Ne tartson díszmadarat egyedül!

A hullámos papagájok, kanárimadarak és a többi díszmadár hálás lakótársak, kevéske hely- és időigényük nem csupán az állatbarátok számára meggyőző. Azzal azonban mindenkinek tisztában kell lennie, hogy madarat párban kell tartani.

Madarak egyedül való tartásának következményei

Az egy szűkös kalitkában egyedül trillázó kanárimadárról vagy az ülőrúdon magában beszélgető papagájról kialakított képek időközben idejétmúlttá váltak: a madarak alapvetően családban élő állatok, a szabad természetben csapatokban repülnek, s az ember gondozásában is másik fajtársuk jelenlétében érzik a legjobban magukat. Akkor együtt játszhatnak, tisztogathatják egymást, közösen ehetnek - csupa olyan élmény, amit az ember - még nagy szeretettel és ragaszkodással - sem tud pótolni. Ennek ellenére sok madár nem csupán szűk helyen tengődik, hanem ráadásul egyedül is...

Miközben egy díszmadár tartása semmiféle előnnyel nem jár. Az egyedül tartott madarak lelki betegek és magányosak lesznek, életük egyre sivárabbá válik - s a közvéleménnyel ellentétben nem lesznek szelídebbek sem. Az "eleven" madár agresszív játéka a tükörrel, etetőtállal vagy különféle játékokkal a valóságban rosszul levezetett párosodási magatartás.

Mit kell átgondolnia, ha madarának fajtársról szeretne gondoskodni?

Az egyedüllét ellen még mindig egy második madár a legjobb eszköz. Ha szép lassan és óvatosan szoktatja addig egyedül tartott madarát egy új fajtársához, még az évek óta magányosan élő madár is kivirágzik! A másik madárnak viszont mindenképp a már meglévő állat fajtársának kell lennie - vagyis egy hullámos papagájhoz egy másik hullámos papagáj tartozik, egy nagyobb papagájhoz ugyanolyan fajta másik. Ha a másik madár még ugyanolyan korú és nemű is, mint az első, a lehetséges agresszió a minimumra csökkenthető.

Rendkívül fontos a lassú összeszoktatás. Semleges területen, egy új és lehetőleg nagyobb kalitkában gyakrabban könnyebben megy az összepárosítás - így egyik madárnak sincs meg a "hazai pálya" előnye. Néhány nap külön kalitkában töltött idő után már össze is engedheti őket - két madár remélhetőleg boldog, közös életének első lépéseként.

A zooplus madár-shopján széles választékban találhat mindenféle, madarakkal kapcsolatos termékeket.

0 - 0 / 0 találat
0 - 0 / 0 találat
0 - 0 / 0 találat