatréner felügyelete mellett tanácsos alkalmazni. Alapelve egyszerű: ne engedje, hogy a kutya orra előrébb legyen Önnél.

Amint a négylábú oldalról előre törne, válasszon az alábbi lehetőségek közül:

  1. Helyezze tenyerét a kutyus mellkasára – ne a gégéjére – és nyugodtan, de mégis határozottan tolja hátra. Aztán megjegyzés nélkül mehetnek tovább.
  2. Álljon a kutya elé és induljon el felé úgy, hogy pár lépést kelljen tennie hátrafelé. Menjenek tovább mindenféle megjegyzés nélkül.

Figyeljen arra, hogy ne ijessze meg ebét, ne gyakoroljon nyomást a nyakára vagy ne lépjen rá a mancsára! Mindez nem arról szól, hogy megbüntesse kedvencét, hanem csak világos testbeszéddel jelezze számára szándékát. Ennél a változatnál nincs szükség pozitív megerősítésként jutalomfalatra és az első hetekben a kivételeknek se engedjen teret.

Pórázon vezetés tanítása felnőtt kutyáknál: legyen türelmes!

Az első tréningnapok után valószínűleg gyors javulást fog tapasztalni, főleg az ismert útvonalon. Ettől függetlenül az ismeretlen vidék általában annyira izgalmas, hogy azt érezheti, elölről kell kezdnie az egészet. Gyakran csak csigatempóban lehet előre haladni. Maradjon türelmes!

Soha ne legyen kutyájával durva és semmiképpen ne szidja meg. Minden visszalépés a tanulási fázis egy lépése. Hasznos lehet egy rövid „Hé!“, mielőtt megállna, vagy ha óvatosan hátratolja a kutyát. Később ez a szó elég arra, hogy „megfékezze” négylábúját.

Higgye el, a türelem kétszeresen vagy akár háromszorosan is kifizetődik! A pórázon vezethetőség ugyanis általában javít a kutyák behívásán, valamint a pórázzal való agresszív viselkedésen. Mivel a kedvencek megtanulják: „Nem én vagyok a főnök, a gazdim irányít.“

A következetesség (majdnem) mindennél fontosabb

A tréning során a következetesség a legfontosabb a felnőtt kutyák nevelése során. Amikor az eb húzását siker koronázza, megjutalmazza magát: érdekes szaghoz vagy éppen a kúthoz vezeti magát.

Ha többen élnek egy háztartásban a kutyával, ügyelni kell arra, hogy mindenki konzekvensen gyakorolja a házi kedvenccel a pórázon vezetést. Ebben az időszakban nem igazán nyílik lehetőség arra, hogy az okostelefon képernyőjére meredjen vagy telefonáljon sétálás közben. Figyelmét teljesen szentelje a kutyának!

A kötelék erősítése

Ebben a témakörben a figyelem a megfelelő kulcsszó, mivel sok eb azért húzza a pórázt, mert sétakor minden izgalmasabb, mint a gazdi. Ezen változtatni kell – például Tippjeink segítségével a jobb sétához.

Építsen be kisebb gyakorlatokat a sétába: rejtsen el jutalomfalatot a lába alá, és akkor adja neki oda, ha a kutyája a szemébe néz. Fokozatosan növelje az egymás szemébe nézés idejét.

A kedvencével való interakció erősíti a köteléket és megkönnyíti a pórázon való vezetést. Közben barátságos hanglejtéssel dicsérje meg ebét. Használjon egy dicsérő szót, mint például „okos“ vagy „jó“, amikor kéznél van a jutalomfalat.

Segédeszközök a pórázon vezetéshez

Az állatkereskedésekben kaphatók segédeszközök is, melyek javíthatják a felnőtt kutyák pórázon vezetését. Ide tartoznak például a szájkosarak, melyek testileg erősebb kutyáknál lehetővé teszik a kontrollt a póráz felett. Azokat a szájkosarakat, melyek a fejre nyomást gyakorolnak, tanácsos kutyatréner útmutatása szerint alkalmazni.

További tippek

  • Tréning előtt nyugtassa le kutyáját játékkal!
  • Csak akkor kezdjék el, ha kedvence koncentrált és figyel Önre.
  • A pórázhoz pozitív tapasztalatot kell társítani és a tréningnek örömet kell okoznia.
  • Soha ne húzza maga után négylábúját!
  • Az irányváltoztatások a tréning során növelik a kutya figyelmét.
  • Fontos következetesnek lenni, de nem szabad büntetni.
  • Tréning közben ne engedje, hogy más kutyákkal érintkezzen kedvence.
  • Aki a kezdetekkor minden tanácsot pontosan megfogad, később lazábbra engedheti a pórázt!
A leghasznosabb cikkeink
12 min

Kölyökkutya nevelése

Minél előbb, annál jobb? Garantáltan helytálló ez a mottó, ha egy kölyök neveléséről van szó. A zsenge korú kutyák rendkívül kíváncsiak és még előítéletektől mentesen tekintenek a világra.
7 min

Agresszív kutya kezelése

Ha a kutya ugat, morog, a fogait csikorgatja vagy akár még harap is, akkor agresszív kutyáról beszélhetünk. Az ilyen viselkedés próbára teheti az ember és a kutyus együttélését.