Elo, cockapoo és társai

Az újságok hirdetéseiben rendszeresen találkozhatunk új kutyafajtákkal, amelyeket minden eddiginél jobban titulálnak. A németjuhászt mindenki ismeri, az uszkár is egy régi kutyafajta, hisz már az előző évszázad óta létezik. De mi a helyzet az „elo“-val, vagy egy „wäller“-rel? És mi definiál egy fajtát?

Minden fajta egy keverék?

Minden kutyafajta különböző, előzőleg már létező fajták keverékéből áll. Ezeket generációkon keresztül úgy tenyésztik, hogy egyrészt elegendő örökítő információ (genom) álljon rendelkezésre, másrészt olyan egységes megjelenési formáról és jellegzetes jegyekről lehessen beszélni, amelyekkel az újonnan kialakított fajta egyértelműen azonosítható. Így a boxer kis szelindekek, molosszerek, „bären- vagy bolbeisserek“, mopszok, bulldogok és boxdoggok keverékéből származik, s csak 1895 és 1898 között fejlődött ki az első igazi boxer. Valójában a közkedvelt németjuhász is egy keverék: olyan kicsi és nagy pásztorkutyák keveréke, amelyek a munkában jól beváltnak bizonyultak. A németjuhászra vonatkozó fajta-szabványt csak 1899-ben fektette le egy Max von Stephanitz nevű lovaglómester.

Egy fajta keletkezése

Korábban bizonyos meghatározott célokra tenyésztettek ki fajtákat. A vadászkutyákat a vadászatokon akarták használni, a pásztorkutyáknak jól kellett őrizniük a nyájat, de nem feltétlenül kellett jól kinézniük. Az ölebeknek pedig a lakásban való tartáshoz kellett jól passzolniuk, ami szőrzetükre és nagyságukra gyakorolt kihatást. Itt a forma és a szín bizonyult mellékes tényezőnek. Csak a XIX. század végén kezdtek azzal foglalkozni, hogy egy kutyafajta megjelenési képét egységessé tegyék, s így már a tenyésztés kezdetétől ú.n. „fajta-szabványokat“ fektettek le. Különböző jellegzetességekkel bíró kutyák keresztezésével próbálták végül is elérni a szabványt, és ennek alapján megítélni a létrejött fajtát. A szabványhoz sikeresen közelebb hozott állatokat továbbra is tenyésztésre használták, viszont a nem annyira jól sikerült vonalakat kihagyták abból. Így minden fajta kezdeteinél állt és mindig áll egy tenyészpár, amelyre ezen fajta valamennyi kutyája visszavezethető. Próbálkozás és tévedés határozta meg az ú.n. „tenyészvonal“ útját.

Véletlen fajták

Néhány fajta azonban többé-kevésbé a véletlennek köszönhetően keletkezett, amit néhény fajta neve még ma is bizonyít. A pudelpointer pl. az uszkár és a pointer nem szándékos pároztatásából jött létre. Az újnak számító cockapoo pedig a cocker spániel és az uszkár keresztezésének eredménye. Gyorsan felfedezték azokat a pozitív tulajdonságokat, melyeket ez a keverék magával hozott. A cockerek vidámságát és az uszkárok intelligenciáját magában hordozó, 1982 óta létező cocapoo-k – legalábbis Amerikában – divatkutyává váltak. Mindehhez adódik még a hullámos szőrzet, ami szinte semmiféle ápolást nem igényel, s ráadásul allergiások is tarthatják, mivel a cockapoo-k nem hullatják a szőrüket. Ezt az aktív, intelligens és ragaszkodó családi kutyát az Amerikai Cockapoo Club (CCA) vette szárnyai alá, s igyekszik elérni, hogy az American Kennel Club (AKC) önállóként ismerje el ezt a fajtát.

"A tenyésztés generációkban való gondolkodást jelent"

Egy fajta tenyésztése mindig a „fajta-szabvány“ sok generáción keresztüli betartását és fejlesztését jelenti. Ezen okból egy fajta sem tud egyetlen éjszaka alatt létrejönni. Egy fajta felépítéséhez mindenekelőtt az egymással közeli rokonságban álló állatok pároztatásának tenyésztési módszerét kell használni. Ebben nagy veszélyek rejlenek, hisz rossz örökletes tényezők is belekeveredhetnek, mindez azonban elengedhetetlen a fajta kialakulásához. Ehhez apa-lány, fivér-nővér és anya-fia pároztatások történnek, hogy minél közelebb tudjanak kerülni a szabványhoz. Csak később kerülhet sor „kikeresztezésre“, azaz hogy egy fajta vagy vonaltenyészet egymással nem rokon, azonban legkiválóbb egyedeit pároztatják, s így dolgoznak a fajta tökéletesítésén.

Éppen alakulóban lévő fajták

ELO

Németországban az új kutyafajták közül a legrégebbi az „elo“. A Szobries házaspár 1987-ben kezdte párosítani az eurázsiai fajtát (amit a wolfspitz (európai), a csau-csau és a szamojéd (ázsiai) fajtákból tenyésztettek ki a 60-as évek elején, s 1973-ban a legfiatalabb kutyafajtaként elismerte a VDH és az FCI) és a bobtailt. Ebből előbb a "eloschaboro" és később az "elo" nevű, gyermekszerető, öröklött betegségektől mentes, éber kísérő-, családi- és társasági kutya született.

Wäller

A wäller fajta tenyésztését 1994-ben kezdte Karin Wimmer-Kiekbusch – annak a területnek (Westerwald) a lakosait hívták wäller-eknek, ahonnét ő származott. A wäller kutya a francia és az ausztrál pásztorkutya, a briard és az australian shepherd keresztezéséből áll. A tenyésztés célja egy kellemes, könnyen irányítható és nevelhető családi-, kísérő- és sportkutya létrejötte, melyet megbízható természet, egészség és robusztus alkat, valamint vitalitás és fitness jellemez. Kellemes, max. 60 cm-es testmagassága ideális kísérővé teszi. Mivel a fajta kialakítása folyamán mellőzik a beltenyészetet, a wällerek esetében kevésbé ügyelnek az egységes külső megjelenésre, inkább az egészség és a kutya természete áll előtérben. Így azután manapság semmiféle garancia nem adható az egységes kinézetre vonatkozóan.

Német medvekutya

A 80-as évek végén egy másik régi és mégis új kutyafajta okozott feltűnést. Carsten Kieback-nél, az addig különböző nagy termetű kutyafajtákkal foglalkozó tenyésztőnél olyan 8 kiskutyából álló alom született, ahol a kölykök széles feje, nagy, medvés mancsai és világos szőrzete a német mondák és legendák ősi német kutyáira emlékeztetett. Különböző, nagy méretű pásztor- és juhászkutyák összepároztatásából született meg ez az eredmény: a német medvekutya. Olyan nagy lelkesedés övezte ezt az almot, hogy ez a Kieback nevű tenyésztő elhatározta, továbbviszi ezt a vonalat. A nagy és impozáns alkat ennél a fajtánál gyerekszeretetet és éberséget takar. Manapság egész Németországban fellelhetők medvekutya-példányok.

Boston-basenji

A boston-terrier és a basenji keresztezésével jött létre a "schenkenberg-i-basenji", amit időközben boston-basenji-nek neveznek. Tenyésztője, Jürgen Weber Groß Schenkenberg településen él (Schleswig-Holstein), s szerette volna a basenjik macskaszerű lényét és a boston-terrierek jó tanulékonyságát egyesíteni. A max. 43 cm-es állatokat szögletes formák, hosszú lábak jellemzik, s max. 13 kg-os súlyt érnek el. Előnyösen barna-foltos, ritkábban fekete színárnyalatúak, míg a farkuk hegye, mancsaik és/vagy mellkasuk és lábuk fehér. Időközben a boston-basenjik intelligenciája és családszeretete igazi kedvencekké tette ezeket a kutyákat.

Charlotte Stanek cikkéből fordítva
Fotók: Bildagentur (képügynökség) IPO/ Prawitz/ Nina Kolle/ Gerhild Krichbaum

Új kutyafajták

Szolgáltatások

Előnyök

Akciók

Válasszon országot

Fizetési módok

Szállítás

Biztonság & díj

Kövessen minket!