Kosár

Népszerű helyi értékelések

Vegyes csomag 4 változattal

Szeretik a cicáink

Meg vagyunk vele teljesen elégedve, nagyon jó összetevő listája van. Nagyon szeretik a kiscicáink, Purizonnal együtt kapják. :)

Nem jött be

Sajnos a három cica közül egyiknek sem ízlett. Ha nagyon nem volt más, belenyaltak, de rendszeresen ki kellett dobnom a nagy részét, mert inkább ették a szárazat.

Kedvenc eledel

Bengáli-házimacska keverék kiscicám számára vásároltam a Baby Paté változatot, amikor 2.5-3 hónapos volt. Az eddigi legsikeresebb próbálkozásomnak bizonyult nála ételek terén, mert ezt minden esetben lelkesen falatozta. :) A konzerv kellemes illatú, jó állagú, valamint könnyen adagolható, illetőleg hűtőben tárolás esetén (természetesen megfelelő konzervtetővel lefedve, vagy másik edénybe átpakolva) is megőrzi ezen tulajdonságait, meglangyosítva szívesen fogyasztja a cica.Kiváló az összetétel is!

Teljesen elégedettek vagyunk

A cicáim nagyon szeretik, és még szaga sincs az eledelnek

Kiscicáknak

Nem volt valami jó illata, ezért nem is vesszük újra.. kicsit mintha állt volna nyitás után, nyáron biztos kellemetlenebb a szag. Szerencsére a macskáink mindenevők, szóval bármit elé rakhatunk. Vannak benne nagyobb szív darabkák is, illetve azóta próbálok még egészségesebb ételeket venni nekik.

Nagyon jó

Ezt a tápot örömmel eszi a válogatós cicám és az összetétele is szuper.

Gyenge

Nagyon büdös és utálta mind a három cicám.

Nagyon vàlogatós kölyök cicàk ezt megeszik!

A pulyka marhaszìv a kedvenc ízük. ezt mindig megeszik. nagyon jó az àllaga ès a kèt bundàs szakèrtő szerint az íze is.

Lucifer

Nagyon jó! Lucifer imádja!

Hangulat függő

Áfonya cicám egyszer jóízűen felfalja máskor rá se néz. Ez persze nem a termék hibája, csak a kiscicám megtanulta, hogy ha nem eszi meg kap másik finomságot.

Animond Carny

Egy hónapig nagy volt a szerelem, aztán hozzá sem nyúlt többet :D végül megértettem, mert marha intoleranciája van... Viszont remek eledel :)

😊

Mirr-Murr 15 hetes! Úgy érzékelem, hogy ízlik neki. Kellemes illata van, jó puha állagú. Kinyalta a tányért is! Szóval boldogság van! Csak ajánlani tudom. Marha és szárnyast rendeltem. Köszönjük szépen!

Animonda konzerv

Az egyik cicám (bár ő mentett cica tehát mindent megeszik amit elé rakunk) ezt is előszeretettel fogyasztja. A másik kicsit kényesebb így ő a konzervekért nem rajong.

Kiváló minőségű

Olivér imádja.:) Magas hústartalmú, kedvező árú. Kiváló nedves, darált állagú eledel. Választékos ízváltozatban található. Minden ízben szereti a kölyök macskánk.

Legjobb

Legjobb a piacon, mind minőségileg, mind ár-érték arányban. Mind a 6 cicám imádja:))

Jó minőségű

Próbaképpen a zöldeset választottam (Marha, csirke & nyúl) A 10 hónapos cicám az elején kissé furcsállotta az állagát, mert még ilyen fajtát nem evett. (Úgy értem hogy eddig csak szószos és zselés fajta eledelt kapott), de a végére megszokta. Egy gondom van csak, hogy jobb lenne ha lenne 100g-os kiszerelésben is. Mert csak annyit eszik meg egy nap. Így egy ilyen konzerv két napra elegendő neki.

Animonda Carny Kitten Zöld

A cicák nagyon szeretik, látszik, hogy hús van benne, az illata is jó. Nálunk bevált.

Szerintem a legjobb

Mindenkinek ajánlom, ez nagyon jó ár egy ilyen magas minőségű konzervért, és imádják a macskák. Nagyon jó a tápértéke is, és nem is kell belőle annyit adni, mint azokból a nedves eledelekből, amikben alig van hús, csak főként ballasztanyagok és víz...

Nagyon ízlik neki

Nagyon ízlik a cicánknak.

Favorit

Nagyon szereti a 4 hònapos kiscicàm, àrban is teljesen megèri

Értékelések más országokból

Pack mixto (4 variedades)

nem tetszenek

Eleinte mindkét macskám megette, de úgy tűnik, megváltoztatták a receptet, mert most már nagyon száraz, és a macskáim már hozzá sem nyúlnak. Kár érte.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
míchané balení (kuřecí a hovězí)

nagyon elégedett vagyok

Számunkra ezek a konzervkák fantasztikusak......a fiaim teljesen odavannak értük!!!!! Tele vannak hússal, és bízom a jó német minőségben!!!!!!!! Nálunk KIVÁLÓ!!!!!!!! Köszönöm

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mixpakke Kitten (4 varianter)

A legjobb kölyökmacska nedves eledel valaha

Jól illik olyan kiscicákhoz, akiknek az étvágya kétszer akkora, mint a saját súlyuk.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Baby-Paté

Nem szereti a kandúrom

Sajnos a kandúrom egyáltalán nem eszi ezt a tápot. Még akkor sem nyúl hozzá, ha éhes. Amint másik tápot adok neki, azonnal elkezd enni. Nagyon kár, mert így ez a táp érintetlenül marad és elpazarolódik. Próbaként vettem, de sajnos rossz vásárlás volt.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
4 sortimente

Szuper!

A cicám imádja őket 😍

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mixpaket Kitten (4 Sorten)

Nagyon jó

Minőségi táp, amit jól tolerálnak és meg is esznek.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Baby-Paté

Jó eledel

Jó alutasakos eledel, kiváló összetétellel fiatal kiscicáknak, hogy megtanuljanak rágni (vagy lábadozás idején). Vízben fel lehet hígítani, de azért vannak benne kisebb darabkák, így nem feltétlenül alkalmas fecskendőhöz.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mixpaket Kitten (4 Sorten)

A minőség ingadozik

Két kandúrunk és egy nőstény macskánk van, és kezdettől fogva ezt az eledelt kapták. Már többször is rendeltem utánpótlást, de sajnos a minőség nagyon ingadozik. A konzisztencia gyakran eltérő, a mostani szállítmányban néhány konzerv szinte folyékony... Mindig meglepetés, hogy milyen lesz. Néhány konzervet teljesen visszautasítanak. Ilyesminek a gyártás során fel kellene tűnnie. Hamarosan másik eledelre váltok.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Gevogelte-cocktail

A macskák nem eszik meg!

Szemét... a macskák nem eszik meg... mind a négyen, 2 kiscica és két felnőtt.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
4 sortimente

A legjobb választék

Mindenféle konzerv magas minőségű eledelt tartalmaz, ami messze felülmúlja a boltokban kapható más márkákat. Ez a csomag tökéletes, mert váltogathatom a konzervfajtákat, így a macskáim hozzászoknak a változatos étkezéshez, és nem lesznek válogatósak vagy elutasítóak.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Pack mixto: 4 variedades

Igen és nem

Eleinte, amikor még kisebbek voltak, imádták, sőt, más márkájú konzerveket is adtam nekik, hogy legyen választási lehetőségük, ha valamelyik már nem tetszene. Végül a többit már nem szerették, ezért elajándékoztam őket, most pedig ezek sem igazán ízlenek nekik. Napközben csipegetnek belőle, de nem eszik meg az egészet.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Pakiet mieszany (4 smaki)

Rendben

Rendben

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mixpaket Kitten (4 Sorten)

A mi Ragdollunk imádja ezt a tápot

El vagyunk ragadtatva a minőségtől és az összetételtől!

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Baby-Paté

Imádja a kiscicám

Már a hűtő ajtajának egyszerű kinyitása is odacsábítja a kiscicámat. Kétség sem fér hozzá, biztosan nagyon finom lehet.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
4 variétés (bœuf & volaille)

Jó minőség

A macskám nagyon szereti.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mixpaket Kitten (4 Sorten)

A kiscicáim imádják ezt az eledelt

Ez az egyetlen nedves eledel, amit szívből szeretnek enni és tökéletesen tolerálnak. Imádom.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mixpaket Kitten (4 Sorten)

Minden szuper

A macskám imádja ezt a tápot, és nagyon jól tolerálja.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Mixpaket Kitten (4 Sorten)

A kandúrjaim imádják

Nagyon elégedett vagyok. Imádják ezt a tápot. Az egyetlen probléma, hogy csak a 200g-os konzervet tudom rendelni, mert a 400g-osat nem szeretik, pedig ugyanaz. Egyébként szuper.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
bœuf, poulet, lapin

Nagyon jó

A kiscicám már több hónapja örömmel eszi ezeket a nedves eledeleket. Semmi gondja nincs az evéssel. Az eledeleknek kellemes illata van, nincs bennük semmilyen vegyi szag. Láthatók benne kis darab melléktermékek, ami jó jel.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése
Baby-Paté

Nagyon elégedett vagyok.

Egy éve kaptam a cicámat. Most már neki is lettek kiscicái, négyen vannak. Amikor ő is kicsi volt, és most a kicsik is, szépen nőnek ezekkel a konzervekkel. Híznak, a bundájuk gyönyörű. Ui.: Azoknak, akik 15 lejes zsákos száraztápot vesznek a macskáknak, ne legyenek nagy elvárásaik. Amit veszel és adsz annak a macskának, azt kapod vissza.

Az értékelés le lett fordítva.

Eredeti megtekintése