Degu

degu, degu tartása, degu etetése

A degu eredetileg Chiléből származó rágcsáló. Ott nyitott területeken élnek és föld alatti üregrendszereket építenek ki maguknak. Külsejük egy patkány és egy csincsilla keverékére hasonlít. Úgy használják mellső lábaikat, mint a csincsillák (vagy akár az egerek), olyan ügyesen vetik be azokat, mintha egy pár kezük lenne. Karmaik lehetővé teszik számukra, hogy sziklákon és ágakon másszanak.

A nappal aktív degu kb. 4-6 évet élnek. Szívesen érintkeznek az emberrel és szeretik élőben követni az eseményeket, ezért nyugodtan állíthatja a ketrecet központi, „forgalmas” helyre. Mégis van egy kis bökkenő a degu tartásával kapcsolatban: köztudottan rágcsálók, de nemcsak biológiai besorolásuk szerint, hanem a szó legszorosabb értelmében. Ezért tartásuknál több mindenre kell ügyelni. A degukat ajánlott általában legalább párban tartani, mivel természetes élőhelyükön falkaállatnak számítanak és nagy csoportokban élnek.

A degu tartása

A műanyag aljtálcával ellátott ketrec nem sokáig tud ellenállni a degu „mindent szét kell rágni“ ösztönének. A rágási ösztön annyira erőteljes bennük, hogy még a plexiüvegen vagy egy vékony fémlemezen is áthatolnak. Ezért a ketrec vásárlásakor arra érdemes figyelni, hogy a tálca és a rácsok rögzítőkapcsai fémből legyenek.

A legalkalmasabb lakóhely számukra a terrárium, hiszen jól bírja a degukat gyakran hatalmába kerítő kaparászási láz megpróbáltatásait, nem lehet szétrágni és speciális szellőző rendszerrel rendelkezik, ami esélyt sem ad a baktériumoknak vagy a kellemetlen levegőnek. Továbbá ezek első oldala általában feltolható, ami egyszerűbbé teszi a bennük való munkát (etetés, tisztítás stb.).

Két degu számára legalább 80x40x40 cm ketrecet érdemes beszerezni. Az akvárium nem megfelelő alternatíva a degu számára, mivel a tetejét le kell fedni üveglappal, így pedig légtorlódás (páraképződés) keletkezik benne. Ennek következménye az oxigénhiány és a baktériumok elszaporodása.

A lakóhely berendezése

Ajánlott lakóhelyüket még a degu vásárlása előtt berendezni, hogy ne tegye ki az állatkát felesleges kellemetlenségeknek a hazaszállítás „viszontagságai” után. A berendezéshez szükség van egy kis kreativitásra azért, hogy elegendő rejtőzködési és mászási lehetőséget biztosítson nekik. Az olyan „játékokon“ se spóroljon, mint a kövek és az ágak. Csak arra ügyeljen, hogy a berendezési tárgyakat úgy helyezze el, hogy ha fogócskáznak egymással, semmi ne tudjon rájuk esni, hiszen akár meg is sérülhetnek.

  • Alvókuckó kilátó helyként: A faházak hasznavehetetlenek a degu erős rágcsálási ösztöne miatt. Jobb megoldás, ha egymásra rakott téglákból készít búvóhelyet, amelyet kőlappal (pl. pala) fed le. Azonban tartsa szem előtt a biztonságot, mert beomláskor megsérülhetnek kedvencei.
  • Etetőtál: A legjobb egy nehéz porcelántál, amit nem tudnak eltolni vagy felborítani. Azonban nem lehet túl kicsi sem azért, hogy egyszerre többen is tudjanak belőle enni. Nem olyan jó megoldás, ha az . etetőtálat az aljzatra teszi, mivel a degu szívesen kaparászik és ás. Ideális helye lehet a házikó tetején, ahol nem tud olyan gyorsan elkoszolódni.
  • Fürdető: Mint, ahogy a csincsillának, a degunak is szüksége van a rendszeres homokfürdőre. Naponta egyszer kb. 15 percnyi időt ajánlott adni neki rá. Ezért hagyjon a terráriumban üresen helyet a fürdetőnek. A „fürdőkádat“ ne hagyja bent folyamatosan, mert akkor túlságosan hamar elkoszolódik. Ha ketrecet használ, akkor beszerezhet egy akasztható csincsilla fürdetőt, aminek levehető teteje van.
  • Itató: A műanyag itatók nem igazán alkalmasak a degu számára, mert hamar lyukat ejt rajtuk. Még a stabil kemény műanyagból készült itató sem tud kifogni rajtuk. Ezen kívül nehéz lenne a terráriumban felakasztani. Ezért a legjobb választás a kőtál. Azonban a vizet rendszeresen cserélni kell, mert hamar tele kerül piszokkal. A tálat forró vízzel tisztítószerek nélkül mossa el.
  • Szénatartó: Ugyanaz a probléma áll fent, mint az itatónál: hova tegyük a terráriumban? Egy lehetőség az lehet, ha fatörzsdarabokkal lekerít egy kis sarkot a szénának. Így legalább valamivel tovább marad tiszta a lakóterületük.
  • Alom: A kereskedelmi forgalomban kapható kisállat alom alom a legoptimálisabb. A degu ezt kis „fészkek“ építéséhez is használja, így teszik igazán kényelmessé a helyüket.

A lakóhely elhelyezése

A legtöbb rágcsálóval szemben a degu szereti olykor-olykor a közvetlen napsütést. Ha alkalmuk van rá, nyújtózkodva élvezkednek a napfürdőben. Ellenben nem jól viselik a huzatot, a hangos zenét és a nagy „zűrzavart“. Mégis nyugodtan tehetjük lakhelyüket kicsit forgalmasabb helyre. A nappali például kitűnő választásnak tűnik.

Lakóhelyük takarítása

Azért, hogy megelőzze az elásott készleteken a baktériumok és penész képződését, hetente egyszer teljesen ki kell cserélni az almot. A ketrecet rendszeresen mossa ki forró vízzel és szükség esetén a már esetlegesen megtelepedett baktériumkultúrákat egy kis ecettel távolítsa el. Nem szabad erős tisztítószereket vagy fertőtlenítőszereket alkalmazni! A ketrec takarításakor megragadhatja az alkalmat és ekkor friss ágakat helyezhet el, valamint kiveheti a régi, megsárgult szénát is.

A degu etetése

Az eleség megvásárlásával kapcsolatban alapvetően azt ajánlott szem előtt tartani, hogy maximum 2-3 hónapra vásároljon készletet kedvencei számára, mivel azok gyorsan veszítenek vitamintartalmukból. Szoktassa az állatokat rendszeres etetési ritmushoz, amit nagyon hamar megjegyeznek és örömmel fogják várni az etetési időt.

A degu fő tápláléka

A zooplus shopban találhat speciális href=”https://www.zooplus.hu/shop/kisallat/eledel” target=”_blank” rel=”noopener”>degutápokat, amelyek teljes mértékben az ő igényeikhez igazodnak. Aki ennek ellenére saját maga szeretné összeállítani az eledelt, az a tengerimalac és az aranyhörcsög takarmányokat 2:1 arányba keverheti. A degu gyomra nagyon érzékeny, ezért másfajta tápok nem alkalmasak számára. Ügyeljen arra, hogy a fő eledel ne valami „nyalánkság“ legyen.

Szálastakarmány

Gondoskodjon arról, hogy mindig elegendő széna legyen a ketrecben. A degu a természetben elsősorban olyan silány eledellel táplálkozik, mint a fű vagy a fakéreg. Ezért a széna hasonlít a legjobban eredeti táplálékukra. Ezért ebből nagy mennyiséget fogyasztanak. Ráadásul fészket is készítenek maguknak belőle.

Zöldtakarmány

A zöldtakarmányt mindig alaposan meg kell mosni és teljesen meg kell szárítani, mielőtt oda adná kis rágcsálóinak.

  • Gyümölcs: A gyümölcsök közül az almát, a banánt és a különböző bogyós gyümölcsöket kedvelik. Mindenesetre azt ne feledje, hogy a degu kifejezetten hajlamos a cukorbetegségre, ezért csak nagyon kis mennyiségben adjon neki gyümölcsöt, amelyek köztudottan nagyon édesek (gyümölcscukor), hogy ne ártson neki.
  • Zöldség: Inkább zöldségekkel etesse őket, amik nem ártanak nekik. A zöldségek közül a sárgarépát, a karfiolt, a kígyóuborkát és a salátát (nem feltétlenül a fejessalátát, mert az nagyon gazdag nitrátban!).
  • Természetes táplálék: Ilyet adhat nekik ágak formájában, de csak keményfából származót (pl. gyümölcsfa, bükkfa, nyírfa vagy mogyorófa). Ne forgalmas utak mellől gyűjtse az ágakat!

Ínyencségek

Azért, hogy csökkentse a degu rágási ösztönét, optimális számára a rágcsálórúd vagy a száraz, kemény kenyérdarab. Másik alternatíva erre a friss ágak gyűjtése, melyeket szívesebben fogadnak. A fakérgek ízletes változatosságot kínálnak a degu számára. A zooplus shopban is találhat tengernyi nekik való finomságot. Így például nyulak és tengerimalacok számára készített rágcsálórudat is vásárolhat, azonban ezt inkább csak ritkábban alkalmazza.

Nézze meg, hogyan viszonyulnak hozzá kedvencei, mivel ez állatról állatra változhat, hogyan tudja szervezetük feldolgozni. Időnként mazsolát (nagyon csekély mennyiségben!) és szárított csipkebogyót is kaphatnak, amely utóbbi a zooplus Kisállat shopjából is beszerezheti.

Minden degu számára szükséges terméket, mint példáuldegutápot, ketrecet vagy ketrectartozékot beszerezhet a zooplus online shopjából.

A leghasznosabb cikkeink
8 min

Hörcsög

Aranyhörcsög, teddy hörcsög, törpehörcsög és társaik – a hörcsögök különböző méretekben és színekben fordulnak elő. Bájos kinézetük és kézbe illő méretük miatt különösen kedvelt háziállatok.
9 min

Törpenyúl

Kis mérete, ölelni való kinézete, szociális természete és a kinti tartás lehetősége miatt a törpenyúl különösen kedvelt háziállat.
7 min

Csincsilla

A kicsi és bájos dél-amerikai bevándorló selymes szőrével, hosszú füleivel és bozontos farkával gyorsan belopja magát az ember szívébe. Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy nem minden rágcsáló ugyanolyan. Az érdeklődőknek ajánlott még a csincsilla vásárlása előtt tájékozódni az alábbi témakörökben: csincsilla etetése, csincsilla tartása, csincsilla gondozása. Ennek az elsődleges célja az, hogy a leendő csincsilla tartó megállapítsa, az állat speciális igényei és viselkedése megegyezik-e az Ön elképzeléseivel. Ezért fontos tudni, honnan származik és hogyan él a természetben.