Minden játéknak megvannak a maga "játékszabályai" A kutyákkal nem csupán gyakran, hanem változatosan is kell játszani. A túl megerőltető, pl. túl nehéz vagy túl hosszú játék éppen úgy kerülendő, mint az unalmas vagy állandó ismételgetéséből álló játék általi alacsony elvárás. A játéknak mindig a szóban lévő kutya képességeihez és igényeihez kell igazodnia. Így egyik kutya esetleg jobban kedveli a jó öreg „hozd vissza a botot“ játékot, míg a másik inkább elbirkózik egy kutyajátékkal, amit megpróbál kirángatni gazdája kezéből. Nagy fontossággal bír az is, hogy minden kutyatartó felismerje, kutyája mikor invitálja játékra. Ez különféle módokon történhet. "Játszani akarok!" felszólítás Ki ne ismerné ezt a tipikus testhelyzetet: mellső mancsok kitolva jó előre, fenék feltolva magasra, erőteljes farokcsóválással kísérve? Azonban nem minden kutya juttatja ilyenképp kifejezésre játékra való vágyódását. Vannak, amelyek ugrándozással vagy vad körbefutkosással próbálják felhívni magukra a figyelmet. Megint mások elénk hurcolják kedvenc játékszerüket, s amint utánanyúlunk, gyorsan biztonságba helyezik (vedd el, ha tudod), vagy leteszik, arra várva, hogy elkezdődjék a játék. Mindehhez kihívásként talán még a mancsukat is felemelik, vagy tipikus „játszós“ ábrázatot vesznek fel: pofájuk hátrahúzva, szájuk enyhén nyitva, anélkül, hogy kilátszanának a fogaik. Játék közbeni nevelés Az apportírozós játékok esetében mindenekelőtt az a fontos, hogy a játék tárgyát soha ne a kutya irányába, hanem tőle elfelé dobjuk. Tulajdonképpen ugyanis egy menekülő zsákmányállatot kellene imitálnia, s ugyan melyik zsákmány futna a kutya irányába? Különösen kölyökkorban attól sem kell visszariadnia, hogy a kiskutyával a földön birkózzanak, dulakodjanak. Így a kicsi megtanulja, hogy az ember is fekhet a földön, s így ha később esetleg ilyesmivel találkozna, nem fogja irritálni a dolog. De amint a kutyusnak eszébe jut, hogy hatalmi harcba kezdjen, azonnal fejezze be vele a játékot! Ideális módon a kiskutya már az alomtársaival való játék során megtanulja az ún. „játékos harapást“. Ebben a korban a kicsik még semmiféle korlátját nem érzik annak, hogy harapjanak, s meg kell, hogy tapasztalják, hogy a játék igen gyorsan véget ér, ha túl erősen harapnak.
