Bullmasztiff

A bullmasztiff a világ legfiatalabb kutyafajtáinak egyike. Míg származási helyén, Angliában az erdei tolvajok életét tette nehezebbé ez az erőteljes óriás, addig manapság elsősorban családi kutyaként ismert ez a hűséges és gyerekszerető négylábú. Néhány országban és néhány szövetségi tartományban mégis listás kutyaként tartják számon.

Tulajdonságai

Nem kérdéses, hogy ez a nagy és erős kutya egyesekben félelmet kelt. Figyelmes tekintete és erős-nehéz testalkata őrzőkutya múltjáról tanúskodnak, s olyan kutyára hívják fel a figyelmet, melyet nem érdemes provokálni. Szerencsére manapság már igen magasan van a bullmasztiff ingerküszöbe, s ennek következtében alaptanul soha nem támadna emberekre vagy állatokra. Ez a tulajdonság jó szocializációval és kölyökkortól fogva konzekvens neveléssel párosulva higgadt, nyugodt és alkalmazkodni képes kutyává testi a bullmasztiffot, amely ilyen körülmények között minden különösebb probléma nélkül tartható olyan családban is, ahol gyerekek vannak. Gyermekekkel való bánásmódjában mérete ellenére engedékenységet és gyengédséget mutat. Hála erős idegzetének és kifejezett öntudatosságának, a mindennapi séták során is alig-alig hagyja magát provokálni. A gyakori vagy ideges ugatás távol áll ettől a kutyától. Míg a szabadban élénk, temperamentumos és játékos kutyának mutatkozik, az otthon nyugalmában ugyanilyen mértékben békéssé válik. Azokat az órákat, melyek alatt gazdája magára hagyja, legszívesebben alvással tölti.

Minden kiegyensúlyozottsága és jóindulata ellenére van a bullmasztiffnak egy meglehetősen önfejű, akaratos oldala is. Hébe-hóba csak vonakodva teljesíti gazdája parancsait. S az általa értelmetlennek tűnő parancsok esetében higgadtsága olykor csökönyösségbe mehet át. Mindenesetre abszolút engedelmesség nem várható egy bullmasztifftól. Ez minden bizonnyal összefüggésben áll azzal, hogy ez a kutyafajta nem vagy csak nehezen hagyja magát alárendelni. Intelligenciája és azon képessége, hogy pillanatok alatt meg tud ítélni helyzeteket, egyenrangú partnerré teszi. Családjával viszont rendkívül szoros köteléket ápol, s élet végéig hűségesen áll a hozzá közel álló emberek oldalán. A család tagjaival öntudatossága ellenére nagyon jóindulatú, barátságos és kifejezetten ragaszkodó.

Idegenekkel szemben szkeptikus és távolságtartó. Gyors felfogóképességének köszönhetően általában megbízhatóan meg tudja ítélni egy ember szándékait. Az ártalmatlan és békés vendégeket örömmel fogadja családjában, viszont az esetleges betolakodók gyorsan megtapasztalhatják, hogy ki az úr a házban, s jobban teszik, ha nem kezdenek ki vele. Az FCI szabvány megfogalmazása szerint is „bátorsága, kurázsija és a behatolókkal szembeni védelme“ legendás. Kifejezett védelmi ösztöne veleszületett, s nem szorul további csiszolásra. Őrző-védő ösztönéhez hasonlatosan ugyanúgy nem szükségeltetik éberségét sem trenírozni, hiszen ezt már a „bölcsőben“ magával hordozza jólfejlett szaglásával és hallásával együtt.

A bullmasztiffban természetadta módon megvan minden – úgy optikailag, mint testileg és szellemileg -, ami kiváló őrző-védő kutyává teszi. Tény, hogy 6 német tartományban 2. kategóriás listás kutyaként (vélhetően veszélyes) tartják nyilván. Ezért nagyon fontos a tapasztalt kutyatartó segítségével történő korai szocializáció, hogy előtérbe lehessen állítani a kutya jóindulatú és higgadt lényét, és sikerüljön lerázni róla a harci kutya image-t, ami jogtalanul ragadt rá erre a barátságos és sokoldalú kutyára.

Megjelenése

Akár 69 cm-es marmagasságával és a hímek esetében sokszor 60 kg-ot is elérő súlyával a bullmasztiff kétségtelenül nagy és testes kutya. Tömzsi alkata és jelentős súlya ellenére mégsem hat az állat nehézkesnek. Éppen ellenkezőleg: izmos teste mély benyomást kelt erejével és fordulékonyságával. Ezt az impozáns megjelenést tovább erősíti a négyzet alakú koponya, melyen magasan elhelyezkedő, visszahajló, V-formájú fülek ülnek.

A bullmasztiff homloka nyugalmi állapotban nem ráncos. Amint azonban valami felkelti érdeklődését, jól láthatóan ráncolja a homlokát. Ezek a jellegzetes homlokráncok, melyekkel a kutya gazdájának hangtalanul jelzi, hogy valami érdemleges dologra figyelt fel, időközben ennek a fiatal kutyafajtának a márkajelévé váltak.

Ami színét illeti, a bullmasztiff vörös, csíkos vagy őzbarna árnyalatokban jelenik meg. Valamennyi bullmasztiffban közös a fekete pofa, amely a szemek felé világosabbá válik, és kompletté teszi a kutya figyelemre méltó koponyájának jellegzetes kinézetét. Nem kevésbé nagy hatású az állat extrém izmos nyaka, melynek kerülete csak nem megegyezik a fejével. Széles melle kidomborodik az egymástól távol álló, egyenes lábak elé. Ugyan az FCI szabvány szerint a fehér folt nemkívánatos a szörzetben, viszont a kutya büszke mellén megengedett.

Története

A bullmasztiff viszonylag fiatal kutyafajta, kezdetei a XIX. századra tehetők. Így azután története biztonsággal nyomon követhető. Sok idősebb kutyafajtától eltérően, melyek valamiféle antik vagy középkori „véletlen“ keresztezés eredményeként jöttek létre, a bullmasztiffot kezdetektől fogva célzottan tenyésztették. A XIX. század angol vadőrei egy „old“ angol masztiff és egy „old“ angol bulldog keresztezéséből olyan optimális őrző-védőkutyát ígértek, amely meg tudja védeni őket és vadjaikat a vadorzókkal szemben.

Habár a vadak lopását akkoriban halálbüntetéssel sújtották, mégis sok ember akadt, aki a vadorzásban az utolsó kiutat látta. A szociális szegénység növekedése és a vadtolvajok egyre növekvő kétségbeesettsége egyre veszélyesebbé tette a vadőrök helyzetét, akiknek a vidéki uraságok vadállományát kellett megvédeniük. Mivel a vadorzókat elkapás esetén halálbüntetés fenyegette, egyes vadtolvajok még a gyilkosságtól sem riadtak vissza. A nagy vadászkutyafajták – pl. az ír farkas – melyeket a vadőrök először használtak a vadtolvajokkal szemben, nem a tőlük remélt módon intézték el a rájuk rótt feladatot. Az extrém vadászösztöntől hajtott kutyák gyakran olyannyira megsebesítették a vadorzókat, hogy egyik-másik bele is halt a kutyatámadásokba.

Ha viszont ez történt, már nem kerülhetett sor széles körű nyilvános kivégzésre, ami pedig a többi vadorzót volt hivatott elriasztani. Így azután egyre inkább megfogalmazódott az igény egy nagy, erős kutyára, amely csendben és bátran végzi a dolgát, s lehetőleg sértetlenül „előállítja“ a vadtolvajokat. A masztiff (kb. 60%) és az angol bulldog (kb. 40%) keresztezésével hamarosan megoldódni látszott a probléma. A tenyésztésbeli célzott válogatásnak köszönhetően olyan kiváló védőkutyát sikerült alkotni, ami bírt valamennyi elvárt tulajdonsággal. A bloodhound későbbi bekeresztezésével még sokkal jobb lett az először „gamekeeper’s nightdog“-nak nevezett fajta szaglóérzéke és nyomkövető képessége.

Az angol Kennel Club 1924 Szentestéjén bullmasztiff néven ismerte el az új fajtát. A fajta neve két elődje, az old english mastiff és az old english bulldog összetételéből adódott. A XX. században a szociális rendszer javulásával és az angol birtokviszonyok általános megváltozásával hamarosan már megszűnt a kereslet a bullmasztiff mint vadorzókkal szembeni őrzőkutya iránt. Ekkor azonban kiváló kopó-képességeinek és fenyegetően ható testalkatának köszönhetően hamarosan rendőrségi kutyává avanzsált. Nemsokára az amerikai hatóságok köreiben is kedveltté vált az univerzálisan használható szolgálati kutya.

Emellett származási helyén, Angliában és még sok más országban is megbecsült kísérő- és családi kutyává fejlődött a hűséges és megbízható bullmasztiff.

Tenyésztése és egészsége

A bullmasztiff egész világon való ismertsége nagyrészt mindenekelőtt egy S. E. Moseley nevű tenyésztőnek és „Farcroft“-kenneljének köszönhető. A „Farcroft Fidelity“ nevű törzshím számít manapság a korai bullmasztiff fajta legismertebb képviselőjének.

A bullmasztiffok higgadtságuknak, magas ingerküszöbüknek és öntudatosságuknak köszönhetően megbecsültek voltak a rendőrség soraiban, nyomkereső-, vakvezető- és mentőkutyaként. Ugyanakkor Mosely, a „National-Bull-Mastiff-Police-Dog-Clubs“ azaz nemzeti bullmasztiff rendőrségi klub első elnöke a kutyák higgadtságában és megbízhatóságában optimális feltételeket vélt felfedezni ahhoz, hogy családi kutyákká is váljanak. Így 1925-ben hozzálátott, hogy a tisztán őrző-védő kutyából családi és kiállítási kutyát tenyésszen.

Végül aztán a második világháború után Németországba is bevonult a bullmasztiff, ahol nagyjából a 70-es évek közepe óta tenyésztik. A tenyésztési szabványért – ugyanúgy, mint előtte – továbbra is Anglia, a bullmasztiff anyaországa a felelős.

A német „Club für Molosser e. V.“ bullmasztiff munkaközössége időközben több mint 300 tagot számlál, melyek közül 18 elismert bullmasztiff-tenyésztő. A klub magas követelményeket állít a tenyésztésre jóváhagyott kutyákkal szemben. Csak azok a kölykök lehetnek később tenyészállatok, amelyek lényükben és megjelenésükben teljesen megfelelnek a fajtaszabványnak. A tenyészetet megítélő bírók döntésük meghozatalában állataik egészségére is nagy gondot fordítanak. Ezért aztán a bullmasztiffok alapvetően igazán egészséges fajtának számítanak, s fajtaspecifikusként említendő betegségeik is átláthatók. Ahogyan az más nagy molosszerekre is jellemző – hisz a bullmasztiff ebbe a csoportba tartozik –, ezek a kutyák is hajlamosak csípőízületi problémákra (HD), illetve a mozgásszervrendszer más megbetegedéseire, valamint szívizom-gondokra.

A bullmasztiff etetése

Fajtájától függetlenül minden kutyának húsban gazdag táplálékra van szüksége, és csak kevés gabonára. Az adandó kutyatáp mennyiségét és milyenségét az állat súlya, kora és különleges ismertetőjegyei alapján kell meghatározni. Bizonytalanság esetén kérje ki állatorvos tanácsát!

Bullmasztiff tartása és ápolása

A bullmasztiff szőrzetápolása meglehetősen egyszerű. Rövid, sima, szorosan egymás melletti szálakból álló szőrzetének köszönhetően teljesen elégséges, ha alkalmanként kikeféli az állat bundáját, hogy a szabadban tett kiadós sétákból származó esetleges szennyeződésektől megszabadítsa a kutya szőrzetét.

Annál inkább több időt kell szánnia a bullmasztiff tartójának kutyája nevelésére. Az önfejű négylábú makacs fajtája, erőteljes mérete és nem utolsósorban a tény, hogy egyes országokban listás kutyaként számon tartott, tapasztalt kutyatartót és kiképzőt igényel, aki szeretettel, ám konzekvensen neveli az állatot. A legjobb, ha a nevelést már rögtön a születés után megkezdi az anyaállat és a tenyésztő, az új tulajdonos pedig a kutya egész életén át végig folytatja azt. A képzéshez jó kiegészítést nyújt a klasszikus alárendeltségi tréning. A „munkának“ ez a fajtája gyakran nagyobb örömöt okoz az egykori munkakutyának, mint a hosszú séta. Közepes mozgásigényük és méretük ellenére lakásban is tarthatók ezek a nyugodt négylábúak. Mindazonáltal minden bullmasztiffnak szüksége van napi egy-kétszeri sétára, hogy teljesen leterhelt legyen.

Az a kutya, amely úgy testileg, mit szellemileg megkapja a fentiek szerinti támogatást, végezetül gazdája parancsait is készségesebben hajtja majd végre.
Megfelelő tréninggel és kellő mennyiségű dicsérettel az egykori őrző- és rendőrségi kutyát olyan ragaszkodó és barátságos családtaggá lehet változtatni, amely nemcsak megbízhatóan óvja a hozzá tartozó embereket, hanem hűséges is marad hozzájuk egész életében.