Nápolyi Masztiff

nápolyi masztiff

Nagy jellegzetes fejű eb

Az Olaszországból származó nápolyi masztiff egész Európában lenyűgözi a kutyabarátokat a nyugodt kisugárzással párosuló impozáns megjelenésével. Mégis aki egy ilyen négylábúval szeretne együtt élni, annak sok kutyanevelési tapasztalattal és elengedő hellyel kell rendelkeznie ennek az igényes őrző-védő kutyának a tartásához.

Tekintélyes megjelenés

Többnyire a laikusok is felismerik első pillantásra, hogy ez a kutya a masszív testfelépítésű és izmos molosszerekhez tartozik: a nehéz és meglehetősen zömök nápolyi kutya akár a 75 cm-es vállmagasságot is elérheti. Egy felnőtt kan akár 70 kg-ot is nyomhat. Feje nagyon nagy, valójában hatalmasnak mondható, melyet az erős állkapocs és a fejhez simuló, háromszögletű fülek is hangsúlyoznak. A bőr viszonylag laza az egész testen, főleg a nyakon, ami ezáltal redős. A rövid és durva szőrzet nagyon sűrű és szürke, fekete, barna, fakóbarna, illetve vörös színekben fordulhat elő vagy csíkozott is lehet. Habár ez a fajta összességében nagyon nehéz járásúnak és komótosnak tűnik, ezáltal gyakran kényelmességet sugároz, mégis villámgyors reflexeiről is bármikor tanúbizonyságot tehet.

A nápolyi masztiff római ősei

A nápolyi masztiff ősök hosszú sorára tekinthet vissza: feltehetőleg a római molosszerek voltak az elődjei, akiket korábban a Római Birodalomban az arénákban vetettek be és katonákat kísértek a harcmezőre háborús kutyaként. Az évszázadok során Dél-Olaszországban juhász- és parasztkutyaként is bevált, ahol ez a kutyafajta mára őrző-védő kutyaként terjedt el. 1947 óta célzottan tenyésztik a fajtát, mégis kezdetben bizonyos nehézségekkel kellett számolni, melyek még ma is hatással vannak a fajta képviselőire: sok tenyésztő alacsonyabb társadalmi osztályból származott és kevés hangsúlyt fektetett az egészség fenntartására.

Ráadásul a nápolyi masztiffok még ma sem mondhatók egységesnek külső megjelenésükben, mivel viszonylag fiatal fajtáról van szó. A 20. század 80-as éveiben érte el ez az olasz kutya népszerűségének csúcspontját Európa több országában. Ez nem minden esetben vált a fajta előnyére: sok „tenyésztő” azzal reklámozta a fajtát, hogy különösen hamis, ezért arra törekedtek, hogy a lehető legkülönlegesebb külsőt érjék el ennél a négylábúnál. A nagyobb súly és a több redő nemcsak groteszkül nézett ki, hanem egészségügyi problémákhoz is vezetett. Az „ókor páncélosaként” értékesített eb sokszor rossz kezekbe került. Szerencsére manapság már elég távol áll attól a nápolyi masztiff, hogy divatkutyának számítson, akit elsősorban csak különleges külső jegyei miatt tartanak – inkább szakértők kezébe való. Ez a különleges kutya számos nézőt elvarázsolt különleges gazdájával a Harry Potter filmekben: egy ilyen négylábú játssza Hagrid félóriás hűséges társát.

A nápolyi masztiff jelleme: magabiztos védelmező

A figyelemre méltó eb már lenyűgöző méretével is távol tartja a hívatlan vendégeket – veszély esetén nem habozna megvédeni a házat és udvart. Ez is azt mutatja, hogy a nápolyi masztiff tapasztalt kezekbe való: mindenképpen számításba kell venni erős területvédő magatartását és védelmező jellemét, mielőtt valaki otthonába fogadna egy ilyen négylábút. A bátor és önálló kutya villámgyorsan cselekszik, ha valaki behatol a területére vagy fenyegetve érzi szeretteit. A mély benyomást keltő „őr” mögött nyugodt és igazán barátságos blöki rejtőzik, aki sztoikus higgadtságával is le tudja nyűgözni az embert. Idegenekkel szemben többnyire tartózkodó és fajtársakkal való találkozáskor is általában kritikus, de akár ellenséges is lehet – ezért nagyon fontos a korai szocializáció!

Nélkülözhetetlen a jó nevelés

Már a tenyésztő kiválasztásakor ügyelni kellene arra, hogy a kis masztiffot megfelelően szocializálják, mivel az első hetek nagyon meghatározóak a későbbiekben a többi négylábúhoz és az emberhez fűződő kapcsolat során. Ha például nápolyi masztiffját macskával szeretné közösen tartani, akkor a legjobb, ha egy olyan tenyésztőt keres, aki a kölyköket már a kezdetektől hozzászoktatja a cicákhoz. Aztán lehetőség szerint folytassa a szocializációt a kutyaóvodában és kutyaiskolában, ahol kis négylábúja a lehető legtöbb fajtával megismerkedhet. Így nevelhető az inkább magának való masztiff szociális szempontból elfogadható társsá. Ha a fajta képviselője egy másik kutyával együtt nő fel, akkor általában felnőtt korban is jól kijön vele. Legyen a kezdetektől mindig fair és következetes vele, mivel ez a büszke kutya csak akkor ismeri el Önt falkavezérként, ha annak megfelelően viselkedik.

A tenyésztés, mint a legjobb egészségügyi megelőző intézkedés

Kezdetben a rossz tenyésztési körülmények miatt a nápolyi masztiff még viszonylag túlságosan hajlamos volt a mozgásszervet érintő egészségügyi problémákra. Még ma is fogékony a csípő- és könyökízületi diszplázia, valamint az ízületi gyulladás iránt. Ezenkívül szemproblémák is gyakran előfordulnak a fajta képviselőinél. Ezért ha egy ilyen kutyának szeretne otthont adni, akkor feltétlenül neves tenyésztőt keressen fel, aki átfogóan foglalkozik az állatok egészségével és próbálja megelőzni a jellemző betegségeket. A megfelelő tenyésztő csak olyan egyedeket alkalmaz a tenyésztési programban, akik bizonyíthatóan mentesek minden ízületi problémától. A laza bőr miatt a fajta hajlamos a bőrfertőzésekre, melyek megfelelő higiéniával könnyen megelőzhetők. Ügyeljen arra, hogy masztiffja ne legyen kitéve se túl nagy hidegnek, se túl nagy melegnek, mivel mindkettőt rosszul viseli. Csak jó ápolás mellett élhet ez az izmos, erős állat körülbelül 10 évet.

A nápolyi masztiff etetése: minőség a tálban

Egy ilyen méretű kutyának sok, jó minőségű tápra van szüksége. Ezzel érdemes minden potenciális gazdinak tisztában lennie, mivel a nápolyi masztiff fajtának megfelelő táplálása nem lebecsülendő költségtényezőnek számít. Az eledel minősége döntő az egészséges és hosszú kutyaélet szempontjából. Egy táp például akkor jó ilyen nagy fajtáknak, amiből ideális esetben kölyökváltozat is létezik, ha biztos benne, hogy négylábúja megkap minden fontos tápanyagot, amire méretének és korának megfelelően szüksége van. Ezenkívül a nagy testű kölyköknek szánt eledeleket általában úgy állítják össze, hogy a fiatal eb ne nőjön túl gyorsan, mert az károsíthatná a mozgásszerveket. Egy jó minőségű eledel úgy ismerhető fel, hogy a csomagoláson az összetevők listájának élén a hús áll. A nápolyi masztiffnál is fennáll a gyomorcsavarodás kockázata, mint ahogy minden nagy termetű fajtánál. A legjobb, ha a négylábú napi adagját több étkezésre osztja el és evés után okvetlenül hagyja pihenni – így minimalizálhatja az akár életveszélyes kimenetelű gyomorcsavarodás előfordulásának esélyét.

Elfoglaltság a szenvedélyes őrök számára

Ennek a kutyának a kedvenc elfoglaltsága területének őrzése – ezért ezt ajánlott biztosítani számára. Az udvaron pár árnyékos helyet ajánlott kialakítani, mivel a nápolyi masztiff nem jól viseli a hőséget. Továbbá a telket célszerű jól lekeríteni, mivel őrző-védő ösztönétől nincsenek biztonságban sem a postások, sem egyéb látogatók. Gondoljon bele, hogy egy ilyen kutya sok emberben félelmet kelthet és ezt vegye figyelembe – a napi séták során is. A nápolyi masztiff szívesen veszt rész kirándulásokon, azonban nem mondható igazi sportos ebnek. A felnőtt egyed kísérheti Önt megfelelő tréninget követően kisebb kocogás vagy kerékpártúra közben, ha Ön hozzá tud igazodni az ő sebességéhez. Ezenkívül a fajta egyes képviselői nagyra értékelik a lehetőséget, ha néha úszhatnak is. Ha ennek a fajtának figyelembe veszi a makacs jellemét és sok türelmet szentel neki, akkor elviheti nyomkövető kutya kiképzésre is kedvencét.

Kutya szakértő számára

Ez a független négylábú akkor illik Önhöz, ha már rendelkezik kutyanevelési tapasztalattal és szeretetteljes, de következetes nevelést tud biztosítani számára. Csak ezen feltételek betartása mellett fogja elfogadni Önt az olasz eb falkavezérként. Nem alkalmas házban való tartásra, főleg nem egy kis városi lakásban, mivel szüksége van egy területre, amit őrizhet. Ha olyan négylábú partnert keres, aki mindenki utasítását farokcsóválva végrehajtja, akkor nem ajánljuk Önnek ezt a fajtát.

A nápolyi masztiff semmi esetre sem fog bottal apportírozni, mivel csak olyan feladatokat teljesít, melyeknek az ő szemszögéből is van értelme. Nem feltétlenül alkalmas családi kutyának, annál inkább értékeli egyedüli gazdiját. Emiatt azt javasoljuk, hogy csak korlátozottan tartsa kisgyermekes családban úgy, hogy soha ne maradjon felügyelet nélkül kutya és gyermek együtt. Egy jól szocializált masztiff mindenesetre csodálatos barátságot köthet gyermekekkel is. Amennyiben komolyan gondolkozik azon, hogy beköltözzön Önhöz egy nápolyi masztiff, feltétlenül tájékozódjon arról, hogy lakóhelyén vannak-e érvényben a nápolyi masztiff tartására vonatkozó korlátozások – például Berlinben vagy a svájci Genf és Wallis kantonokban tilos a nápolyi masztiff tartása.

Beköltözés előtt

Mielőtt beköltözne Önhöz ez az olasz kutya, már megszervezhet mindent, hogy kényelmes otthont kínáljon számára. Mivel már rendelkezik kutyás tapasztalattal, ezért biztosan tisztában van azzal, milyen alapfelszerelésre van szükség. A kutyás eszközök vásárlásakor gondoljon négylábú partnere felnőttkori méretére: – hámot vagy nyakörvet mindenképpen kell később is vennie, azonban a kutyatakarót és a kosarat, valamint a szállítókosarat a felnőtt eb méretei alapján választhatja ki. Az állítható magasságú tálak jó szolgálatot tehetnek, mivel ezekből a felnőtt eb is kényelmesen tud enni és inni.

Még a beköltözés előtt tisztázza, hogy ki gondozza a kutyát, ha ön beteg lesz és mi történik vele, ha nyaralni megy. Például túrázós nyaralásra magával is viheti, hiszen manapság már számos hotelben, illetve nyaralóban szívesen látják a négylábú családtagokat is. Amennyiben kedvencének mégis otthon kell maradnia – ami egyes úticélok esetében jobb választásnak bizonyul – akkor olyan tapasztalt kutyaszitterre van szüksége, aki jól ismeri a fajta sajátosságait. Célszerű a kölyök vásárlása előtt, különösen egy ilyen impozáns fajta esetén, előzetesen kiszámítani a rendszeres kiadásokat: a minőségi táp havi költsége egy ilyen nagy termetű állat esetén elég magasra rúghat és a kutyaadó sem lehet olcsó. Ezenkívül kalkulálja be a rendszeres állatorvosi költségeket is.

Hol találok nápolyi masztiff-ot?

Ha nápolyi masztiff kölyköt keres, akkor feltétlenül neves, egyesületnél regisztrált tenyésztőhöz forduljon, hiszen ott jövőbeli négylábúja a legjobb alapfeltételeket kaphatja meg az egészséges és boldog élethez. Ezt már a kölyök születése előtt megalapozza a szakember, amikor is egészséges és jellemerős szülőket választ ki a tenyésztéshez. A kölyök legalább 8 hetes koráig a tenyésztőnél nevelkedik, ahol már sok minden bevésődik számára és szocializálódik.

Amikor a kis blöki beköltözik új otthonába, addigra már többször féregtelenítik, chipeztetik, beoltják és európai állatútlevéllel is rendelkezik. Mára már sok országban találhatók nápolyi masztiff tenyésztők, azonban – szerencsére – a fajta még nem terjedt el annyira, hogy minden régióban nagy választék legyen belőlük. Ne riadjon vissza attól, ha hosszabb utat kell megtennie álomkölyökkutyája megszerzése érdekében, és a döntés meghozatala előtt beszélgessen az adott tenyésztővel a kis szőrmók jelleméről, valamint arról, hogy milyen megelőző egészségügyi intézkedéseket tett az állatok érdekében. Egy tapasztalt tenyésztő meg tudja mondani, hogy illik-e Önhöz és az életkörülményeihez a nápolyi masztiff. Ennek érdekében fel fog tenni pár kérdést Önnek – ezekre őszintén válaszoljon és örüljön annak, hogy felelősségteljes tenyésztővel találja magát szemben, aki érdeklődik védence jövője iránt.

Ha valaki egy felnőtt nápolyi masztiffot szeretne otthonába fogadni, annak nagyon kicsi az esélye, hogy a helyi menhelyen talál egyet – ehhez túl ritka ez a fajta. Mégis megéri ellátogatni a menhelyre, mivel ott akár egy masztiffhoz hasonló kutyába is beleszerethet első pillantásra. Egyébként a speciális molosszer egyesületek jó kiindulási pontot jelenthetnek a kereséshez, mivel ezek gyakran foglalkoznak felnőtt ebek közvetítésével is. Az innen közvetített állatok gyakran még a gazdáiknál, akiknek valamilyen okból kifolyólag meg kell válniuk tőlük, vagy ideiglenes befogadóknál laknak. Mindig részletesen tájékozódjon ezeknek a kutyáknak az előéletéről és jelleméről, mielőtt végleges döntést hozna azért, hogy lássa az adott ebbel potenciális álomcsapatot alkothatnak-e.

Sok boldog együtt töltött évet kívánunk impozáns nápolyi masztiffjával!

A leghasznosabb cikkeink
8 min

Golden Retriever

A középméretű Golden Retriever (ejtsd: golden retriver) nagyon gyerekbarát és ezáltal ideális családi kutya: Emberközpontú és engedelmes, nagy a mozgásigénye, de bundája kevés ápolást kíván meg.
8 min

Labrador Retriever

Engedelmes, emberbarát és teherbíró. A középméretű labrador retriever kutya elsősorban házi kedvenc, de ez az eredetileg munkakutyaként tartott fajta nagyon igényli mind a testi, mind a szellemi fejlesztést. Ha labrador kölyök kutya örökbefogadásán gondolkozik, mindenképpen olvassa el cikkünket. Szó lesz az alábbiakról: labrador rossz tulajdonságai, labrador vérmérséklet, labrador betegségek, labrador nevelése, labrador tartása stb.
9 min

Tacskó

A tacskó ellenállhatatlan nézése már megolvasztotta jó pár állatbarát szívét. Tudjon meg cikkünkből mindent a kompakt személyiségű tacskóról, amely fajtát „dakszli” vagy „borzeb” névvel is illetnek.