Amerikai Akita

Az amerikai akita kutya a második világháború vége után fejlődött ki, amikor az amerikai katonák otthonukba hazatérve japán akita inukat vittek magukkal és ott saját, független tenyésztésbe kezdtek. A japán rokonhoz képest az amerikai akita jóval nagyobb és erőteljesebb. A japán elődök vadászösztöne mindenesetre még a mai napig megmaradt a fajta képviselőiben.

Amerikai akita jelleme

Eldobott botot visszahozni vagy karikán átugrani? Az ilyen banális játékokhoz túl büszke az amerikai akita kutya. Az FCI standard szerint 344-es szám alatt regisztrált méltóságteljes kutya szereti látni a feladatok értelmét, ezért bizonyos erőfeszítést igényel, ha motiválni szeretné kedvencét ilyesmire. Habár rendkívül tanulékony és sportos, nagy intelligenciája és dominanciára való hajlama nem teszi egyszerűvé a tréninget.

Hűséges kísérő – mégsem való akárkinek

Elöljáróban elmondható: azoknak a kutyabarátoknak, akiknek nincs semmilyen tapasztalatuk kutyanevelés és -tréning területén, azt ajánljuk, hogy inkább könnyebben kezelhető fajtát válasszanak maguknak. Az akita tapasztalt kezekbe való, olyanok számára, akik szeretik a kihívásokat. Megfelelő tréninggel és korai szocializációval az amerikai akita mégis kifejezetten hűséges és lojális kísérő kutyává képezhető ki, aki a családját mindenek felett szereti, védelmezi és őrzi, valamint elképesztő teljesítményre képes – nem csak a kutyasportokban.

Hogy működik a gyerekekkel, cicákkal és társaikkal való együttélés?

Az amerikai akitának szoros családi kötelékre van szüksége és semmiképpen nem szabad kennelben tartani. A farkas leszármazottjaként szereti maga körül tudni a „falkáját” – azonban gazdái és a családhoz tartozó gyermekek bőven elegendők számára társaságként. Ha időben hozzászoktatják más háziállatokhoz, akkor általában problémamentes együttélés macskákkal, hörcsögökkel, tengerimalacokkal és társaival, azonban alapvetően mindig is „magányos farkas” marad, aki jobban szereti a nyugalmat a nyüzsgésnél.

Gyengédségre is szükség van!

Ennek megfelelően fenntartásokkal kezeli az idegen látogatókat, akiket már a távolból figyelmesen felmér. Mégsem figyelhető meg a fajtánál agresszív viselkedés. Bár vadászkutyaként kifejezetten bátor és rettenthetetlen, erős harapáscsillapító reflexe kiütközik az emberrel szemben – ezért nem igazán alkalmas őrző-védő kutyakiképzésre. Aki egyszer elnyerte egy ilyen kutyának a bizalmát, az nagyon barátságos és érzékeny négylábút ismerhet meg a személyében. Nevelésében az elengedhetetlen következetesség mellett mindenekelőtt gyengédségre van szükség. A nyomásgyakorlás vagy akár az erőszak ennél a büszke, érzékeny lénynél gyorsan elutasítást és makacsságot vált ki, ami nem ritkán áthidalhatatlan problémákhoz vezethet az ember és kutya közötti együttélésben.

Az amerikai akita külső megjelenése

Az amerikai akitára, akit nagy japán kutya névvel is illetnek, jellemző a széles, masszív, tompa háromszög formájú fej mereven felálló, háromszögletű fülekkel és a dús szőrrel borított farok, melyet a hát fölé vagy a lágyékra hajlítva hord. A fejhez képest a többnyire sötétbarna színű szemek inkább kicsinek mondhatók és fangja is elég mély.

Különbségek a japán akita inuhoz képest

Közeli rokonával, a japán akita inuval összehasonlítva az amerikai eb a kanoknál jellemző maximum 71 cm-es marmagasságával és legfeljebb 55 kg-os súlyával jelentősen nagyobb és nehezebb. A szukák maximum 65 cm-es marmagasságukkal és 40 kg-os maximális súlyukkal szintén viszonylag erőteljesnek számítanak. Ezt az impozáns benyomást vastag, durva szőre gazdag aljszőrzettel hangsúlyozza, ami a faroknál, a farnál és a marnál különösen vastag és hosszú (legfeljebb 5 cm). Az amerikai akita kutya nagyon sokféle színben fordulhat elő és csíkos, illetve foltos is lehet. Míg Japánban a fehér, vörös és szürkésfekete akitákat részesítik előnyben, addig Amerikában különösen a tarka és a fekete maszkos egyedek közkedveltek. Alapvetően többszínűség esetén a különböző színárnyalatoknak világosan el kell különülniük egymástól. A foltos kutyák nagy, egyenletesen eloszló foltokkal rendelkeznek, melyek fehér alapon az egész test több, mint egyharmadán megtalálhatók.

Az amerikai akita története

A második világháború utánig a japán és amerikai akita egy fajtának számított, így eddig az időpontig fejlődésük csaknem azonos lefolyású. Mindketten Japánból származnak, ahol őseiknek közel 5000 éves történetük van, melyet agyagedényeken és bronzharangokon látható kutyaábrázolások tanúsítanak. A japán Akita nevű régióban fedezték fel őket, ahol már a 17. század elején medvék, vaddisznók és madarak vadászatára használták őket. Ezenkívül a 19. században kutyaviadalokon részt vett az akita, melyeket 1908-ban tiltottak beJapánban. Azért, hogy aharci kutyák még nagyobbak és erősebbek legyenek, ebben az időben tosza inu és masztiff kutyákkal keresztezték őket. 1931-ben a nagy japán fajtát, mely az ázsiai világ legrégebbi kutyafajtái közé tartozik, nemzeti kultúrkinccsé nyilvánították. Sokáig tilos volt kivinni az országból ezeket a kutyákat.

Számos vérvonal

Mindazonáltal a más kutyákkal való gyakori keresztezés gondoskodott arról, hogy az akita külső megjelenése a 20. század elején-közepén nagyon megváltozott és számos, teljesen különböző vonal alakult ki. Azért, hogy ebben a „káoszban” egy kis rendet teremtsenek, két fő vérvonalra osztották fel ezeket: Ichinoseki és Dewa vonalra. A kutyák, akiket az amerikai katonák a második világháború után magukkal vittek otthonukba, nagyrészt a Dewa-vonalból származtak.

Miért fejlődött annyira másként a japán és az amerikai akita?

A következő években az Egyesült Államokban a nagy japán kutyák tekintélyes populációja fejlődött ki. Amikor 1956-ban megalapították az Akita Kennel Klubot (amit később Amerikai Akita Klubnak neveztek át), megkezdődött a fajta célzott tenyésztése amerikai földön. Japán nem ismerte el az új amerikai vonalat, és 1972-től az Amerikai Kennel Klub sem importált Japánból tenyészpéldányokat. A két ország közötti csere hiánya következtében a japán és amerikai tenyésztési vonalak nagyon különbözően fejlődtek. Habár 1992-ben az AKC újra engedélyezte a tenyésztési importot Japánból, a különbség mégis olyan nagy lett az inkább kecses japán és az erőteljes amerikai akita kutya között, hogy már nem igazán lehetett közös fajtáról beszélni.

Az akita fajok végleges szétválasztása

Ezért 2000-ben a Fédération Cynologique Internationale (FCI) úgy döntött, hogy szétválasztja a két fajtát, így japán akita a 255 szám és a nagy japán kutya (amerikai akita) a 344 szám alatt került bejegyzésre. Az AKC már 1972-ben közzétette első standardját az amerikai akitáról, ami az új FCI standard alapjául szolgált.

Amerikai akita betegségei és egészsége

Időközben már Európában is lettek tenyésztők mind az amerikai, mind a japán vonalon. A mai tenyésztői törekvések előterében a mindenkori fajtaspecifikus jegyek megtartása áll. Azonban a fajta egészsége és erős jelleme kiemelt prioritású a tenyésztők számára. A szigorú tenyésztési feltételeknek és sok tenyésztő elhivatottságának köszönhetően az amerikai akita igazán robusztus fajta, amelyre nem jellemző fajtaspecifikus betegség. Más jellemző kutyabetegségekkel szemben sem fogékony általában. Problémaként – az ízületi betegségek mellett – legfeljebb bőr- és szőrbetegségek jelentkezhetnek.

Amerikai akita etetése

Mire kell ügyelni az akita táplálása során?

A bőr- és szőrbetegségek oka az étrendben keresendő. Így például a túl magas nyersfehérjearány (pl. a nagy energiatartalmú vagy fokozott teljesítményhez ajánlott tápokra jellemző) a bőr masszív allergiás reakcióját válthatja ki. Ezenkívül a gabona- és szójatartalmú termékek is okozhatnak bőr- és szőrproblémákat az akitánál. Ezért a készen kutyatáp vásárlásakor ajánlott megnézni a csomagoláson az összetevők listáját. Ha nagy arányban tartalmaz gabonát vagy akár szóját, akkor inkább egy másik terméket válasszon.

Ízlés dolga?

A lehetséges allergiáktól eltekintve az amerikai akita kutya mégis ugyanolyan elvárásokat támaszt az eledellel szemben, mint más kutyák. A farkas közvetlen leszármazottjaként és húsevő ragadozóként a tápláléknak célszerű jó minőségű állati fehérjeforráson alapulnia hús vagy hal formájában. Az allergiára való hajlam miatt jobb, ha mellőzi azokat a tápokat, amelyek sertéshúst tartalmaznak. Javasoljuk a marha-, bárány-, vad- vagy strucchúst, melyek zöldséggel és rizzsel egészíthetők ki. Az, hogy ezt száraz vagy nedves készeledelként, nyersen vagy saját kezűleg frissen főzött fogásként adja kedvencének, nem csak négylábú barátja ízlésétől függ, hanem a gazdi meggyőződésétől is. Míg egyes kutyabarátok a gyors, teljes körű ellátást részesítik előnyben, amit a hagyományos tápok nyújtanak, addig mások a friss, saját kezűleg készített étek mellett teszik le voksukat, aminek összeállítása és elkészítése időt és bizonyos szintű tudást igényel.

Eledel csak fix időpontokban

Nem számít, hogy végül melyik módszert választja, fontos, hogy kutyusa rendelkezésére mindig álljon friss ivóvíz. Ezzel ellentétben eledelt csak fix időpontokban (felnőtt ebnél naponta kétszer) adjon és legkésőbb 20 perc után vegye el tőle az etetőtálat – függetlenül attól, hogy van-e még benne valami. Általában az akitáknak méretükhöz képest elég kevés eledel is elegendő. Azért, hogy meg tudja állapítani a megfelelő mennyiséget, rendszeresen ajánlott ellenőrizni a kutya súlyát.

Ápolása

Ugyanolyan rendszeresen javasolt a kutya ápolásával foglalkozni, mint a súly ellenőrzésével. Az akita durva, rövid és öntisztító bundájának köszönhetően szerencsére nem kell túl sok időt az ápolásra szánni. Elegendő hetente egy-két alkalommal megfésülni kedvence szőrét – így megőrizheti annak csillogását és egyidejűleg időben felismerheti az esetleges bőrirritációkat, melyet a nem megfelelő étrend okozhat. A szőrváltás időszakában (évente kétszer) megnő az ápolási igény, ezért ilyenkor naponta szükség van a bunda kefélésére. Azáltal, hogy eltávolítja az elhalt szőrszálakat, nemcsak kutyája számára teszi egyszerűbbé a szőrváltást, hanem csökkenti azon szőrcsomók mennyiségét is, amelyek szétszóródhatnak a lakásban.

Szóba jöhet az akita tartása?

Még ha az amerikai akita ápolása és táplálása viszonylag egyszerű is, nem szabad alábecsülni ennek a fajtának az igényeit, melyek tartásához társulnak. Még ha az akita nem is követeli mindig, nagyon sok mozgásra van szüksége, hogy egészségügyi szempontból fitt maradjon. Két rövid kör a társasházak körül biztosan nem elegendő ennek a fajtának. Nehezíti a helyzetet, hogy az akita nem feltétlenül alkalmas kutyasportok űzésére. Habár a nagy japán kutya természetéből adódóan nagyon sportos, a büszke és független eb semmire sem tartja az egyszerű mozgásra ösztönző játékokat. Akinek sikerül a sportnak értelmet adnia és ezt közvetítenie kutyája számára, csak az motiválhatja kedvencét arra, hogy a kutyasportiskola rendszeres látogatói legyenek.

Nevelése és szocializációja

A már említett makacsság mellett a még mindig jelen lévő vadászösztön is kihívást jelent, aminek nem kívánt következményei lehetnek a közös tevékenységek során. Különösen az erdő közelében vagy erdőszélen ajánlott mindig pórázon tartani az akitát. Azért, hogy ez jól menjen és ne az erős kutya vezesse Önt, ajánlott időben megtanítani a pórázon vezethetőségre. Általában a szeretetteljes, azonban következetes tréning, valamint a kutyakölyök átfogó szocializációja óriási jelentőséggel bír a felnőtt akitával való későbbi együttélés során. Ha azon gondolkozik, hogy egy akitát vásároljon, akkor feltétlenül elegendő tapasztalatra van szüksége a kutyanevelésben és -kiképzésben. Aki ilyen ismeretekkel rendelkezik, és ezzel egyidejűleg elfogadja ennek a büszke és független fajtának a sajátosságait, akkor egy hihetetlenül hűséges és méltóságteljes partnerre tehet szert, aki jóban-rosszban kitart gazdája mellett.

Olvassa el Kölykök alapfelszerelése, beszoktatási tippek című cikkünket is!