Segítse a nehéz sorsú állatokat zooPontjaival!

Aktuális pártfogoltunk

Kutató-mentő

A zooplusnál igyekszünk a lehető legtöbb módon támogatni a kevésbé szerencsés négylábúakat. Szeretnénk segíteni az állatjóléti szervezetek kiemelkedő munkáját, viszont ebben vásárlóinknak különösen fontos szerepe van. Közös erővel és nagylelkű zooPont adományaikkal szerencsére sok-sok mentett állat életkörülményeit javíthatjuk! Próbálunk minél többfelé segítő kezet nyújtani, ezért a támogatott szervezetet sűrűn változtatjuk. 2021-ig az adományozott pontokat így kéthavonta összesítettük és az aktuális állatmenhely igényeinek megfelelően csomagot készítettünk össze élelmiszerekből és felszerelésekből. 2021-től pedig a támogatott menhelynek pénzösszeg formájában van lehetősége átvenni a zooPontokból összegyűlt adományt, így biztos, hogy a lehető legjobb és lehasznosabb célra használhatják fel az adományt.

Segítsünk együtt - adományozzon zooPontokat most!

Nem kell mindig mindenből extra sok. Kisebb adománnyal, akár csak 10 zooPonttal is támogathatja a rászoruló állatokat és azzal is sokat segíthet. Válassza ki itt vagy az Ajándék Shopban, hogy hány pontot szeretne adományozni, tegye a kosarába az egyéb rendelni kívánt termékek mellé és véglegesítse rendelését - ezután a pontok automatikusan az adományhoz adódnak!

Adományozzon most zooPont tojásokat és tegyen jót most!

10 zooPont adományozása
50 zooPont adományozása
100 zooPont adományozása
150 zooPont adományozása
200 zooPont adományozása
500 zooPont adományozása

Hogyan gyűjthet zooPontokat?

Ha még nem tette meg, akkor következő rendelésénél regisztráljon oldalunkra és mi minden rendelése után automatikusan zooPontokat írunk jóvá Önnek! Minden elköltött 250 Ft után 1 zooPontot adunk, valamint érdemes nyomon követnie kampányainkat és akcióinkat is, melyekkel sok-sok extra zooPontra tehet szert!

💚Tipp: iratkozzon fel hírlevelünkre és 333 extra zooPontot adunk ajándékba rendelése mellé! Kattintson ide és iratkozzon fel most!

Adományozzon zooPontokat!

Így segítettünk eddig együtt adományokkal

2024

Kövesse nyomon idén mely állatvédő szervezeteket támogatjuk:

Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
január
Vizslamentés Alapítvány
1 013 768 Ft
február
Tappancs Állatvédő Alapítvány
922 761 Ft
március - április
Első Nyúlmentő Alapítvány
2 140 589 Ft
május
Eszkuláp Egyesület
1.166.899 Ft
június
Futrinka Egyesület
1.186.426 Ft
július
Vigyél Haza Alapítvány
1.020.804 Ft
augusztus
Tappancs Állatvédő Alapítvány
724 933 Ft
augusztus- szeptember
Bárka Cicamentő Alapítvány
folyamatban
szeptember
NOÉ Állatotthon Alapítvány - Árvízi támogatás
943 163 Ft

2023

Ebben az évben is szeretnénk megköszönni az összefogást, ugyanis adományukkal több mint 12 millió forinttal segíthettük a különböző állatjóléti szervezeteket.
A 2023-as Állatok világnapja keretén belül az Önök segítségével 1 076 108 forinttal tudtuk támogatni a Noé Állatmenhelyet.
Ezáltal sok-sok kiskedvenc juthatott finomnál finomabb falatokhoz, menedékhez és hasznos felszerelésekhez. Nagyon szépen köszönjük a támogatást!

Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
január
Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány
950 270 Ft
január
Macskamentők Alapítvány
311 431 Ft
február - március
Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány
1 843 569 Ft
február-március
Olt-Alom Állatotthon
586 030 Ft
április-május
Első Nyúlmentő Alapítvány
1 645 217 Ft
április-május
Maugli Állatvédő Egyesület
601 479 Ft
június-július
Állatmentő Szolgálat Alapítvány
1 993 680 Ft
június-július
Cicasegély Macskamentő Alapítvány
437 403 Ft
augusztus - szepember
Rókales Alapítvány
2 243 416 Ft
augusztus - szeptember
Oxigén Alapítvány
378 433 Ft
október - november
Tetovált Állatmentők
2 182 402 Ft
október - december
Fóti Állatmentés
715 243 Ft
december
Vizslamentés Alapítvány
1 603 740 Ft

2022

Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
január-február
PCAS Állatmentés
1 653 579 Ft
január-február
Main Coon Fajtamentő Egyesület
313 851 Ft
március
Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetsége
7 074 516 Ft
március-április-május
Kóbor Mancsok Mentéséért Alapítvány
410 499 Ft
április-május
Ebremény Kutyavédő Egyesület
1 511 650 Ft
június-július
Macskavilág Alapítvány
1 939 930 Ft
június-július
Papamaci Árvái Alapítvány
317 649 Ft
augusztus-szeptember
Csodakutya Alapítvány
378 585 Ft
augusztus - szeptember
ADLER Állatmentő Egyesület
1 915 626 Ft
október - november
Civilek az állatokért Egyesület
1 995 211 Ft
október - november
Pelyhes Peti Alapítvány Tata
519 876 Ft
december
Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány
1 640 463 Ft
december
Macskamentők Alapítvány
426 211 Ft

2021

Önöknek köszönhetően adományaink folyamatosan növekszenek, amiért mi is és a választott szervezetek is irtóan hálásak. Így lehetőségünk van még több rászoruló állat segítésére. Ebben az évben nagyszabású Karácsonyi Adománygyűjtő Akciót szerveztünk 3 menhely számára, akiknek összességében közel 7 millió forint gyűlt össze. Ebből a szép összegből a három szervezet egyenlő arányban részesül.

Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
Hónap
Támogatott szervezet
Adomány
január - február
Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA)
1 389 636 Ft
március - április
FEMA Állatmentők
1 687 440 Ft
május-június
Kutyaovi Állatvédő Egyesület
1 004 267 Ft
május-június
Bársonytalp Zala Egyesület
326 752 Ft
július-augusztus
Ürömi Állatotthon
364 250 Ft
július-augusztus
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, Cica-Vár-Lak, Vizslamentés Magyarország
2 848 015 Ft
szeptember-október
Siófoki Állatvédő Alapítvány
1 431 992 Ft
szeptember-október
Kutya Segélyszolgálat Alapítvány
451 379 Ft
november-december
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, Cica-Vár-Lak, Vizslamentés Magyarország
6 737 739 Ft

A fenti táblázatban a zooplus adományozási programjából befolyt összegek láthatóak.

2020

Hihetetlen erejű összefogás! Vásárlóink segítségével 2020-ban összesen 1 607 340 zooPontot adományozhattunk különböző állatjóléti szervezeteknek Magyarországon és ezáltal sok-sok finom eledelhez és hasznos felszerelésekhez juthattak hozzá a menhelyen lakó állatok. Köszönjük szépen!

Hónap
Támogatott szervezet
Adományok
Hónap
Támogatott szervezet
Adományok
november - december
Aprajafalva Yorki Fajtamentő Egyesület
497 430 zooPont és 582 239 Ft
szeptember - október
Cicamentő Angyalok Alapítvány
345 690 zooPont és 370 504 Ft
július - augusztus
Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány
187 270 zooPont és 231 140 Ft
május - június
Együtt az Állatokért Debreceni Állatvédő Egyesület
233 720 zooPont és 310 288 Ft
március - április
Kóbor Szívek Állatmentő és Környezetvédő Alapítvány
191 000 zooPont és 298 436 Ft
január - február
Pécs Környéki Állatsegítő Alapítvány
152 230 zooPont és 223 012 Ft

2019

A zooplus adományozási program második évében, 2019-ben már 730 890 zooPontot adományoztak vásárlóink, amelyek után eledelekkel, jutalomfalatokkal és hasznos felszerelésekkel támogattuk az alábbi szervezeteket. Ezek mellett több, mint 1 millió forinttal járultunk hozzá a menhelyek munkájához a zoolove termékeinkből befolyt adományok segítségével, így sok állat életét tudtok egy kicsit könnyebbé tenni. Köszönhetően Önöknek és az adományok folyamatosan növekedésének az év végén úgy döntöttünk, hogy a gyűjtési időszakot 3 hónapról 2 hónapra változtatjuk. 

Hónap
Támogatott szervezet
Adományok
Hónap
Támogatott szervezet
Adományok
november-december
HEROSZ Budapesti Állatotthon
247 680 zooPont és 323 427 Ft
augusztus-szeptember-október
Kismaszat Állatmentő Egyesület
261 800 zooPont és 259 161 Ft
május-június-július
Pilis Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete
128 070 zooPont és 202 475 Ft
február-március-április
Rex Kutyaotthon Alapítvány
93 340 zooPont és 200 742 Ft

2018

2018-ban indult a zooplus adományozási programja, ahol már az első évben 461 780 zooPontot adományoztak vásárlóink, ennek köszönhetően több száz kiló eledellel, számos felszereléssel és több, mint félmillió forinttal tudtuk támogatni a nehéz sorsú állatokat. Önök által adományozott zooPontokból eledelekkel és felszerelésekkel tudtuk segíteni, valamint zoolove termékeink nettó eladási árának 10%-ból összegyűlt pénzösszeggel támogattuk az alábbi menhelyeket.

Hónap
Támogatott szervezet
Adományok
Hónap
Támogatott szervezet
Adományok
november-december-január 2019
Tappancs Állatvédő Alapítvány
132 940 zooPont és 218 386 Ft
augusztus-szeptember-október
Vigyél Haza Alapítvány
107 600 zooPont és 214 992 Ft
május-június-július
Állatbarát Alapítvány Nyíregyháza
74 750 zooPont és 123 653 Ft
február-március-április
NOÉ Állatotthon Alapítvány
146 490 zooPont és 101 351 Ft