19 értékelés a következő termékről:3in1 kaparódeszka
Töltse fel termékfotóját25. 08. 06.|Kitti
Imádjuk
1 éve vettem, mind a két cicám imádja és rombolja nap mint nap többször is és még mindig egészen jó állapotban van. Hálistennek végre nem kaparják a falat, helyette ezt nyírják. A lelógó szivecskét már kibontották, de benne volt még egy, mint kitöltő anyag, úgyhogy most már azzal is játszanak.
Mi a sarokra akasztottuk és rögzítettük mindkét végét. Anyósomnak is megtetszett, szóval neki rendelem a következőt.
24. 06. 15.|Bettina
Teljesen meg vagyok elégedve
Mind a két cicám rendszeresen használja, egy sarokra fúrtuk fel a falon. 1 év alatt teljesen el is koptatták, szóval rendelem a következőt. :D
24. 04. 29.|Kassai Ivett
3_1 Ben kaparofa
Nagyon jó ez a 3_1ben kaparofa banyo játszott vele most a plüss részén alszik örülök hogy véletlenül rá találtam ere az áruházra állandó vásárló leszek
23. 10. 27.|Kovács Barbara
Nagyon jó
Az én cicusom nagyon szereti.
23. 05. 12.|Andi
Jó kis kaparó
Ez a harmadik kaparó, amit vettem a cicának, de ez az első, amit ténylegesen használ is! Nem rögzítettük igazából bútorra, nekünk jobban bevált, hogy "szőnyegként" használjuk.
Mindig a szőnyegeket tépkedte a cica, de amióta ezt megvettük, inkább ezt használja :)
23. 01. 14.|Bea
szép
Nagyon minőségi, esztétikus termék. Kandúrom csak heverészésre használja, se a ráapplikált plüss-szív nem érdekli, sem kaparni nem akarja. :( A kartonkaparókat szereti, illetve a kanapé oldalát... abban reménykedtem, hogy erre átszokik róla.
23. 01. 09.|Eva
Szuper
A cicaim ezt a kaparofat szeretik a legjobban. Tartosnak tunik, idovel be fogok fektetni egy masodikra is.
22. 06. 02.
Nagyon jó!
A macskák imádják, masszív az anyaga nagyon. Nagyon jó, hogy akár gerendákra, ajtófélfákra is fel lehet tenni, amit az egyik macska nálunk imád kaparni...
21. 09. 07.
Remek
Meglepődtem milyen nagy ez a kaparófal. Jó ötlet a bojt rajta, így ösztönzi a macskát. Nyuszi még csak ímmel-ámmal nézegeti, remélem megszereti majd.
21. 06. 25.
Mici imádja
A mi macskánk iszonyatosan rá van kattanva. Korábban a kanapé sarkát kezdte karmolászni, és nem lehetett máshova átszoktatni, így arra szereltük fel a deszkát. Februárban vettem az elsőt, most rendeltem meg a következőt. Sajnos nem egyenletesen, hanem egy ponton (a tetején) cibálja, ezért így hamar elhasználódik. Még fordítok egyet rajta, hogy az alja kerüljön felülre, utána cserélem. De megéri, inkább ezt kapja szét, mint a bútort.
20. 05. 12.
Kettő jobb mint egy
Mi kettőt tettünk folytatólagosan egymás fölé, a cicáink pedig nekifutásból futnak fel rajta. Több év iszonyatos igénybevétel után most tervezzük lecserélni, mert elhasználódott, de nagyon sokáig bírta a strapát.
20. 04. 18.
Kiváló minőség
Reménnyel telve rendeltem meg, azt hittem a székeim megmenekülnek. Hát sajnos nem jött össze... Néha használják de nem hiszem, hogy az következő pár évben rendelnem kellene másikat az elhasználódás miatt. Egyébkén baromi jó cucc lenne...
19. 10. 21.|Ildikó
Szuper!
Volt már több féle kaparónk a cicánk számára, de rá se nézett egyikre se. Ezt viszont nagyon szereti használni. Az első perctől kezdve kaparássza. Csak ajánlani tudom. Árban is a legjobb és még a kanapét is megvédi. :D
19. 09. 15.|Farkas
szuper kaparodeszka
Az elso macskaknak szant termek, amit a macska tenyleg hasznal. A butoraink halasak.
19. 06. 12.|Renáta
A célnak tökéletesen megfelel
A cicák első perctől használják, imádják rajta a kis csörgő plüsst. Játék és kaparó egyben, olcsón.
19. 04. 16.|Ágnes
Nálunk fogyóeszköz :)))
Már a harmadikat "fogyasszuk" :))) Vizszintesen jó kaparni és aludni rajta, egy hibája van, az erős használattól elég hamar tönkremegy, foszlik és takarithatunk utána... de sebaj, ha a cicáim imádják
18. 10. 12.|haramia
szuper kaparofa
eltelt egy ido, mire a cica ravette magat, de azota imadja es mi is. jol a falhoz erositheto, nem foglal kulon helyet, nem dol el. ha nem akarja kapargatni a macska, erdemes egy kis catnippel bekenni.
18. 03. 12.|zsagy
kiváló minőség
kiváló minőség és esztétika, egyenlőre csak ismerkedés van a kaparóval,de remélem,hogy bejön és rendszeresen használja majd a szőnyeg helyett :-/
15. 12. 29.
Sarokra, galéria-tartóoszlopra
Zseniális kaparófa olyan cicáknak, akik a bútorok, falak sarkát kaparják, vagy a galéria fagerendáit.