Az itt véleményt írók egy része nyitott alomtálcával használta, lehet hogy úgy nem praktikus. Nálunk zárt macskawc van, nincs ilyen probléma. Sosem térnék vissza nem biológiailag lebomló alomhoz. Nekünk ez a fajta (is) bevált, nincs büdös, reggelente kikapom belőle a napi termést és megy a wc-be, ennyi.
Három ivartalan cica használja. Imádom, hogy kiönthető a wc-be, így nincs büdös a lakásban addig sem, míg másfajta almoknál levittük a zacskót. Nagyon gazdaságos, Sajnos ezt is széthordják a lábukon, de ez már igazán semmiség.
A cicánk azonnal elfogadta ezt az almot, a bútorokról pedig eltűnt a napi szinten megjelenő por, amióta ezt használjuk. Két évig küzdöttem a por ellen! Soha többet nem veszek másik almot! A szagokat kitűnően megköti, igaz, hogy mi reggel-este kiszedjük a "terméket" belőle. Legalább 10 cm magasra töltjük, ahogy fogy a gombócok kikanalazásával, úgy pótoljuk. Több, mint 1 hónapig is tökéletes.
Korábban agyagból készült csomósodó almot használtunk, az sem volt rossz, de ez messze veri az összeset. Nagyon kellemes, természetes illata van, jól szívja a szagokat, és nagyon jól csomósodik, ezáltal tartós, nagyon soká kell csak cserélni. Egyetlen negatívum, hogy kicsit könnyebben széthordja a cica a lakásban.
Komolyan már minden almot kipróbáltunk, de eddig ez a leges legjobb alom, amit vettem. Árban és összetételben is jó. A cicáim kevesebb almot hordanak szét a házban és a mi lényeg nem porzik. Az illatot, illatgyöngyökkel oldom meg és így a világ legjobb alma nekünk. Csak ajánlani tudom.
Szilikát alomról váltottunk, biológiailag lebomló alomra. Több típust próbáltunk ez vált be a legjobban. Nincs szag, nincs porfelhő, minimálisan kihordja, de nem jobban mint a többit. Jól csomósodik, így könnyen takarítható. 2 cicám van és pozitív a vélenényem teljes mértékben. :)
Feldolgozás... A(z) {userEmail} e-mail címet felvettük hírlevél listánkba.
Még egy utolsó lépés: Biztonsági okokból hamarosan egy e-mailt küldünk Önnek, amelyben azt kérjük, hogy erősítse meg a hírlevél iránti érdeklődését. Kérjük, az e-mailben található linkre kattintva egyezzen bele, hogy használhatjuk e-mail címét a zooplus hírlevelek küldésére.
Figyelem: Annak érdekében, hogy sikeresen aktiválja hírlevél feliratkozását és megkapja ajándékát mindenképpen meg kell erősítenie szándékát a linkre kattintva.
Visszaigazolása után a következő számtól kezdődően rendszeresen meg fogja kapni a zooplus hírlevelét.