Ugrándoznak, szimatolnak és édes gombszemük van - így nem csoda, hogy a nyulak a legnépszerűbb háziállatok közé tartoznak. De mi is a különbség a mezei nyúl és a házi nyúl között? Még külsőleg is jól felismerhető, hogy miben tér el a két változat. A mezei nyúl karcsú, nagy termetű, hátsó lábai erősek. Súlya négy és hat kilogramm között mozog. Ezzel szemben a vadnyúl teste kicsi és meglehetősen zömök. Körülbelül két kilogrammot nyom, és fülei a mezei nyúlhoz képest viszonylag rövidek. A mezeri nyulakat és a házi nyulakat gyakran tévesen a rágcsálók közé sorolják. Szigorúan véve azonban ezek az ugrándozó kis állatok a nyúlfélékcsaládjába tartoznak, és emlősök. A vadnyúl mellett ma már mintegy 100 különböző tenyésztett és háziállatként tartott nyúlfajta létezik.
Mit ehetnek a nyulak?
Házinyulaink vadon élő rokonai elsősorban fűfélékkel, gyógynövényekkel, levelekkel, zöld zöldségnövények zöldjével és növényi gyökerekkel táplálkoznak. A nyers rostokat tartalmazó étrend támogatja a fogak nyulak számára létfontosságú állandó koptatását. Bár a háziállat-nyulak látványban különböznek vadon élő rokonaiktól, emésztésük mégis szinte ugyanazon elv szerint működik. Fajnak megfelelő táplálkozásukhoz tehát a fűfélék, gyógynövények és a széna a legfontosabbak. Ezeknek a friss vízzel együtt mindig elegendő mennyiségben kell rendelkezésre állnia. Emellett a nyúl étrendjébe friss zöldségek, leveles saláták és alkalmanként gyümölcsök is tartoznak. Továbbá kis mennyiségben snackek és eledelkeverékek is kínálhatók. Az alapelv azonban, hogy annál jobb egy nyúltáp, minél magasabb a nyersrosttartalma – hiszen a nyulak természetüknél fogva nem gabonafogyasztók. Ideális esetben a felkínált táplálék magas nyersrost- és alacsony energiatartalmú.
Mennyi táplálékra van szüksége egy nyúlnak?
A nyulaknak a széna mellett - aminek viszont mindig elegendő mennyiségben rendelkezésre kell állnia - naponta egyszer vagy kétszer friss táplálékot is kell adni. Egy nyúl napi friss táplálék-szükséglete körülbelül 100 g testsúlykilogrammonként. A friss táplálék többségének jól struktúráltnak és rostban gazdagnak kell lennie. Erre alkalmasak a füvek, gyógynövények, saláták és zöldséglevelek. Az adag kisebb része pedid álljon zöldségekből, például sárgarépából, zellerből vagy cikóriából. Gyümölcsöt csak kis mennyiségben szabad adni azok gyümölcscukor-tartalma miatt. Kedvence kaphat például almát vagy körtét. A gyümölcsöket és zöldségeket természetesen meg kell mosni azok felkínálása előtt.
Milyen táplálékkiegészítők és snackek alkalmasak törpenyulak és nyulak számára?
Webáruházunkban kiegyensúlyozott táplálékkeverékeket és rágcsálnivalókat találhat kedvencei számára. Itt van például a JR Farm, ami "a mezőről az eledeles tasakba" mottót szem előtt tartva a legkiválóbb bajor minőségben állítja elő termékeit. A nyúltáp friss fűfélékből, virágokból és vitamindús zöldségekből tevődik össze. A Vitakraft ízletes magvakkal és zöldségekkel készült ételeket kínál - mesterséges aromák és tartósítószerek nélkül. A Bunny magas nyersrost- és csökkentett kalciumtartalmú, gabonaszemek nélküli, prémium kategóriás nyúltápokat kínál, melyek sok zöld leveles növényt tartalmaznak, valamint biztosítanak kedvence számára valamennyi fontos tápanyagot, vitamint és nyomelemet. Emellett Vilmie, Greenwoods és Versele-Laga eledeleket és snackeket is találhat webáruházunkban. Az ízletes menük mellett pelleteket, szárított zöldségeket és ízletes gyógynövénykeverékeket is kínálunk házi és mezei nyulak számára.
Miért érdemes a zooplus-on nyúltápot vásárolni?
Igazán kellemes időtöltés elnézni a nyuszik ugrándozását és pózolását. Hogy több ideje maradjon a hosszúfülűek megfigyelésére, nálunk, a zoopluson a nyúltápokon mellett minden mást is megtalál, amire kis lakótársainak szüksége lehet. Még mindig keresi a megfelelő kültéri ketrecet, vagy szeretne kiegészítőket beszerezni a ketrechez? Webáruházunkban széles választékban találhat különféle nyulaknak való tartozékokat, felszereléseket . Kényelmesen és gyorsan, online megrendelheti a termékeket, és néhány napon belül lakásának ajtajába szállítva megkapja a csomagot. Emellett számos akciót is hirdetünk, melyeket kihasználva pénzt takaríthat meg. Nézzen körül web shopunkban most!
Feldolgozás... A(z) {userEmail} e-mail címet felvettük hírlevél listánkba.
Még egy utolsó lépés: Biztonsági okokból hamarosan egy e-mailt küldünk Önnek, amelyben azt kérjük, hogy erősítse meg a hírlevél iránti érdeklődését. Kérjük, az e-mailben található linkre kattintva egyezzen bele, hogy használhatjuk e-mail címét a zooplus hírlevelek küldésére.
Figyelem: Annak érdekében, hogy sikeresen aktiválja hírlevél feliratkozását és megkapja ajándékát mindenképpen meg kell erősítenie szándékát a linkre kattintva.
Visszaigazolása után a következő számtól kezdődően rendszeresen meg fogja kapni a zooplus hírlevelét.