
17 értékelés a következő termékről:Catsan Ultra csomósodó macskaalom
Töltse fel termékfotójátNépszerű helyi értékelések
|
Nem hozza az elvártakat
Rengeteg almot próbáltam már az elmúlt évek során. Megannyi bosszankodás után (szag, egy idő után nem csomósodnak vagy soha, a plafonról is hullik kb az alomdarabka, stb).Ezért is ruháztam be erre az aránylag magasabb alomra. Nem hozta azt, amit vártam.Pár napja cseréltem erre a vadi új alomra, és nem csomósodik már, ha valami mégis, az szétesett. Kb. ugyanúgy széthordja a kisállat, mint a jóval olcsóbb fajtát. Sajnos nagyon nem éri meg ezt az árat. Pedig ha bevált volna, rendszeresen ezt venném
megtaláltam
Már több fajtát próbáltam, végre azt kaptam, amit szerettem volna. Szagtalan, jól csomósodó, nem ragad le, nem hordja szét a lábával. A cicám is szereti használni.
|
Catsan Ultra csomósodó macskaalom
A szagokat viszonylag jól megköti, de három nap használat után a csomók elkezdenek letapadni az alomtálca aljára, valamint kiemeléskor szét is esnek. Egy hét után teljes alomcsere vált szükségessé, napi háromszori takarítás mellett!
|
Imádjuk, eddigi legjobb
Már egy ideje kísérletezünk az almokkal. Nagyon tetszik a nagy kiszerelés, az állaga, jól csomódosik, nincs szaga, bejött :)
|
Megtaláltam!
Nagyon kényes vagyok a szagokra, de ezzel az alommal nincs szag a lakásban, így nem szükséges semmiféle szagtalanító, illatosító használata. A képződő csomókat könnyű eltávolítani, mindig tiszta az alomtálca, mosogatni is ritkán szükséges. Rendkívül kiadós alom, két macskának nálunk majdnem egy hónapig elegendő!!! Egy hátránya van, hogy könnyen széthordják, de nekem ezzel együtt is maximálisan kiváló ez a termék és biztosan vásárolom a jövőben is. Ár-érték arányban verhetetlen.
|
Catsan ultra macskaalom
Az alom tökéletesen működik: a vizeletet maradéktalan és gyorsan megköti. A vizelet csomó eltávolításánál még soha nem esett szét, egyben marad.
A székletet is tökéletesen befedi. Eltávolítása egyszerű.
Catsan macskaalom
Amilyen jó az ára, olyan jó a minősége is.
Catsan Ultra csomósodó macskaalom
Nagyon elégedett vagyok a Catsan termékekkel. Kivűló ár-érték arány.
Értékelések más országokból

||Németország
15 l
nem csomósodik, nincs szaga
A macska ugyan nagyon a vécé szélére pisil, ott persze odaragad, de egyébként az alom szuperül csomósodik és nem esik szét olyan gyorsan. Nincs macskavécé szag, és egyáltalán nem porzik. Igen, apró morzsák kijönnek a mancsokon, de eddig minden alomnál így volt. Egy darab régi szőnyeg előszőnyegként már sokat segít. Az ára tényleg húzós, de eddig nem találtam ennél jobb almot.
Az értékelés le lett fordítva.
Eredeti megtekintése
||Lengyelország
15 l
nagyon visszaesett a minőség...
Régebben elég gyakran vettem ezt az almot – egyszerűen szuper volt. Sajnos az ára nem tartozik az olcsók közé, ezért más lehetőségek után néztem. Az utolsó akció alkalmával újra megvettem, és... hatalmas csalódás! Rosszul csomósodik – várni kell, hogy ki lehessen szedni a „kincseket” az alomból anélkül, hogy szétessenek a csomók. És a legrosszabb, hogy egyáltalán nem fedi el a szagokat. Két nap után a macskaalom egyszerűen büdös, pedig rendszeresen takarítom. Nem ajánlom – kár a pénzért, az időért és az orrunkért.
Az értékelés le lett fordítva.
Eredeti megtekintése
||Franciaország
15 L
Szánalmas szállítás
Annyira jó maga az alom, évek óta ezt használom, de a szállítás egyszerűen siralmas. A Zooplus két 15 kilós zsákot, tehát összesen 30 kilót tesz egy sima kartondobozba. Az alom teljesen szétrobbanva érkezik, és nem hajlandók visszatéríteni vagy új zsákot küldeni! SZÉGYEN! Soha többet nem rendelek náluk almot!
Az értékelés le lett fordítva.
Eredeti megtekintése
||Franciaország
15 L
Jó, de...
A hatékonysága szuper, viszont a szemcsék nagyon-nagyon finomak. Ezért könnyen ráragadnak a macska mancsára, és amikor elindul felfedezni, mindenhol szétszórja őket. Egy-két szem itt-ott még belefér, de 2-3 áthaladás után már tényleg elő kell venni a porszívót. Két teljes zsákom is van belőle, inkább odaadom őket, mert elegem van abból, hogy minden nap takarítanom kell. ;)
Az értékelés le lett fordítva.
Eredeti megtekintése