Kosár

Népszerű helyi értékelések

Az egyetlen

Az utóbbi időben sok nedves eledelt kipróbáltunk, sorban dobtam ki. Egyiket sem ette a 😺m. Ez az egyetlen eledel amit rögtön kilefetyel. 🧡

Nagyon szereti

Az én cicám nagyon szereti reggelire kap 1 csomag levest mindig. Ebbe keverem bele a DM Guard T2-t amit a FIV pozitív léte miatt kap. Valamint azért kezdtem el neki adni, mert nehezebben kakil, mert imádja a száraztápot. Így segítettem neki ebben a problémában is.

Leves, lé nélkül

Inkább szaftos eledel, mint leves. Az ízét szereti, de okkal szerettem volna leves eledelt rendelni. Kevés vízzel kevertem el. Most már az általanos cosma konzervet adom, ugyan így vízzel elkeverve.

Remek ár-érték arány, cicáim kedvence

Mindkét cicám nagyon szereti, az összes íz bejön neki. Nálunk estére kapják pótétkezés gyanánt, egy pici vízzel higítva, de így is boldogan lefetyelik. Minden hónapban rendelünk, jöhetnek továbbra is a limitált kiadások :)

Cosma leves

Válogatós cicám az aszpikos, szószos alutasakos eledelekbe csak belekóstolt és otthagyta. Cosma levesek(mindet próbáltuk) tonhalas és lazacos változatait imádja. Mióta ezt veszem, már reggel követeli és levessel kezdjük a napot. Remélem lesz még többféle halas változat és nem lesz drágább! Ajánlom!

Hatalmas siker!

Cicám mostanában eléggé válogatós lett, ezt két perc alatt bepuszilta! Szeretettel ajánlom!

Joker

Próba rendelés volt. Teljesen bevált! Az adag mérete miatt én jutalomként adom. Az első adag tasakját kiszedte a kukából és addig dolgozott rajta, amíg teljesen tisztára nem nyalta. A tál amire kerül az olyan, mintha most került volna ki a mosásból.

Leves próba

Válogatós cicámnak szerettem volna valami újdonságot. Levest most próbáltam először adni neki. Kedvére való volt, aminek én is nagyon örültem. Kár hogy egyelőre csak halas ízek vannak. Remélem lesz más ízben is.

A leves megnevezés elég túlzó

Valóban gusztusos és húsos, de egy levestől az ember egy teáskanálnyi lénél többet várna. Az adag sem túl nagy 40g/ zacskó, nagyjából egy leveseskanálnyi hús. Aki kifejezetten azért venné, mert a macskája folyadékbevitelére helyezné a hangsúlyt, annak semmiképpen sem ajánlom! Én a csirkemell & tök mellett döntöttem, lehet, hogy a többinél más a helyzet, de ennek köze sincs a termékképeken lévő dolgokhoz!

Jolly Joker

Először ajándékba kaptam néhány tasakot egy ismerőstől, de a nagy sikerre való tekintettel most már folyamatosan rendelem. Ha a cicám nem akarja megenni a konzerv eledelt, akkor meglocsolom egy tasak tonhalas levessel és egyből elfogy minden a tányérból:) Időnként önmagában is kapja, két étkezés közti csemegének.

Csalódtam

Köze nincs a leveshez, ugyanolyan mint egy szószos eledel mini adagban. Beteg cicámnak vettem, aki nem tudott rágni, gondoltam a levét majd lenyalogatja. De szinte semmi leve sincs, ahhoz képest, hogy levesnek van titulálva.

Nagyon szeretik

Sok levest próbáltunk, de közel ez a legjobb. Jó az illata, van rajta elég lè, ami nem csak víz. 5 válogatós cica egyik kedvence.

Nagyszerű

A cicusoknak nagyon ízlett ez a termék. A kis fekete cicus, amikor bontottam ki a tasakot a vállamra ugrott s nyávogott, hogy adjam már oda.. :) Ilyet még sose csinált.

Cosma levesek

Cincinek a tonhalas és a csirkés-tonhalas Cosma leves a kedvence. Ezt eszi reggel és este is.

Gyöngyi

Tényleg gusztusos és finom lehet, mert a macskák falják, de nagyon kevés van egy tasakban. Én úgy használom, hogy ezzel higítom a tasakos ételt még hígabbá, mert kevés folyadékot isznak a cicák és látom, hogy szeretnek lefetyelni.

Állati? Isteni, állati!

Cicák imádják, illata fincsi! Különösen nagyon jó étvágyat varázsolt a nagy hőségben a cicáknak, és a folyadékpótlásban is sokat segített! Kicsit összerázzuk és az utolsó cseppig kijön a zacsiból (ha nem, akkor 2-3 csepp víz, és a probléma megoldódott, az illat is megmaradt!)

Remek

Jó szaftos. Tonhalas-répásat vettem, cicám szereti nagyon.

Jó illata van, a macskám imádja

Más "levessel" korabban jó tapasztalataim voktak, így gondoktam kipróbálom ezt a márkát is. Nagyon jó ilata van, látszik, hogy tényleg hús van benne, sőt még a sütőtök darabkák is felismerhetőek. A cicám imádja. Az egyetlen negatívum, hogy a csomagolasból elég nehéz kivarázsolni kindent.

Tökéletes

Minden alkalommal tisztára van nyalva a tányér. Nálunk a csirkés a kedvenc. És folyadékkiegészítésnek sem utolsó

Egyetlen nedves táp, amit megesz

Cicám csak száraz tápot hajlandó enni, de szerettem volna, hogy naponta/két naponta egyen egy kis nedveset is. Rengeteg alutasakosat, konzervet kipróbáltam, kicsi kiszereléseket is, nem sok sikerrel. A Cosma Soup végül betalált. Most ott tartunk, hogy a napi 1 adag levest szinte követeli magának. Az összes íz bejön neki :)

Értékelések más országokból

Mixpaket 1 (4 Sorten)

Tartalom szuper – csomagolás pocsék

A kandúrom imádja ezeket a leveseket, de minden alkalommal bosszankodom, mert – ahogy itt már többen is jelezték – a betét nagy része a tasak alján lévő hajtásban ragad. Minden egyes tasaknál késsel kell nehezen kikaparnom, a maradékot pedig egy kis meleg vízzel öblítem ki. Szóval én is nagyon kérem, hogy legyen más csomagolás!

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mix: 12 x Tonno, 12 x Salmone, 12 x Pollo, 12 x Tonno & Pollo

Soha többé nélküle

A cicám most már csak ezeket a leveseket eszi. Zöldségalapléből, zöldségdarabokból és húsfalatokból állnak.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Kyllingebryst med Asparges

A legjobbak legjobbja

Az első két évben sok mindent kipróbáltam, de ez egyszerűen a legnagyobb kedvenc, úgy eszem, mint a cukorkát.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Atún con zanahorias

Elégséges

A macskáimnak eleinte egy kicsit nehéz volt, de aztán lenyalták a folyadékot, és most már általában megeszik. Az ár-mennyiség arány nem igazán éri meg, bár minőséginek tűnik.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Filete de pollo con hígado de pollo y brócoli

Nem éri meg

A macskáimnak eleinte egy kicsit nehezükre esett, de aztán, amikor a megszokott eledelükkel kevertem, végül megették, mert a hús szálasra van tépve. Ennek ellenére, mivel nagyon kevés van egy tasakban (csak egyszerre elég), és az ára is magas, nem vagyok elégedett.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
lot mixte I (4 variétés)

Szuper!

A tasakok nagyon praktikusak a kiscicák adagolásához, és az összetétel is tiszta. Semmi kifogásom nincs.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Thunfisch & Hühnchen mit Süsskartoffel

Szuper

A macskáim imádják, és tényleg nagyon jól néz ki. Ezért nagyon elégedett vagyok.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Ton cu morcovi

Kiváló

Mindenféle Cosma levest kipróbáltam, a macskáim mindegyiket imádták. Nem volt egy sem, ami ne tetszett volna nekik.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Ton cu morcovi

Nagyon jó

A macskáim imádják.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
lot mixte I (4 variétés)

Tökéletes

Gyors csevegés, az európai macskám 4 éves és imádja... pedig nehéz neki a kedvében járni!

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Salmon with Courgettes

Srácok

A srácaim imádják ezt nassolnivalónak.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Pakiet mieszany

Levesek

Boluś azt mondja, hogy ezek a levesek tényleg nagyon finomak ;D pedig iszonyúan büdösek ;))

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mix I (4 sorter)

Nagyon népszerű lett

A 4 éves, válogatós nőstény macskámnak kipróbáltam ezt Sheba helyett, és a Cosmo határozottan bevált. Szóval most már csak folytatni kell.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mix 1 (4 Varieties)

Csodás nasi cicáknak!

Annyi véleményt olvastam már arról, hogy keveslik a termék mennyiségét... szerintem sokan nem értik, hogy ez nem egy teljes étkezést helyettesít, hanem egy hidratáló nasi! Én általában egy kevés szűrt vizet öntök a tasakba, mielőtt a cicám táljába teszem. Így az összes hús kijön a tasakból. Nagyon fontos, hogy a bundás kisbabáink hidratáltak maradjanak! Már régóta adom ezeket a cicáimnak, általában napi egyet, két étkezés között. 😋 x

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
thon, petits pois

A macskáim követelik

A macskáim imádják! Követelik a levesüket, és szenvedéllyel eszik meg. Még a zöldborsót is élvezettel falatozzák!!

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Pack mixto: 4 variedades

Fantasztikusak és változatosak

Kiváló összetétel és tökéletes kiegészítő, hogy extra textúrát és tápanyagot adjunk cicáink eledeléhez. A macskám egyszerűen felfalja őket.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
lot mixte I (4 saveurs)

Leves

A macskám teljesen figyelmen kívül hagyja, és egyáltalán nem szereti. Kár, mert a levesek igazán étvágygerjesztőnek tűntek.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Salmon with Courgettes

Finom

A srácok imádják ezt.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése